Hirdetés

ismét itt

Néhány év kihagyás után ismét a bloghu-n is! Lesz itt kérem hír, nanogrammban mért vélemény, okosságok, minden, mint a búcsúban! Tessék, csak tessék!

See also...

About

 

bardóczi ákos CV site

 

 

daily tweets from bardóczi Follow me @bardoczi

 

 

LinkedIN - ákos bardóczi LinkedIN

 

 

My stuff on the web

 

 

bardoczi.blog.hu bardóczi in da bloghu

 

 

bardóczi ákos postr áko.s @Post.r

 

 

blog.bardoczi.net bardóczi Tumblarity

 

 

science.bardoczi.net I'm, the bookworm

 

 

ákos*Blog*Spotting ákos*Blogspotting

 

 

bardóczi on Wordpress bardóczi on Wordpress

 

 

My Quora blog My Quora blog

 

 

LiveJournal brainstroms from me ákos Journal

 

 

Stay connected!

 

 

ákos on Google+ follow me on Google+

 

 

ákos VKontakte ákos VKontakte

 

 

ask me anything! Ask difficult questions on InnoCentive

 

 

My Quora blog Ask me anything on Quora

 

 

 

ResearchGate sciencific network Researchgate connect

 

 

More great stuffs

 

 

Are you ELEQT member? Feel free to connect me! ELEQT

 

 

BoaW my BestOfAllWorlds profile

 

 

bardóczi ákos on ASW my ASW profile

 

 

Expatriate Community for Expats worldwide InterNations.org

 

 

Old school contact:
akos@cerp.ch
PGP-fingerprint:
B29C CF16 B1AA 13FC 54E4 A912 D720 4E1C 899A 6E0C





Hirdetés

Nyelvek, kultúrák, globális biztonság és a nyílt-forrású információszerzés

2017.08.21. 13:54 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: agymenés nyelv tudat deep web OSINT hidden services

osint-nyelv-kultura.jpgMár korábban írtam róla, hogy a deep webbel kapcsolatban, főleg a méretével kapcsolatban micsoda zavar van a fejekben.

Abba most nem megyek bele, hogy miért a nehezebben vagy valamilyen módon költségesebben elérhető információ élvez mindig előnyt, természeténél fogva miért lesz mindig értékesebb, mint a könnyen kitúrható, akit érdekel, nézzen után a "miért vonzó, ami ritka?" vagy hasonló kérdésnek az evolúciós pszichológia területén.

Ha felteszem a kérdést, hogy a legtöbb, kereshetetlennek hitt, hidden servicekben létező, értelmes tartalmat fedő link az alábbiak közül honnan kukázható ki, alighanem a legtöbben azoknak a beidegződéseknek megfelelően válaszolnának, amiket kulturálisan a felhasználóba klopfoltak a web általános felhasználói szokásai. Szóval honnan is?

1. sehogy, de tényleg!
2. Google-ben nem indexelt, alternatív keresőkkel elérhető motorok
3. nagy keresőkben nem indexelt, de surface weben lévő blackhat fórumok
4. a deep web belső keresőmotorjai
5. kőkeményen fizetős adattárházak
6. Facebook

Jó, jó, konkrétan a nagyon-nagyon nehezen kivájható információ kereshetőségével foglalkoztam az elmúlt pár hónapban, mert végülis azelőtt is csak más technikával, aztán a napokban szembesültem pár kínos ténnyel.

Az egyik, hogy amit kikutattam, már megtalálta más, igaz, nem pontosan azt, nem pontosan annyit, nem úgy, nem is olyan régen, de mégis.

A másik, hogy mindez szép és jó, viszont kérdés, hogy mennyire használható ténylegesen a recon fázisban, ha etikus hekkelésről, ehh bocsánat, szóval szoftvertesztelésről, na meg threat intelligenceről van szó. Amiben biztos vagyok, hogy a módszer univerzálisan használható, bármilyen irányú OSINT-vájárkodásról legyen is szó.

A harmadik dolog pedig egy tudományfilozófiai természetű kérdés. Azt kiméricskélték, hogy a teljes univerzum tömege 10 az 55-edik hatványon, mármint grammban. A Nagy-Fermat-sejtést bebizonyították, ugyan teljes egészében még senki sem olvasta el, leszámítva azt a figurát, aki a fél életét feltette rá és megfelelően belőtte, hogy hogyan lehetne a legjobban alkalmazni az automatikus /*gépi*/ tételbizonyítást a probléma megoldására, a párezer oldalas bizonyítás ma már nem is számít olyan nagynak (!!). Amikor az ökológus megpróbálja megállapítani, hogy mennyi verőköltő bodobács él konkrétan a Hortobágyi Nemzeti Parkban nemzeti parkban, akkor nyilván nem számolja meg az összeset, hanem alkalmaz egy kis trükköt, amiből aztán ki lehet matekozni, hogy négyzetkilométerenként mennyi, ennek megfelelően összesen mennyi. /*Ha most valaki úgy gondolná, hogy az extrapolációs módszerek mindig a legjobbak, nem feltétlenül, amúgy meg én sem tudom, mert nem vagyok sem ökológus, sem statisztikus.*/ Az eredeti témához visszatérve mi a nagy helyzet akkor, amikor tehát meg kell állapítani, hogy a legtöbb _értelmes_ információ ebben, abban vagy amabban a térben létezik? Jó esetben nem szúrtam el sem a mintavételezés módját, sem pedig a kiválasztott technikákat és a munkahipotézissel kapcsolatos előfeltevés sem zavart be nagyon. Viszont egy hipotézis állítása elfogadható-e tényként, ha konkrétan bizonyítani nem lehet, viszont minden, adott pillanatban rendelkezésre álló információ azt támasztja alá, hogy igen, tényleg az adott helyen van a legtöbb ilyen infó és semmi sem cáfolja azt érdemben?

A termodinamika 0. főtételét sem lehet bizonyítani olyan módon, mint a többi fizikai összefüggést, viszont feltétel nélkül elfogadjuk, mivel sosem találtunk még kivételt a természetben, ami ellentmondana nekik, a rá épülő modellek pedig működnek. /*elméleti fizikusok, szedjetek szét!*/

Lényeg, hogy az információ, na meg a kereshető információ mennyisége ha véges, akkor nyilván mérhető is. De kellően sok ahhoz, hogy ne lehessek benne 100+1%-ig biztos, hogy semmit sem csesztem el. A kutatás kezdetekor pedig a kérdésfeltevés nem is az volt, hogy "hol mennyi kilóra?", hanem az, hogy egy elfeledett módszer mennyire és hogyan használható, mik annak a korlátai, az pedig egy mellékes megfigyelés volt, hogy ott találjuk a legtöbb _értelmes_ deep webes hivatkozást, ahol ember nem gondolta volna.

Semmilyen természetfölötti izében' nem hiszek, de ma reggel komolyan arra gondoltam, hogy olyan, mintha valamilyen természetfölötti erő alakította volna úgy, hogy a tényleges, kereshető adat illetve információ megmaradjon, ha értelmes, a többit meg elnyelte volna egy neutroncsillag vagy fekete lyuk. Vagy csak ez a benyomásom! Ahogy a mainstreamben lehetett olvasni, hogy bizonyos országokban az emberek azt hiszik, hogy a Facebook maga az internet, az átlag felhasználó meg abban a tudatban él, hogy a web maga a teljes internet, az advanced user meg azt gondolja, hogy a web és a P2P hálózatok tartalma az internet, én most azt gondolom, hogy a teljes internet kiegészül egy olyan darabbal, amit kereshetetlennek hittek, viszont ez is csak illúzió, ami végülis abból adódik, mint bárki másnál: alapvetően azt hiszem létezőnek, amit látok.

Kicsit hasonló a jelenség ahhoz, hogy amikor valaki információt keres a neten, akkor nem is nagyon próbálkozik az anyanyelvén és az angolon kívül mással, annyira természetesnek veszi, hogy ami információ, az csak ilyen nyelvű lehet. Holott jól belőtt becslés szerint ami a webet illeti, annak csak 49%-a angol nyelvű, én ezt még kevesebbre saccolom, mert az interneten a nyelvek eloszlásával kapcsolatos kutatásokat angol nyelvterületen élő kutatók végezték, ami bejátszhatott abba, hogy végül milyen eredményt kaptak. Szóval nem lennék meglepve, ha még kisebb lenne az angol nyelvű tartalmak aránya, joggal feltételezhetjük, hogy akkor nem csak a weben, hanem a teljes neten is.

Tévedés lenne úgy gondolni, hogy az, ami fontos, idővel úgyis megjelenik angol, orosz vagy spanyol nyelven úgy, hogy az könnyen kereshető is, mert esetleg az adott doksi szerzője nem is foglalkozik vele, hogy amit leír, annak más nyelven is elérhetőnek kellene lennie. Ahol pedig remekül tetten érhető, hogy a keresőmotorok igenis diszkriminálnak, ha a Google/Bing/Yahoo-szenthátomsággal vagy éppenséggel a Yandex-szel keresünk valamit, az milyen tragikusan teljesít olyan nyelvek esetén, amik nem latin vagy cirill betűs írásrendszert használnak. Ennek pedig nem pusztán az az oka, hogy a nagy, jól ismert keresőmotorok fejlesztői in english, en español valamint на русском gondolkoznak, hanem az is, hogy a legnagyobb motorok milyen nyelveken kapják a bemenő adatok legnagyobb részét, ami teljesen világos, hogy kihat a kereső későbbi használhatóságára, éppen azért, mert nyilván egyik sem tisztán izomból megy, hanem hatékony szemantikus keresőeszközként való működésre tanítja önmagát.

Jól ismert, hogy vannak amolyan baráti jellegű nyelvpárok, amikre hatékonyan lehet normális fordítást végző algoritmust írni, megint más nyelvpárokra meg kevésbé, ami ráadásul sokszor nem függ még attól sem, hogy a két nyelv mekkora.

Eléggé gyorsan eljutottunk a nyelvészet egy izgalmas területéhez, a nyelv és kultúra izoláló hatásához, amiről annyit tudok, hogy létezik, a hatása pedig óriási, amúgy meg annyira értek hozzá, mint a harangöntéshez. Hogy szemléletes példát hozzak, ha behajítjuk a keresőbe, hogy

chocolate cake recipes

igencsak releváns találatokat hozunk, ezt akármilyen jól fordítjuk japánra vagy arabra, majd dobjuk be a keresőbe, ugyanaz a kereső már sokkal rosszabbul fog teljesíteni, holott itt egy totál egyszerű keresésről van szó, csokoládétortát meg készítenek arab és japán nyelvterületen is. A piacvezető keresőmotorokat persze annyira nem érdekli, hogy más nyelveken is legyenek nagyon hatékonyak, nem is érdekük, tömegigényt kell kiszolgálniuk. Ez még csak nem is a legjobb példa volt, mert a Google jól felzabálta a közelkeletet is az utóbbi néhány évben, már lassan a http://yoolki.com/, a http://www.eiktub.com/ és a http://www.yamli.com/ is csak amolyan jópofa érdekesség lesz lassan, de hogy kínai tartalmat zsigerből a http://www.baidu.com/ , a https://www.sogou.com/ avagy https://www.360.cn/ motorral fognak keresni többen globálisan nézve, az biztos.

Nem újdonság, elvben egy szorosan összedrótozott világban élünk, gyakorlatilag meg ugyanúgy jelentkezik egyfajta nyelvi és kulturális buborék effektus és naivitás lenne azt gondolni, hogy ez el fog tűnni csak úgy. Ugyanakkor jó tudni, hogy vannak olyan keresőeszközök, amik a hagyományos keresőszolgáltatásokkal összemérve szemantikus keresés terén sokkal butábbak, viszont hatékonyabbak ha kultúrafüggetlen keresésről van szó.

A nyelvi- és kulturális izoláció, mint a kutatást hátráltató tényező, már rég ismert. Abban meg aztán semmi meglepő, hogy mindez jelentkezett az interneten is. Hogy hogyan lehetne feloldani a jelenséget - és egyáltalán fel kell-e oldani? - persze nem tudom. Amit viszont igen, hogy mindenki jobban járna, ha a nyelvtechnológus nem lenne rá lusta, hogy megértse az etikus hekker, a szociológus és a pszichológus gondolkodásmódját, az etikus hekker szánna rá időt, hogy _hogyan__gondolkoznak_ a világ túloldalán, na meg mindezek összes permutációja. Nem csak a tudomány, úgy mindenestől járna jól vele, de a globális biztonsági kockázatok, informatikai biztonsági kockázatok vagy trendibben fogalmazva a globális kiberbiztonsági kockázatok kezelése is hatékonyabbá válna, márpedig ezek egyre inkább a klasszikus biztonsággal összefonódva léteznek, nem pedig amellett. Ki tudja? Legrosszabb esetben ennek elmulasztásával a civilizáció kihalását okozzuk - amit minő manír, éppen a nyelvhasználat megjelenése tett lehetővé.

Ha már ennyire elkanyarodtam az eredeti topiktól: vérprofi bugvadász és fejlesztő kollégák! Tegyétek a szivetekre a kezeteket és valljátok be, hogy nem is gondoltátok, hogy programozási nyelvek közt is vannak olyanok, amikben a teljes szintaxis nem a megszokott latin írásrendszert követik, de szóhasználatukban is hajaznak kicsit arra a kultúrára, amiben keletkeztek! Nem kevés ilyen van. Mindez valamit gyönyörű szépen megmutat, de előtte egy kis kitekintést kell tennem. Ahogy az Arrival c. Amy Adams filmben úgy kábé minden bevezető szintű nyelvészeti kurzuson felmerül több kérdés - meg biztos a kocsmában is - az pedig a nyelv és a tudat viszonya. Az univerzalizmus szerint a gondolkodás meghatározza a nyelvet, a nyelvek közt csak felszínes eltérések vannak. A determinizmus szerint az anyanyelv meghatározza a beszélő gondolkodását. A relativizmus szerint a jelentéstani kategóriák kihatnak a gondolkodásra, de nem határozzák azt meg teljesen. Minddel kapcsolatban pár remek és egyszerűen magyarázó példát találhatunk Trón Viktor és Kálmán László Bevezetés a nyelvtudományba c. könyvében:

Ma is sokan azt gondolják, hogy az egyes nyelvek szóhasználati, grammatikai különbségei egyértelműen a yelvek beszélőinek sajátságos gondolkodását tükrözik. Annyi bizonyos, hogy szoros összefüggés van aközött, hogy milyen kifejezések vannak egy nyelvben, és hogy milyen fogalmak, megkülönböztetések vannak a beszélők fejében. A szakembereknek is sok olyan szavuk van, amelyet mások nem használnak. Hiszen azokat a dolgokat szeretjük megnevezni tudni, amelyek fontosak az életünkben; ez nem túl meglepő állítás. A halászok sok halat ismernek és neveznek meg, napjaink számítógépes gurui szintén sok olyan fogalmat ismernek (és ezért nevet is adnak nekik), amelyet a közönséges halandó nem.

Nézzünk egy példát arra, hogy az egyes nyelvek milyen dolgok között tesznek különbséget. A francia parmi
és entre elöljárószót magyarul egyaránt között-nek kell mondani, jelentésbeli különbségüknek a magyarban nincs megfelelője:
(1)
A között két francia megfelelője

a.
Mon arbre est parmi les autres arbres.
az én . . . -m fa van között a többi fák
’Az én fám a többi fa között van’

b.
Jean est entre les deux arbres.
János van között a két fák
’János a két fa között van’

Tehát a parmi azt jelenti, hogy ’közülük az egyik’, míg az entre azt, hogy 'közöttük elhelyezkedő'. Vagy vegyük az álmosság különböző kifejezéseit:

(2)
Az álmosság két különböző kifejezése

J’ai sommeil.
nekem van álmosság
’Álmos vagyok’

Ezek a különbségek tényleg azt takarnák, hogy a francia és magyar beszélők másképp gondolkodnak a dolgok térbeli elhelyezkedésével, illetve az álmossággal kapcsolatban? Távolról sem. Az, hogy mindkét nyelvben ugyanúgy gondolkodnak, leginkább ott érhető tetten, hogy ugyanazon tényekből azonos következtetésekre jutnak.

valamint

Eleanor Rosch (?–) kísérletei bizonyították, hogy a dani nyelv beszélői, akik csupán két színnevet különböztetnek meg a nyelvükben, ugyanolyan teljesítményt nyújtanak a tizenegy ún. fokális szín azonosításában, mint azok, akiknek nyelvében mind a tizenegy színnév szerepel (a dani nyelvet mintegy 180 ezer pápua beszéli Új-Guinea nyugati részén). A nyelvi relativizmus még enyhébb változata viszont, miszerint a nyelvi kategorizáció hatással van az emlékezetre, és így közvetve kihat a gondolkodásra, számos kísérlet fényében valószínűnek tűnik.

/*kiemelés tőlem*/

Röviden azt is mondhatnám, hogy mondjuk a polinéziai kannibálok nem azért nem beszélnek határozott integrálról, mert nem tudnák mentálisan reprezentálni azt, hanem azért, mert nincs benne a kultúrájukban és kész, de ha benne lenne, tudnának róla beszélni.

Na de most hogyan kapcsolódnak ide a nem latin írásrendszerű programozási nyelvek? Hogy bizonyos alapkoncepciók egyeznek az olyan jól ismert nyelvekkel, amik akár a jól ismert procedurális vagy éppen funkcionális programozási nyelvekben ismertek.

kép: allthingslearning.wordpress.com

A deep web szerepe a nyílt forrású információszerzésben

2017.07.20. 01:30 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: webkettő social media deep web TOR OSINT nyílt forrású információszerzés hidden services ONION

deep_web_iceberg.jpgSzámtalan, a deep webbel alap szinten foglalkozó írásban és előadáson találkozhatunk azzal a kijelentéssel, hogy a deep web méretét tekintve a hagyományos web több százszorosa. Amellett, hogy én ezzel kapcsolatban mindig szkeptikus voltam, olyat még nem láttam, ahol valaki ezt egy komoly forrásmegjelöléssel igazolta volna, így felvetődik több fontos kérdés. [UPDATE: forrás persze van, de az egy 2001-es, azaz laza 16 évvel ezelőtti, extrapolációs modellre alapozott kutatás.] A kérdés, hogy netes a kontextusban mit értünk egyáltalán információ alatt. Ugyanis teljesen mindegy, hogy ilyen-olyan akadémiai kutatások mekkorára becsülik a teljes deep web információtartalmát, abban az esetben, ha ezek gyakorlati szempontból nem érhetők el a deep web híres-hírhedt kvázi kereshetetlensége miatt, ha nincs olyan eszköz a kezünkbe, amin keresztül a számunkra szükséges információ gyorsan és hatékonyan kereshető, elérhető, akkor inkább hidden serviceket működtető szerverek adathordozóin lévő adatról helyes beszélni, nem pedig információról.

Azaz, hogy ne menjek messzire, ha valaki azzal kapcsolatban szeretne tájékozódni, hogy a legfrissebb kutatások szerint a TOR-on vagy a Freeneten lévő hivatkozások mekkora része döglött link, mennyi lehet azoknak az oldalaknak az aránya, amire konkrétan csak egy-két másik oldal mutat, a Google Scholaron keresztül vagy a SciHubon rogyásig talál ezzel kapcsolatban cikkeket, aztán az már a témában való jártasságán múlik, hogy azokat a cikkeket nézze meg, amire ténylegesen szüksége van, míg például a TOR-on sokszor relatív egyszerű tartalmak megtalálása is akadályokba ütközik. /*Azzal most ne kekeckedjünk, hogy a SciHub is hidden service végülis.*/

Azaz ha nagyon szemléletesek szeretnénk lenni, akkor azt is mondhatnánk, hogy egy hatalmas könyvtárban is csak az az adathalmaz tekinthető információnak, ami katalóguson keresztül kereshető, egyébként kvázi nem létezik.

Ráadásul a mai világban az információnak nem elég kereshetőnek lennie, közhelyesnek tűnik, de gyorsan és hatékonyan kereshetőnek is kell lennie olyan értelemben, hogy a nem kimondottan információkinyerésre szakosodott kutatónak, na meg úgy egyáltalán bárkinek ne kelljen túl sokat foglalkoznia a keresés mikéntjével, a kereső mégis adjon releváns találatokat. A digitális írástudás része kellene, hogy legyen a Google haladó operátorok ismerete, hogy mi az, amit éppen a piacvezető keresőmotorokkal kevésbé érdemes keresni, mit keressünk Shodannal, Google Scholarral, Duckduckgoval, azaz nem arról van szó, hogy egyáltalán ne kelljen értenie az átlag felhasználónak a kereséshez, de az elvárható, hogy ne kelljen nagyon trükköznie és agyalnia ahhoz, hogy releváns forrásokra találjon.

A gyorsaság és a hatékonyság mellett még kiemelném azt, amit én közel valós idejűségnek nevezek, azaz, hogy egy megjelent tartalom ne ezer év után kerüljön fel egy webes kereső indexébe, egy közösségi médiában, felkerülő, de a web felől nem látható tartalmat, így például egy Facebookon vagy VK-n megjelenő posztot a rendszer indexelje is, amilyen gyorsan csak tudja, hogy az mások számára kereshető legyen.

Ezeknek a feltételeknek a legnagyobb deep web hálózatok keresőinek egyike sem tesz eleget, azaz inkább adatot tárol, de nem információt, ebben pedig belátható időn belül nem is várható változás, hiszen egy hatékony keresőszolgáltatás működtetése erőforrásigényes, ennek megfelelően drága, jelen esetben túl drága ahhoz, hogy egy hatékony keresőszolgáltatást önkéntesekre támaszkodva, crowdfunding alapon építeni lehessen. Röviden,  nem várható egy onionos google megjelenése.

Szó sincs róla, hogy a deep web értéket el akarnám bagatellizálni, csak a deep web ezen félreértett jellegére hívnám fel a figyelmet.

Adja magát a kérdés, hogy a nyílt-forrású információszerzésben milyen eszközként tekinthetünk a deep webes világra? A deep web számos esetben fontos forrás lehet, de ne legyenek illúzióink, egy olyan világban, ahol még az is hatalmas információs lábnyomokat maga után, aki nem vagy csak alig használ közösségi szolgáltatásokat, a weben, a web felől nem indexelt, de a közösségi szolgáltatásokban elérhető és más, hagyományos netes szolgáltatásokban rendszerint elérhetőek a számunkra fontos információk, valamint az azok közti relációk olyan mennyiségben, amennyire szükségünk van, még ez is bőven elég. Ráadásul úgy, hogy bizonyos tartalmakat a Bing-Google-Yahoo-szentháromság, de akár még a Yandex Search is szándékosan nem tesz kereshetővé, a közösségi weben sokszor még a jól megtervezett keresési technikákkal is falnak megyünk, lévén, hogy azokban kevésbé prioritás, hogy minden azonnal, mindenki számára kereshető legyen.

Hogy az utóbbi gondolat érthetőbb legyen: ha én a Facebookon kiteszem mondjuk egy általam kitalált eperpuding receptjét posztként és annak láthatóságát publikusra állítom, gyakorlatilag biztos lehetek benne, hogy az ismerőseim, valamint ismerőseim ismerősei számára a pudingrecept azonnal kereshető a Graph Search-ön keresztül. Adott például egy Kolumbiában élő felhasználó, akivel nincs közös ismerősöm, sosem váltottam vele üzenetet, úgymond semmilyen interakció nem volt köztünk, nem vagyunk semmilyen közös csoportban, ahogy még csak olyan oldal sincs, amit mindketten lájkolnánk és más nyelven használjuk a Facebookot és más nyelv van megadva azok közt a nyelvek közt, amiket a Settings alatt általunk értett nyelvekként jelöltünk meg. A Facebook keresője mögötti logika van olyan intelligens, hogy nem ész nélkül próbál mindent kétpofára felindexelni, majd az mindenki számára kereshetővé tenni. Előnyben részesíti azokat, akik valószínűleg az adott tartalomra kíváncsiak lesznek és számukra korábban válik kereshetővé egy-egy tartalom leggyorsabban, míg a képzeletbeli Kolumbiai felhasználó hiába keres a képzeletbeli posztra például úgy, hogy olyan eperpuding receptek leírását szeretné látni, amiket ebben a hónapban posztoltak, az én képzeletbeli posztom esetleg egyáltalán nem fog előtte megjelenni! Azaz ebben a kontextusban a netsemlegesség keresés szempontjából túl drága lenne és persze nincs is rá olyan szintű igény, ami indokolná, hogy ezen változtassanak, hiszen nem nyílt-forrású információszerzéssel foglalkozik a világ összes felhasználója.

Visszatérve a deep webre, nagyon meg lennék lepve, ha kiderülne, hogy egy átlagos use caseben - már ha egyáltalán létezik ilyen - a deep weben keresve valaki gyorsabban végezne egy teljes kutatással, mint a hagyományos weben keresztül. Természetesen más a helyzet, ha valaki tipikusan olyan ügyben folytat kutatást, amivel kapcsolatban a deep webről várható használható információ, ilyen például a fegyverkereskedelemmel, drogkereskedelemmel kapcsolatos információk, bérgyilkos-rendelő szolgáltatások, kiskorúak sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények bizonyítékai, meg úgy általában olyan, ami minden államban tiltott, normális ember pedig nem szivesen lát a képernyőn.

Nemrég felröppent, hogy az ISIS saját közösségi szolgáltatást hozott létre, miután a mindenki által jól ismert webes óriások hangzatosan bejelentették, hogy fellépnek a radikalizálódó tartalmak és az azokat terítő felhasználók ellen - aminél nagyobb ostobaságot, mi több, bűnt nem is követhettek volna el, ahogy arról korábban beszéltem. Ami az ISIS közösségi szolgáltatását illeti, olyan, mint Columbo felesége, beszél róla mindenki, de alighanem még senki sem látta. Abban az esetben viszont, ha van ilyen, meg lennék lepődve rajta, teljes egészében vagy nagyrészt a deep webre támaszkodna egy bizonyos méret fölött, lévén, hogy a terrorista is ember. Ennek megfelelően életszerűtlen, hogy olyan egy ilyen feltételezett közösségi szolgáltatás egy - valljuk be - igencsak fapados, a 80-as évek netjének megoldásaira emlékeztető infrastruktúrát használjon. A terrorizmus amellett, hogy egy igencsak "réteg műfaj" avagy "underground", de nem annyira, hogy egy terrorizmussal foglalkozó csoportot túl nehezen lehessen elérni, túl bonyolult legyen a velük való kapcsolatfelvétel és kommunikáció, hiszen ez eleve a toborzást és a mai világban elvárt információáramlás sebességét tenné elégtelenné Dzsihád Dzsoni és csapata számára.

Több éves empirikus tapasztalat, hogy kimondottan OSINT téren a deep webes hálózatok egyáltalán nem kiugróan értékes források. Sem az OSINT-tel foglalkozó nyilvános anyagok, sem pedig a szürkezónába tartozó magánkiadások nem foglalkoznak a deep webbel különösebben nagy súllyal, márpedig ez nem az a diszciplína, ahol gyakoriak lennének a méltatlanul elhanyagolt források és technikák. Ahogy azt sincs okunk feltételezni, hogy a világ vezető hírszerző csúcsszerveinél valamiféle szent grálként tekintenének a hidden service-ekre, természetesen arról szó sincs, hogy nem kutatnák és ne foglalkoznának vele, számtalan példát lehetne hozni azzal kapcsolatban, amikor egy-egy bűncselekmény nyomozásának a deep webnek kiemelt szerepe vagy konkrétan fő terepe volt, de szó sincs róla, hogy például a szervezett bűnözés vagy a terrorizmus egyszerűen átköltözött volna mindenestől a deep webre. Holott első blikkre logikusan azt várnánk, hogy az ő esetükben aztán tényleg indokolt. Kevésbé nyakatekerten fogalmazva, ha mondjuk egy teljes drogkartell, amelyik nagytételben tolja pszichotróp szerekkel a bizniszt olyan információs közegbe költözik, ahol kevésbé utolérhető, ugyanakkor kevésbé kereshető is a hatóságok számára, világos, hogy nem csak a hatóságok számára lesz nehezebben elérhető, hanem az ügyfélköre számára szintén, amivel nyilván hátrányba kerül a másik drogkartellel szemben.

Persze, több esetben a deep web tipikus eszköze egy-egy bűnözői szolgáltatás igénybevételének, ha például valaki bérgyilkost vagy emberi szervet rendelne, de ehhez nem kell a deep webre menni. Hirtelen az a néhány évvel ezelőtti eset jutott eszembe, amikor egy embercsempész bandát kapcsoltak le, ahol konkrétan fejlődő országokból lehetett gyerekeket vásárolni, ekkor azt gondolnánk, hogy csak-csak figyelnek a diszkrécióra, ehhez képest annyira idióták voltak az ügyfelek és az embercsempészek egyaránt, hogy mindezt egy Facebook-csoportban beszélték meg. Ahogy az is eléggé erős volt, amikor az Egyesült Királyságban két idióta terrorista nyitott Twitter-csatornán kért ötleteket azzal kapcsolatban, hogy mikor és hol robbantson, mert azt hitték, hogy a twiteket csak a követőik látják.

Távoli asszociáció: jól ismert, hogy a szervezett bűnözés és a terrorizmus sokszor olyan virágnyelvet használ, ami miatt még akkor sem világos, hogy miről beszélnek, ha egyébként technikailag sikeresen lehallgatják őket. Ugyanakkor ha ez eszelősen bonyolult lenne egy ilyen nyelv, egyszerűen nem használnák. A deep webbel, mint információs tereppel hasonló a helyzet. Persze, van működő feketepiaca a drogoktól a szervcsempészeten keresztül a 0day szoftveres sebezhetőségekig már mindennek, ezek egyike sem lehet egy bizonyos fokúnál jobban eldugva, mivel ilyen esetben konkrétan senki vagy túl kevesen tudnák egyáltalán megtalálni.

Összefoglalva, amikor egy kutatásban a hidden servicek nem jutnak különösebb szerephez a nyílt forrású információszerzésben, nem azért van, mert akik végzik, nem lennének kompetensek a használatában, hanem azért, mert sok esetben egyáltalán nincs rá szükség. Nagyon sok esetben a bűnügyi nyomozásoknál is erről van szó, suta analógiaként említeném, hogy a büntetőeljárások többségében titkos adatszerzés és titkos információgyűjtés és hasonló varázslatok nélkül is sikeresek vagy éppen amikor a gyanusított nem hajlandó semmit mondani. Hasonlóan a nyílt forrású információszerzéshez, a bűnügyi nyomozás is akkor professzionális, ha minél ötletesebben és minél egyszerűbben van egészében megtervezve.

kép: Wikipedia

Erkölcs, intelligencia és a magánszféra vége

2017.07.03. 15:18 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: privacy magánszféra bosszúpornó közösségi norma Rumuki

privacy_armageddon.jpgNemrég járta be a sajtót a hír, ami szerint egy mobilappal véget lehet vetni a bosszúpornónak azaz az olyan eseteknek, amikor valaki az exéről készült házipornót széles körben elérhetővé teszi. És be is vette az egészet a fél világ.

Miről is van szó? Az alkalmazás lényege nagyjából, hogy csak akkor indítható el felvétel és akkor játszható le, ha ahhoz a pár mindkét tagja hozzájárul a mobiljukra telepített appon keresztül. Jót ötletnek tűnik? Ekkora hajmeresztő ostobaságot már régen találtak ki és hypeoltak be, de haladjunk szépen sorjában.

Személy szerint komolyan nem tudom sajnálni azt, aki annyira ostoba volt, hogy lefilmeztette magát vagy egyáltalán hagyta, hogy lefilmezzék olyan pozitúrában, amit azért nem mutatna meg családi körben. A házipornó készítésének az égtelen naivitáson túl, ami szerint a pár tagjai úgy gondolják, hogy holtomiglan szeretni fogják egymást, másik eleme az ehhez kapcsolódó teljesen irracionális bizalom a technikában is, azaz, hogy egyrészt a mobileszközről nem lopható le egy videó csak úgy, másrészt az a téveszme, hogy azt a videót majd a másik úgysem mutatja meg senkinek. Ésszel sosem volt nehéz belátni, hogy totális őrület az egész, amiből még akkor sem tanult különösebben a felhasználó, amikor elkezdtek burjánzani a fikaoldalak és a kimondottan bosszúpornóra szakosodott szájtok, így nap, mint nap láthatták, hogy máshogy mennyire csúnyán ráfaragtak már ezzel. Éppen azért, mert a házipornó lényegi része, hogy a két fél kölcsönösen, teljesen irracionális módon megbízik egyrészt egymásban, másrészt pedig abban, hogy a mobileszközeik kellően védettek, nem fognak tömegesen olyan alkalmazást használni, ami azt a feltételezést veszi alapul, hogy a másik később valamikor majd bekattanhat. Vagy éppen megjelenik az az app, amelyik leszedi a poreszt az okoseszközről, akár hozzájárul a másik, akár nem.

rumuki-app.png

Meg nem tudnám mondani, hogy mennyi cifra hülyeséget túrtam már elő nyílt netes forráson keresztül, amihez nem ritkán alaposan bele kellett ásnom magam a témába is azért, hogy hatékonyan tudjak keresni. Viszont ami kimaradt, hogy valakiről vannak-e fenn durván juicy fotók és videók a neten, nem feltétlenül a nagy keresők által látott térben. Nem véletlenül, ugyanis ilyennek nem nagyon jut eszembe hirtelen más felhasználási módja, mint az, hogy egy szervezet tudni szeretné egy leendő alkalmazottjáról, hogy zsarolható-e ilyennel, a másik, sokkal gyakoribb pedig, hogy valaki éppen azért túratna elő ilyen tartalmat, hogy azzal mást zsaroljon, amit nyilván nem vállalnék.

Nem is kell leszállni a pokol legmélyebb bugyrába, elég csak belenézni a világ legnagyobb amatőr pornót terítő oldalaiba, ahol akár videókat, akár felhasználókat olyan adatok, metaadatok és relációk alapján lehet keresni, amik gyakorlatilag adottak, szabadon elérhetőek vagy még intuitív módon is kikövetkeztethetőek. És megint olyan történt, amin századjára is el tudok képedni. Ugyanis a drága jó játékosok többségének annyi esze nincs, hogy az amatőr poresz oldalakon ne olyan adatokat adjanak meg magukról, amik alapján triviálisan kereshetők. Konkrétan például ha megadják, hogy melyik városban élnek és milyen idősek, a nicknevükben szerepel a becenevük vagy a keresztnevük, máshol is használják ugyanazt a nicket, na, őket aztán az isten se védi meg attól, hogy a videóik egyszer előkerüljenek, csak éppen nagyon kellemetlen módon. És akkor így akarnak fellépni a web nagyjai is a bosszúporesz ellen? Nevetséges! A szóban forgó oldalakra az üzemeltetők szerint naponta több tízezer új videó kerül fel, ráadásul számos oldal tartalmai átfednek egymással, azaz ha oda valami felkerült, az aztán tényleg eltüntethetetlen.

bosszuporno.jpg

Néhány nappal ezelőtt beszélgettem valakivel és rájöttem egy újabb fontos dologra a privacy-vel kapcsolatban. Az, hogy mindenki számára mást jelent, akár gyökeresen mást, nem új. Viszont gyakorlatilag minden sérti a privacy-t egy adott felhasználó esetében, aki úgy osztott meg információt, hogy annak publikus elérhetőségéről tudott ugyan, az egyszerű lekérdezhetőségéről, kereshetőségéről viszont nem. így például nagyon sokan nem tudnak róla, hogy már nem is kell az Instagram API-jához nyúlni, magában az alkalmazásban elérhető egy ideje, hogy a felhasználó kiknek milyen képein szerepel, a felhasználó erről rendszerint nem tud és adott esetben meg van őrülve, ha valaki megmutatja neki a natív Insta app részét képző fícsört. Azaz a legjobb, ha teljesen kussol az ember arról, hogy valakiről mit látott valamelyik szolgáltatásban, ugyanis hiába lenne a közösségi szolgáltatások egyik lényege, hogy összegyúrják a való élet eseményeivel, a felhasználók nagyobb része úgy éli meg, ha például hivatkoznak valamire, amit kommentben írt vagy hogy egy eseményen részt vett, mintha kémkednének utána.

Sokakban komoly a para, hogy kitudódnak a titkaik, már úgy az olyan jellegű titkaik, amiket tényleg senki sem tenne ki a kirakatba. Például nemrég indult Magyarországon is egy önmagát teljesen máshogy aposztrofáló, de lényegében kurvakereső oldal, ahol pénzes bácsik és nénik, na meg persze pénzes bácsikra és nénikre utazó kevésbé pénzes felhasználók regisztrálhatnak, aztán találhatnak egymásra. Az oldallal kapcsolatos Youtube-videó tényleg egészen elképesztő, egy, önmagát párkapcsolati tanácsadónak mondó nő arról beszél, hogy lényegében az ilyen kapcsolatok mindig is léteztek, nincs ezzel semmi probléma és persze roppant mód ragaszkodnak ahhoz a védhetetlen állásponthoz, hogy náluk aztán szó sincs kurvázásról, holott az egésznek az a lényege.

Magyarországon a prostitúciót a törvény nem bünteti, annak elősegítését viszont igen, de nem kell félteni Puncsékat, megoldották okosba. Na, a mit sem sejtő felhasználók, akik szerint elég védelmet nyújt az, hogy csak a regisztrációt követően láthatóak az adatlapjait, de valószínűleg nem is gondolkoznak ezen, csőstől regisztrálnak, aztán későbbi életük folyamán bármikor a fejükhöz vághatják, hogy végülis prostik vagy escortfiúk voltak.

Megállapíthatatlan, hogy ha több évtizeddel ezelőtt létezett volna ilyen szolgáltatás, akkor ugyanekkora lett volna-e rá az érdeklődés vagy a többeknél félresiklott szexuális szabadosság eszméje eredményezte a mostani állapotot. Hogy ribancnak lenni nem ciki, belefér, csinálja az ismerős is és így tovább.

Adja magát az elméleti kérdés, hogy a felhasználót meg kellene-e védeni önmagától, azaz hogy ilyen információt évtizedekkel később is előhúzhatnak róla, míg korábban ha kurva vagy selyemfiú is volt valaki, legalább le tudta tagadni. Komolyan nem tudom a választ amellett, hogy gyakorlati szempontból ez nyilvánvalóan lehetetlen lenne, ahogy annak megtiltása is, hogy valaki fotóztassa magát, miközben az összes testnyílását betömik valamivel. Mindez olyan kérdéseket vet fel, aminek a megválaszolása az én tudásomon vagy akár a jövőkutatókén messze túlmutat. Ugorjunk át az erkölcs fogalmának definícióján vagy akár közelítésén, a kérdés, hogy vajon a most kialakuló világrend, amiben több meghatározó vélemény szerint 2020-ra a titkaink háromnegyede, de akár négyötöde nem lesz megvédhető, azaz a privacy mai értelemben megszűnik létezni, vajon csak azt mutatja meg, amilyen erkölcstelenek és ostobák sokan valójában is vagy gyakorlatilag teljesen bejósolhatatlan az ezzel kapcsolatos jövő? Az már eleve fogós kérdés, hogy megállja-e majd a helyét az, hogy "ha ilyen hülye volt, meg is érdemelte", aztán tanok, ideológiák, na meg nem mellékesen szakmák esnek egymás torkának azzal kapcsolatban, hogy ez áldozathibáztatás vagy józan ésszel belátva tényleg a sértett a hibás, mivel számítania kellett rá, hogy a lepedőakrobatikája úgyis nagyobb nyilvánosságot kap majd.

Most nem túrom elő, hogy melyik evolúcióbiológiai modell vezette le egészen pazar módon, hogy az intelligencia folyamatos növekedését az emberré válás utolsó néhány tízezer évében lényegében a párzás jogáért folytatott küzdelem pörgette fel. Hogy a mai értelembe vett magánszférával analóg sajátosság mikor jelent meg és hogyan, nem tudni, mindenesetre sejthetően sokkal korábban, minthogy az emberelődök átcibálták az asszonyt a bokor mögé a légyott idejére, hiszen más állatfajoknál is megfigyelhető, hogy a párzás idejére biztonságos helyet keresnek maguknak.

Ahogy Cukorhegyi Márk mondta, "in privacy no longer being a social norm". Nos, kapcsolódva az előzőhöz, az emberré válás után sajátos módon az intelligencia, a szexualitás és az érvényesülés, ismét összefonódik majd, csak éppen kulturális evolúciós szinten: ugyanis az érvényesülés egyik nagyon komoly fokmérője, hogy a többiek mennyire tudnak megbízni valakiben, ennek szerves része, hogy ki mennyire tud ügyesen rendelkezni azok fölött az információk fölött, amikhez köze van, legyen szó akár a céges adatvagyon rá bízott részéről, akár a hálószobatitkairól. Nem kell különösebben sokat agyalni rajta, hogy mindkét információ eszközként használható, természetesen fegyverként is, márpedig akár a magánéletben, akár üzleti, akár akadémiai, stb. környezetben azok lesznek a jövő nyertesei, akikben megbíznak, tudják róluk, hogy ők uralják a rá bízott és velük kapcsolatos információkat. Az is eléggé világosnak tűnik, hogy a kettő gyakorlatilag elválaszthatatlan egymástól: akinek kikerülnek a hálószobatitkai, nem várható el tőle, hogy érzékeny céges adatokra tudjon ügyelni és igaz ez fordítva is, hiszen a kezelt információk jellege teljesen más ugyan, az embernek mentalitása csak egy van.

Visszatérve a háziporeszre, amíg nincs társadalmi és kultúrális konszenzus - úgy fest, hogy egyhamar nem is lesz - csak szubjektív vélemény létezhet. Az én szubjektív véleményem pedig arra hajlik, hogy itt a privacy-armegeddonban többségében olyan kerül majd nyilvánosságra ÉS kap az érintettre nézve komoly eufemizmussal élve, kellemetlenül nagy figyelmet, ami nyilván létezett és az előtt kellett volna gondolni a kínos voltára, mielőtt az illető belement, ha már maradunk házipornós vonalon.

Persze, az olyan információkat, mint amilyen a betegéletút vagy egy adott egyénre jellemző genetikai sajátosságok, már régen törvények védik. Képzeljük el, hogy valaki nem tudja majd elrejteni, hogy valamilyen súlyos betegsége volt, amiről nem köztudott, hogy nem hal bele feltétlenül mindenki és nem csökken a munkaképessége. Viszont emiatt majd nem veszik fel különböző pozíciókba és végülis olyan dolog miatt kerül hátrányos helyzetbe, amiről egyáltalán nem tehet. Innen már nem is kell nagyon szabadjára engednünk a fantáziánkat ahhoz, hogy ebből bejósolhatóan a társadalmi esélyegyenlőtlenségek előre kiszámíthatatlan módon, de még jobban növekszenek és ez akár egy teljesen új típusú szelekciós nyomásként hat a privacy armageddon akár néhány nemzedék alatt. Felkészült erre az egészségügy, a társadalomtudomány és a ITC? Aligha. De még ha fel is készült volna egy olyan, számtalan bizonytalansági tényezőt tartalmazó folyamat lemodellezésével, aminek lényege a magánszféra nagyrészének elvesztése jelenti az alapját, azokat a javaslatokat, amik a társadalmi stabilitást szolgálják, keresztül kellene préselni a döntéselőkészítőkön és döntéshozókon, ami rendszerint sokkal egyszerűbb kérdésekben sem mindig sikeres.

képek: The Sun, Independent, TechPlz

Az önértékelés megidomítása

2017.07.03. 11:01 | bardóczi ákos | 1 komment

Címkék: ego önértékelés pszichológia életcél mind hacking magatartástudomány

onertekeles-pszichologia.jpg Az emberek többsége nem ismeri fel, hogy mitől nem jó a közérzete, mi alakít ki benne egy életvezetési nehézséget, ami teljesen érthető, hiszen erre eleve csak akkor vagy esély, ha az illető elmegy egy agyturkászhoz vagy éppenséggel intenzíven érdeklődik a magatartástudományok iránt, ennek megfelelően nem keveset olvas a témában. Tény: a laikusok sosem szisztematikusan közelítenek meg egy élethelyzetet, a sajátjukat pedig főleg nem. Nagyon gyorsan hozzáteszem, hiába olvas el magatartástudományi témában valaki 3, 5, 10, 15, 20 vagy még több könyvet, attól még nem lesz szakértő, ennek megfelelően azonosíthat hibásan ilyen-olyan magatartásbeli jelenségeket, legyen szó akár önmagáról, akár másról. Ebben semmi meglepő nincs, hasonlóan ahhoz, hogy mindegy, mennyi műtéttan könyvet nyálaz végig valaki, nyilván nem válik alkalmassá arra, hogy elvégezzen egy koronaér-műtétet. Olyan szempontból viszont a viselkedéstudományi területen szerzett ismeretek hasznosak, hogy azonnal felismerhetővé válhat, hogy mikor indokolt egy ismerőst elküldeni agyturkászhoz illetve aki tájékozottabb a témában, elkerülheti azt a zsigeri reakciót, hogy hirtelen átvedlik hobbipszichológusba, aztán ő, mint mondjuk "a legjobb barát" próbálja megmondani, hogy hogyan kellene nekifutni megoldani valamit vagy ami még rosszabb: jórészt tudattalanul ő maga áll neki "megszerelni" a másik búráját, ami eleve szinte egyenlő a lehetetlennel, márcsak az is, mert nem kívülálló. Hacsak nem valami faék egyszerűségű problémáról van szó. Nem vagyok szakértő, attól még írhatok róla, az egyszerűsítésekért pedig előre is bocs.

Attól valahogy mindig megrémülök, amikor valakiben azt látom, hogy elköveti azokat a hibákat, amik közül párat én magam is elkövettem vagy majdnem elkövettem korábban és komoly a kockázata annak, hogy egy olyan ördögi körbe kerül, amiből már baromira nehéz lesz kitörni.

Durva egyszerűsítéssel alapvetésnek tekinthetjük, hogy végülis mindenki a boldogságra vágyik, és ugyan számos kritikát kapott, na meg már-már por lepi Maslow-szükségletpiramisát, máig nagyon jól mutatja, hogy hogyan lehetünk boldogok. A szükségletek egymásra rétegződésével kapcsolatban eléggé egybehangzó az a vélemény, hogy szigorú hierarchiát követ, azaz nem ugorhat fel például senki az önmegvalósítás szintjére anélkül, hogy az alatta lévő elemek hiányoznának - az más kérdés, hogy elhitetheti magával. Világos, hogy amikor arról van szó, hogy valaki nem valami jó bőrben, a 0. lépés az kell, hogy legyen, hogy a piramis melyik szintje érintett illetve, hogy az alatta lévőek adottak-e már, sokszor ez sem annyira adja magát, mint gondolnánk.

onertekeles-maslow-piramis.png 

Amivel ebben a posztban foglalkozom, hogy mi is az, amire tudatosan érdemes ügyelni, ha valaki tudja magáról, hogy hajlamos az alacsony önértékelésre, ami sokszor együtt jár többek közt azzal, hogy emberünk a környezete felé bizonyítani akarja a rátermettségét az élet különböző területein, ez viszont sokszor nem jön össze, aztán egy idő után nem is próbálkozik vele, ami aztán ha tartósan fennmarad, a kudarcok emlékén való csámcsogás eszkalálódhat olyan, az életvitelt súlyosan befolyásoló mentális betegségekké, amit aztán senki sem kívánna a másiknak, ilyen például a depresszió vagy éppen a szerfüggőségek.

Én konkrétan sosem a környezetemnek akartam bizonyítani, mi több, a sikereimnek sosem tudtam örülni olyan 15 percnél tovább, sokkal inkább önmagamnak bizonyítottam, de most nem ez a lényeg. Hibák, amiket ne kövess el, pláne, ha a szüleid voltak olyan kedvesek, hogy rugdostak, amíg tudtak, rád akarták erőltetni a saját hülyeségeiket, például a mindenek felett álló prioritás az volt, hogy legyél kitűnő tanuló, különben nem is vagy ember... Azt vallom, hogy a gyerekkoron és a későbbi, életeseményeken csak annyit szabad csámcsogni, amennyire feltétlenül szükséges, mivel ha túl sokat csámcsog rajta valaki, akkor a haláláig mondhatja, hogy azért volt sikertelen, mert ilyen-olyan hatás érte a korábban, amikor pedig valaki túl nagy hangsúlyt fektet a környezet hatására, külső okokat keres, eleve elvágja önmaga előtt annak a lehetőségét, hogy a megoldással foglalkozzon, követve, hogy úgysemtudokvelemitkezdeni-lúzerfilozófiát. Ugyanakkor az okok megértése mégiscsak fontos, közhelyes, hogy mennyire fontos a neveltetés, az már kevésbé, hogy miért. Azért, mert adott viselkedésünkre adott reakció, mint válasz a későbbiekben is fennmarad, legyen ez akár akár adaptív, akár sem. Maradva az alacsony önértékelés példájánál, akkor is fennmaradhat, amikor már nem kapja meg valaki a szüleitől naponta többször, ha nem tud egy bizonyos tanulmányi átlagot villantani, na meg a gimnázium 10. osztályáig nem szerez mondjuk két nyelvvizsgát.

Ha valaki a veszélyeztetett körbe tartozik vagy már ott van a szájközépig érő szarban, néhány ökölszabályt érdemes betartani, tudatosan figyelni rá. Kezdjük ott, ha a mai világban valahogy szinonimaként értelmezik, az egót, a határozottságot és az önértékelést és cikinek tartják, ha nincs a helyén. Valójában nem az alacsony önértékelés a ciki, hanem az, ha valakinek alacsony az önértékelése és nem tud róla. Csak hogy mindenkinek világos legyen, az önbizalom nem erény, az önbizalom hiánya pedig nem fogyatékosság, hiába folyik manapság a csapból is ez.

Akár a Business Insider, akár a Mashable, akár a többi álértelmiségi trasholdal, rendszeresen előhúzzák, hogy a sikeres emberek feltápászkodnak akkor is, ha már többször földhöz vágta a sors, mondjuk úgy, tehát aki meg nem képes rá, lúzer. Van, akit már annyiszor földhöz csapott a sors, hogy tényleg ahhoz szokott hozzá, hogy nem tápászkodik fel, mert megszokta, hogy úgysincs értelme. Azzal kapcsolatban viszont szinte semmi kapaszkodó ezekben a cikkekben, hogy az ezzel kapcsolatos mentalitás hogyan változtatható meg. Lényeg: magától, elhatározásból, "izomból", ezen nem lehet változtatni, csak módszeresen!

Módszeresen, de hogyan? Több alternatíva közt az egyik lehetséges, egyszerűsítve az, hogy azonosítani kell a pofára esés okát és célzottan azzal foglalkozni, amire hozok is néhány példát.

Ha valaki sokat penészedik a tankönyv fölött, mégsem jön össze több vizsgája, akkor alighanem a tanulási módszerben keresendő a hiba, azzal kapcsolatban már számtalan kidolgozott technika van, ami kimondottan a hatékonyabb tanulással foglalkozik.

Abban az esetben, ha valaki egyszerűen túl magasra teszi a lécet, nem meglepő, hogy nem is fogja megugrani, ilyen téren eléggé fontos az önismeret, mégpedig az adott területen. Tapasztaltam, hogy valaki egy felsőbb matematikai témát azért nem ért meg még megfelelő intellektus és emberfeletti erőfeszítés ellenére sem, mert nincsenek meg eléggé stabilan azok az ismeretek, amik a felsőbb matematikai téma megértéséhez szükségesek. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy egyszerűen csak vissza kell lapozni. Ha kell, a másodéves tananyagig, ha kell, az első évesig, ha az sem elég, akkor kéretik leporolni a középiskolai matematika könyvet, aztán az abban lévő dolgokat készség szinten elsajátítani, majd ami arra épül. Ez persze eszelősen időigényesnek tűnik és persze nem segít mondjuk egy ütősebb matematika vizsga előtt egy-két nappal, a lényeg viszont, hogy még így vissza-vissza lépkedve, majd folyamatosan felfelé haladva sokkal gyorsabban és persze jobban elsajátítható akár a legelborultabb matematikai témában való jártasság is. Ehhez képest ha valaki előismeretek nélkül fut neki a dolognak, vérrel-verejtékkel-gyomorgörccsel esetleg megértheti azt, ami egyébként magas neki, esetleg még át is rúgják a vizsgán, azt fogja benne megerősíteni, hogy "sokat tanultam rá, mégis csak elégséges lett".

Azaz fokozatosság! Hogy miről van szó, szinte irreleváns, hozhattam volna példaként a nyelvtanulást is.

 onertekeles-reward-kor.jpg

Amolyan tömegjelenségként érinti a frissen érettségizetteket, hogy nem tudják, hogy mit kezdjenek magukkal amire gyakori, rossz válasz, hogy a társadalmi elvárásnak megfelelően, na meg a lélekőrlő bizonytalanság elkerülése miatt menekülnek be egy egyetemre, amilyen szakra éppen felveszik őket. Meg lehet csinálni, ha az elvesztegetett pár év után újragondolni, hogy emberünk mit kezdjen magával, sokkal jobban fog fájni. De igazából beüthet ez szinte bármilyen életkorában. Ha valaki nem tudja, hogy miben lehetne sikeres, érdemes minél több értelmes tevékenységet kipróbálni, szisztematikusan apró célokat kitűzni az életben, azokat megvalósítani, majd egyre magasabbra tenni a lécet. Az elért teljesítménnyel az önbizalom és a határozottság valamelyest arányos, de számolni kell vele, hogy vannak ritka esetek, amikor egyszerűen nem. Valóban ritka eset, de ha valakinek alacsony marad az önértékelése, nos, azzal is meg lehet tanulni együtt élni. Viszont ha valaki fokozatosan, a korábbi teljesítményének megfelelően teszi egyre feljebb és feljebb a lécet, és persze tesz is a megvalósításért, jó úton van. Én próbálkoztam olyannal is, amikor éppen ellenkezőleg, rögtön nagyon magasra tettem a lécet, akár az is hatékony lehet, ha valakit az triggerel.

- Todo listák, naptárak, akár sportteljesítmény, akár tanulás vagy bármi más ütemzésére: hatékonyan tervezve valóban hasznos, többen fel is hívják a figyelmet, hogy az aztán elért teljesítményt akár még vizualizálni is érdemes valamilyen módon. Persze, persze, kivéve amikor nemhogy hasznos, hanem egyenesen életveszély! Én például akármennyi alkalommal próbálkoztam a papíron ütemzéssel, szinte mindig falnak mentem és az ütemzés nemhogy segített volna, hogy közelebb jussak egy cél eléréséhez, miközben jutalmazom magam, hanem rendszeresen azzal szembesültem, hogy még írásban is megterveztem valamit ugyan, hogy milyen ütemben kellene haladnom valamivel, és még úgy sem sikerült. Azaz visszájára sült el a dolog, rúgott még egy szép nagyot az önképembe.

- Az előzőhöz kapcsolódik egy nagyon igaz megállapítás, ami szerint az értelmes ember nem az idejével, hanem sokkal inkább az energiájával gazdálkodik hatékonyan.

Igaz, háztáji módszerrel még nehezebbnek tűnhet azt megsaccolni, hogy valamilyen részfeladat elvégzése mennyi energiát igényel, lehetetlennek közel se mondanám. Akár a sportpszichológia, akár a tanuláspszichológia, mindkettő azt mutatja meg, hogy a gyengék, az átlagosak és a kiválóak közt többek közt egy markáns különbség, hogy tudnak tervezni az energiájukkal, még akkor is, ha ennek nincsenek tudatában.

"Nem akarásnak, nyögés a vége." Remek kérdés, hogy mik azok az élethelyzettel együttesen vizsgálandó helyzetek, amikor valakinek valami annyira nem megy valami, hogy tényleg érdemesebb olyan tevékenységet keresnie, amiben gyorsabban megtalálja, hogy hogyan érhet el eredményeket és mik azok a helyzetek, amikor tovább kell próbálkozni, persze más módszerrel.

Az ideális, ha nem kell kényszerítenie magát valakinek, hogy olyat csináljon, ami az érdekét szolgálja, mivel azt sikerült beépítenie a rutinjába, legyen szó akár futásról, úszásról, gyúrásról vagy egy elborult nyelv megtanulásáról, hogy a kötelezően teljesítendő egyetemi vizsgákat ne is emlegessem. Van, aki ahhoz szokott hozzá, hogy neki tud futni akkor is, ha egyáltalán nincs kedve valamihez, megint mások teljesítményét befolyásolja ugyan az, hogy mennyire van hozzá hangulatuk, míg extrém esetben, van, aki csak akkor képes működni, ha valamit szívvel-lélekkel tol. Igen ám, de nyilván számos területre igaz, hogy számunkra elsőre kicsit büdösnek tűnő dolgokat kell elsajátítani, véghezvinni ahhoz, hogy amit majd később szívvel-lélekkel tolunk, annak értelme is legyen.

Hogy egy konkrét példát írjak, persze, persze, volt több olyan könyvfejezet is, aminek a végigolvasását korábban unalmasnak találtam, még nem tudtam, nem is érdekelt, hogy az adott információ hogyan hasznosítható, eléggé világos, hogy ha annak idején nem rágtam volna végig az unalmasabb fejezeteket is, akkor például erről a témáról legfeljebb kocsmafilozófiai szinten tudnék írni, aminek túl sok értelme nem lenne, az biztos. Máig többször előfordul velem, hogy írnék egy témáról, ami egyébként a területemhez tartozik, viszont azért nem írom meg mégsem, mert úgy érzem, hogy konkrétan arról a témáról nem tudok eleget, szart pedig nem adok ki a kezemből. Megjegyzem, a magyar tartalomszolgáltatás nem csak attól rohad, mert a többség csak a nemzetközi sajtóban megjelenő híreket veszi át, rendszerint azt is késve és rosszul, hanem azért is, mert Dunát lehetne rekeszteni azokkal a tartalomipari jómunkásemberekkel, akikben fel sem merül, hogy időnként érdemes lenne megtorpanni és elgondolkozni azon, hogy nem kellene-e esetleg mélyebben egy témával kapcsolatban háttérinformációknak utánatúrni ahhoz, hogy a készülő publicisztika ne valami trash-kontent legyen, amin aztán szánakoznak akár az adott témában laikus olvasók is.

Ha el szeretnék csettinteni egy pszeudo-coelhót, azt tudom mondani, hogy ideális esetben elsősorban önmagáért teszi az ember, amit tesz, viszont mindenkire hatnak a környezet visszajelzései, mint megerősítők, jobban vagy kevésbé. Egyrészt senki ne fusson neki egy cél elérésének csak azért, hogy megmutassa a világnak, hogy mekkora propeller, ez alap. Ha valakire időnként rájön a grafománia, aztán ír egy blogposztot, ne azért írja, hogy arra majd minél többen kattintsanak, hanem önmagáért az élményért,  viszont ha egy blogger látja, hogy a gondolatai sok olvasóhoz eljutnak, annál szivesebben csinálja majd, ami egybevág azzal, amit korábban írtam azzal kapcsolatban, hogy a valamilyen módon vizuálisan látható eredmény szerepe igencsak nagy lehet.

Figyeljünk rá, hogy kiknek a környezetében mozgunk, mert ugyancsak egyénenként különböző mértékben, de visszahat az önképünkre. Extremitásként említeném, ha például a legreményvesztettebb drogosok közt mozog valaki valami miatt - de nem azért, mert addiktológus lenne - ahol azt látja, hogy azok az elveszett lelkek tényleg csak a pillanatnak tudnak élni, belőlük nyilván nem tud erőt, motivációt meríteni. De hasonló extrém eset, amikor valaki bekerül az egyetemre 19 évesen, úgy gondolja, hogy na, most kezdődik aztán Az Élet, hozzá hasonló gondolkodású, tudásszomjjal teli, érdeklődő arcokból álló közösségbe kerül majd, aztán azt tapasztalja, hogy egy kibaszott nukleotidbázis vagy még egyszerűbb molekula szerkezeti képlete sem megy az egyszerű lelkeknek vagy éppenséggel az elemi rendezési algoritmusokkal is gondok vannak, előfordulhat, hogy kizabálja az ember lelkét, aztán jobb esetben csak időlegesen, de elveszti az érdeklődését a saját egyetemi szakjai iránt. Megint mások vagy kívülállóként tudják kezelni a hasonló helyzetet vagy az ördög tudja, hogy hogyan oldják meg, de végigtolják az egyetemet akkor is ha szar, ráadásul olyan idiótákkal vannak körülvéve, akik nem csak a saját területükön gyengék, mint a verébfing, hanem világossá válik az általános intelligencia hiánya, ha szóba kerül valamilyen más téma.

Viszont jól teljesítő, sikeres és boldog emberek közt a többség feltöltődik energiával, ha egy közösségbe tartozik velük, az már önmagában növeli az önbizalmát és persze ösztönzi arra, hogy ő maga is teljesítsen, nagyon röviden ez a titka az egyetemi szakkollégiumok sikerességének is. Röviden: önmagamból kiindulva mindenkinek azt mondom, hogy vagy egy csúcs egyetemre menj vagy sehova, de tényleg! Hasonló okból a munka világával kapcsolatos kutatások szerint a többségnek a munkahelyi környezet sokkal fontosabb, mint a fizetés.

Ahogy ideális esetben az offline térben megválogatjuk, hogy milyen közegben mozgunk, arra is érdemes figyelni, hogy az online közegben milyen impulzusok érnek. Nyugi, nem vezetem le még egyszer, hogy miért nem mondhatja a mai világban senki azt, hogy "ami nem érdekel, nem olvasom" vagy éppen azt, hogy "rám nincs hatással az a plázakurva, akivel van közös ismerősöm". Egyrészt válogassuk meg, hogy kit veszünk fel kontaktnak a közösségi szolgáltatásokban. Még csak nem is arra gondolok, hogy a mérgező információktól nem igazán lehet megvédeni magunkat, az információs túlterhelés egyenesen megnyomorít, ha nem figyelünk oda. Ezzel több probléma is van, az egyik, mit korábban részletekbe menően kifejtettem, hogy ahhoz, hogy eldöntsd arról, ami elég kerül, hogy elolvasd/rákattints vagy sem, eleve el kell olvasni a LinkedIN, Facebook, Twitter snippetjét, viszont eleve az a döntés, hogy megnézed-e, már önmagában energiaigényes, mivel sok kicsi sokra megy. De említhettem volna azt a nemrég igazolt hatást is, hogy sok esetben mások kirakatba tett, fazonírozott magánélete egyfajta irigységet szülhet.

Nincs idő tökölésre! Egyszerűen nem tartjuk eléggé szem előtt, hogy az emberi élet véges. Márpedig ha beüt egy betegség és valakinek bejelentik, hogy legnagyobb valószínűséggel 1-1,5 éve van hátra, ugyan van egy kis sansza annak, hogy meggyógyul, aztán évekig tünetmentes lesz, hirtelen újratervezni az életet úgy, hogy abba az egy évbe minden beleférjen, amit még meg szeretne csinálni, annyira nem is egyszerű műfaj.

így nyírhatják ki a véleménykultúrát és az egód trollok anélkül, hogy észrevennéd

2017.05.19. 09:09 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: vélemény webkettő szociálpszichológia gondolatébresztő konfrontáció social media freedom of speech

Még csütörtökön egy távoli, de fontos ismerősöm a véleményemet kérdezte valamivel kapcsolatban, mire jeleztem felé, hogy emailen még aznap válaszolok.

Megírtam az emailem, amiben kezdtem a szárazabb tényekkel és természetesen belefoglaltam a magánvéleményemet is. Úgy gondoltam, hogy mielőtt elküldeném a levelet, alszom rá egyet. Csak ma fogom elküldeni neki.

A héten történt, hogy a Facebookon egy nem-szakmai csoportban - ahol trollvédelmi okokból egy fantázianévvel vagyok fenn, ugyan egy csöpp ésszel azonnal beazonosíthat bárki - szóba került a WNCRY malware és persze az, hogy hogyan érdemes védekezni ellene. Mire én írtam pár antivirus motorról, forrásmegjelölésekkel, mivel mégsem Wikipedia-szócikket írtam, elválaszthatatlan részét képezte a magánvéleményem is. Erre mi történt? Az, hogy a fejemhez vágták, hogy mekkora egoista, beképzelt faszkalap vagyok, aki gyakorlatilag bújtatott önreklámot csinál... Persze nem azt támadták, amit írtam, mivel ahhoz ész is kellene, hanem a személyemet. Argumentum ad hominem, amivel nem csak az a baj, hogy kellemetlen, hanem hogy teljesen eltereli a figyelmet a témáról, végeredményben lehetetlenné teszi a normális diskurzusok kialakulását. Igaz, a több száz felhasználó közül csak egy markényi kezdett el minősíthetetlen anyázásba, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ilyenkor a csendes többség hallgat azért, hogy ne kelljen nekik is idiótákkal konfrontálódni olyan esetben, ha például megvédi valaki az álláspontom és elítéli azokat, akik gyakorlatilag odaszartak egy, szerintem szakmailag helytálló vélemény alá, amiben sehol nem látom az önreklámot és akiket kérdeztem, ők sem. A kommentkultúra haláláról már hosszasan írtam korábban a bardóczi reblogon, mármint, hogy míg nagyon régen az újságírók, bloggerek tanultak a kommentelőiktől, a kommentek hozzáadtak a cikkekhez, blogposztokhoz, ahhoz képest évek óta teljesen értelmetlen kommenteket olvasni is a legtöbb helyen, annyira nincs benne hozzáadott érték, viszont,  alaposan felidegesít bárkit a vonyító ostobaság és arrogancia, amikor már a közösségi web minden szegletét áthatja.

dumbs_on_internet.png

Ami miatt félelmetes:
- az ellenvélemény, főleg ha igazságtalan, elvtelen, hazug, manipulatív és demagóg és a véleményt megfogalmazó személye ellen irányul, persze, hogy fájó, ez lepereg egészséges emberről
- viszont nem először kaptam már meg hasonló esetben, hogy okoskodó beképzelt gyökér vagyok, magával a témával pedig persze egyáltalán nem foglalkoztak - és ilyenkor elgondolkozom: mi van akkor, ha esetleg nekik van igazuk és tényleg én vagyok beképzelt pöcs, nem pedig ők a kőprimó trollok, akiket az pöccentett be, hogy esetleg nem értik, amit írtam? Persze megnéztem az engem egoistának nevező arcok Insta-fiókját, mondanom sem kell, hogy szinte az összes képük szelfi és/vagy arról szól, hogy ők mekkora rajok. 
- Az előző átvezet egy nagyon súlyos problémához: néhány bunkó ellenvélemény ugye lepereg, de ha rendszeresen szembe jön, az írástudó elkezdi kvázi cenzúrázni saját magát. Megírok valamit, majd átolvasom olyan szemszögből, hogy nem tűnök-e beképzelt pöcsnek, mielőtt közzéteszem vagy elküldöm - igen, még abban az esetben is, ha olyannak menne egy sima email privátban, aki ugyan szinte biztos, hogy nem nézne beképzelt pöcsnek. Kommunikációs stílusa mindenkinek alapvetően csak egy van, ami tehát ekkorra már végülis torzulhatott az eredetihez képest, a fent részletezett hatások miatt.
- Engedtessék meg nekem egy valóban elitista és bunkó magánvéleményt megejteni a végére - a rosszindulatú idiótákkal nem az a baj, hogy rosszindulatú idióták, hanem az, hogy van internetelérésük. Hogy miért nem működik az a gyakorlat, hogy "engem nem érdekel a hülye emberek véleménye" vagy éppen "a hülye emberek nem hatnak rám", már ugyancsak hosszasan taglaltam több korábbi blogposztban.

Az az utópia pedig, amit felvázoltak a web hajnalán, hogy majd az internet mindent megváltoztat olyan módon, hogy csökkenti a civilizációban lévő esélyegyenlőtlenségeket, összességében produktívabbá teszi a kommunikációt, nagyban egyszerűen megbukott, ez teljesen világos. Ahogyan az is világos, hogy a véleménynyilvánítás túldemokratizálódása egy bizonyos átbukási ponton éppen a véleménykultúra haldoklását indította el, ami most zajlik a szemünk előtt.

Hogy mi a megoldás önmagunk egójának megvédésére, na meg arra, hogy a netet értelmesen lehessen használni továbbra is? Alapvetően nem tudom, de hogy nagy a baj egy olyan világban, ahol már tényleg többen elbizonytalanodnak önmagukban és nem csak azzal kapcsolatban, hogy amit írnak, ténylegesen hozzáadott érték-e, hanem elbizonytalanodnak önmagukban is. Világos, hogy önreflexióra szükség van búrában élni nem lehet, arrogáns taplókat kikerülni szintén nem, mi több, ahogy a hálózatkutató Csermely Péter valahol írta vagy mondta, néha igenis szükség van valamiféle kapcsolatot keresni olyanokkal, akikkel kimondottan nem értünk egyet, hogy nem csak a sajátunkhoz nagyon hasonló ismerethalmazzal és gondolkozási sémákkal gondolkozó környezetünkben lévőkkel beszéljünk.

Értelmes ember megfontolja más véleményét, más kérdés, hogy más-más súllyal kezeli. Minden korábbinál jobban tudatosan figyelnünk kell arra, hogy kikkel lépünk kapcsolatba, kikkel szívunk egy levegőt a webkettőn, mivel számtalan helyről jövő információ egyenesen mérgez.

Egy mocsokul hosszú korábbi posztom a témában erre: A web 2 üzleti fenntarthatósága és civilizációs mellékhatásai

Titkosítás gyengítése, mint biztonsági érdek?

2016.02.10. 15:18 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: adatvédelem gondolatébresztő terrorizmus magánszféra titkosítás bűnüldözés ITsec

Nemrég adta hírül a BBC, hogy az FBI máig nem tud hozzáférni a tavalyi San Bernardinoban történt terrorcselekmény egyik elkövetőjének mobilján tárolt adatokhoz, ennek kapcsán pedig érdemes újragondolni, hogy valóban jó-e, ha a lakosság számára olyan erősségű titkosítási eljárások érhetők el, amik nehezíthetik a bűnüldözés munkáját. Az erős titkosítást alkalmazó cégek azzal védekeznek, hogy nem gyengíthetnek a titkosításon, mivel ezzel azoknak a dolgát is megkönnyítenék, akik illetéktelenül akarnak hozzáférni más titkosított adataihoz.

titkositas-maganszfera-1.jpg
Nem tudom, hogy ez mennyire vita, viszont, hogy a hozzáértők körében már rég nem kérdés, az biztos. Az ilyen "vitákban" az a közös, hogy érdemben úgyis csak az tudna hozzászólni, aki tisztában van a magántitokhoz fűződő jogok és a bűnüldözés természetével, ehhez képest hozzászól boldog-boldogtalan, holott sokszor - mint például ebben a konkrét esetben - eléggé egyértemű a helyzet.

Azt nem tudni ugyan, hogy mennyi ember mászkálhat az utcán, aki például az ISIS kedvéért szivesen robbantgatna, ha arról van szó, amiben viszont biztosak lehetünk, hogy nagyságrendekkel kevesebb, mint olyan ember, aki semmilyen törvényt nem sért meg és joggal várja el, hogy az adatait biztonságosan, adatlopástól védve tárolhassa, aminek legkézenfekvőbb módja a titkosítás. A jogi berendezkedésnek pedig a közjót kell szolgália, a közjónak márpedig a többséget kell támogatnia. Prózaiabban fogalmazva: eléggé nagy hiba lenne úgy törvényteket hozni, hogy az szembemenjen gyakorlatilag mindenkinek az elemi érdekeivel azért, hogy egy-egy igen súlyos, tízezerelékes vagy kisebb valószínűséggel bekövetkező bűncselekmény utólag vizsgálható legyen.

Ha eljátszunk azzal a hajmeresztő gondolattal, hogy törvénybe foglalva korlátozzák a titkosítási technológiák maximális erősségét, mindenkinek az adatai veszélynek lennének kitéve, több-kevesebb hozzáértéssel bárki belenézhetne más adataiba, amivel akár elképzelhetetlen káosz is keletkezhetne egy olyan világban, ahol egyre nagyobb mennyiségű személyes információ koncentrálódik a neten és különböző kütyükön. Hogy az üzleti szektor szereplőinek üzleti titok megtartásához való jogával ne is bonyolítsam a képet. Még ha a titkosítás nem is lenne kimondottan gyenge, csak jóval gyengébb, mint amilyen elvárható, akinek eléggé fontos lenne megszereznie egy haragosa vagy ellenérdekelt üzletfele titkosított adatait, csak kibérelne egy szuperszámítógépet, esetleg teljes szuperszámítógép gridet, felkérne egy szakit és a megfelelő összeg kifizetése után már másnap reggelre hozzáférhetne más bizalmas adataihoz. [A cloud computing korában ugyanis akár egy éjszakára is kibérelhető egy vagy akár egy teljes ún. fürtnyi szuperszámítógép, a bérbeadók pedig természetesen nem néznék, hogy a bérlő miért is bérelte ki.]

titkositas-maganszfera-2.jpgHasonlóan ahhoz, hogy a halálbüntetés visszaállítása rendszerint akkor vetődik fel, miután történik egy olyan erőszakos bűncselekmény, amin teljesen érhető módon felháborodik a lakosság, itt is arról van szó, hogy ami elsőre ésszerű ötletnek tűnik, valóságban hajmeresztő badarság lenne. A halálbüntetéssel kapcsolatban ismert, hogy ilyen-olyan eljárásjogi hibák miatt nem egyszer ítéltek már halálra valakit, azaz a kockázat ugyan kisebb, de a következmény az érintettre nézve elfogadhatatlan. Ha arról van szó, hogy alkalmazható lenne-e gyengébb titkosítás, amin a bűnüldöző szervek, de ugyanígy a többé-kevésbé ügyes vagy pénzes alakok számára is hozzáférhető lenne, ami titkosított, a magántitok illetéktelen számára való elérésének kockázata relatív kisebbnek tűnik viszont akár tömegesen is bekövetkezhetne, ami kétségtelenül elfogadhatatlan. Azaz egy ilyen korlátozás aránytalan áldozat lenne azért, hogy egy-egy bűncselemény utólag könnyebben vizsgálható legyen vagy a bűnüldözés proaktív-preventív, valamilyen szintű tömeges megfigyelésen alapuló módszerei egyszerűbbé válljanak. Ráadásul semmilyen garancia nincs rá, hogy ezeket az adatokat a bűnüldöző szervek használnák a leghatékonyabban, nem pedig paramilitáris szervezetek például.

Természetesen minden olyan eset, amikor ártatlan emberek halnak meg, végtelenül szomomrú. Ugyanakkor az értelmes törvényhozó, szakértő, amelyik képes tömegben gondolkozni, tisztában van azzal, hogy a jogi- és technológiai környezet, ami ezt lehetővé teszi, mégiscsak így tudja szolgálni hatékonyabban a közjót, a közbiztonságot. Alighanem sosem fogjuk megélni, hogy ezt minden újságolvasó ember megértse és el is fogadja.

Kép forrása: BBC, ieet.org

Erre gondolj, ha elvesznek a Facebook-üzeneteid

2015.09.28. 08:55 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

A Facebookkal az a baj, hogy túlzás nélkül ő akar lenni maga az internet.

Több olyan, FB-kal megállapodott mobilszolgáltató van a fejlődő országokban, ahol a mobil csak a FB-t éri el a neten, a többi netes tartalomért kell fizetni, így a facebookerek tömegesen komolyan úgy gondolják, hogy a Facebook maga az internet! Ez már önmagában az internetet internetté tevő net neutrality lábbal tiprása, ez az elv, ami kimondja, hogy a szolgáltatónak nem szabad különbséget tenniük hálózati szinten az alapján, hogy kinek, honnan, hova és milyen tartalmat szolgáltatnak. Ez az elv viszont a gyakorlatban már rég nincs így, írtam már, hogy több szolgáltatás államonként igen eltérően viselkedik, illetve vannak olyan webhelyek, amik üzleti szempontból érthető okból például csak az USA-ban engedélyezik, hogy a felhasználó náluk nézze a legújabb sorozatokat ingyen, legálisan, full HD-ben.  

Visszatérve, a net neutrality megsértésével többek közt mi is ezzel a kurva nagy baj a FB esetén? A napokban több esetben szükséges volt, hogy olyannak írjak FB-n, akivel se közös ismerős, sem közösen lájkolt  oldal, se közös csoport nem volt, korábban még nem érintkeztem vele.

Mivel nálam a kapcsolattartásra, így az üzenetküldésre is Strict filtering van beállítva, ismerősnek' jelölni sem lehet, ismerősöm meg van olyan 130, gondolom én, a Kéktakony ennek megfelelő felhasználói halmazba sorolt be. Eddig, ha írtam valakinek, akinek volt nagyon sok ismerőse, közös meg egy sem, a világ túloldalán lakott, a rendszer jelezte, hogy az üzenetet elküldi ugyan, de az Other mappába kézbesíti. Amit ugye az átlag felhasználó az életbe nem néz meg, mintha el sem küldtem volna, ezt tudtam már a kezdetektől. Viszont mindig volt olyan opció, hogy egy kis apró befizetése mellett sziveskednek egyenesen az Inboxba kézbesíteni, ez jellemzően 70 forint körül volt, viszont van fotós ismerősöm nagyon sok követővel, akinél 6-7 ezer forint körüli összeget kellett kicsengetnie annak, aki üzenetet akar küldeni neki. Lehetett üzenetet küldeni mondjuk személyes kedvencemnek, Sheryl Sandbergnek vagy Celine Dionnak is, ha valaki nem sajnált rá olyan 8000 forint körüli összeget, persze attól, hogy a személyes Inboxjában landol valakinek egy levél, még nem feltétlenül válaszol is.

facebook-uzenet-nem-erkezett-meg-1.png

Na és milyen hajmeresztő változtatást tapasztaltam most? Ketten jelezték tegnap, hogy az üzenetem egyáltalán nem kapták meg, holott annak a szabályos Bejövő mappában kellett volna landolnia. Alighanem ismét csavartak valamit a rendszeren, ugyanis, ha most kattintottam a példánál maradva Sheryl néni személyes profilján az üzenetküldésre,nem ajánlotta fel hogy aranyáron, de kézbesítik.

facebook-uzenet-nem-erkezett-meg-2.png


Volt egy gyanum, hogy ez változott, nagyon úgy fest, hogy tényleg, mivel nem ajánlja fel, hogy egyenesen kézbesít az Inboxba, az meg életszerűtlen, hogy a rászakadó napi párezer levelél kézbesítődjön is nála. Ergo gyanítható, hogy szűrnek, de minden eddiginél durvábban.


Megjegyzem, a FB sosem vállalt garanciát arra, hogy az átküldött üzeneteid időben kézbesíti, de még arra sem, hogy egyáltalán kézbesíti, mivel egyszerűen nem email. Ha az a helyzet, amit sejtek, a teljesen legitim leveleid is kerülhetnek a címzett oldalán falspozitívként Spambe, sejthetitek, hogy milyen gyakran nézi ezt a többség, de az is lehet, hogy egyáltalán nem kézbesítődik.

Persze, minden szolgáltatásnak, ahol van belső üzenetküldés, előbb vagy utóbb, fel kell vennie a harcot a spammel, ha viszont túltolja a dolgot, aztán több üzenet veszik el, az sokaknak több, mint kínos lehet. A Gmail például semmilyen értelmes adatot nem helyez el a fejlécben azzal kapcsolatban, hogy ő valamit miért is talált spamnek, a Facebooknál pedig sejthetően még durvább állapotok lehetnek.

Megoldás? Hirtelen tényleg úgy tűnik, hogy nincs, mivel ha ismert lenne, akkor azt kihasználnák a spammerek is. Nyilván, ha valakinek van egy rakás ismerőse, benn van mindenféle szirszar csoportba, jobb eséllyel tudott eddig is üzenetet küldeni olyannak, akivel korábban még nem érintkezett, ugyanakkor a FB nagyon nagy mintha alapján, statisztikailag alapon feltételezhette, hogy olyan emberek, akiknek közük nincs egymáshoz, nem küldhetnek egymásnak egymás számára releváns levelet, csak spamet.

Nálam a FB-üzenetküldés tipikus felhasználása az volt, amikor valakinek csak azért írtam 70-75 forintért, hogy jelezzem felé, hogy küldtem neki az email címére levelet, nézzen rá vagy arról érdeklődtem, hogy egy korábbi email címe működik-e még. Mostantól majd fel kell hívnom mobilon vagy hogy?

Tipp, ha már esélytelen megtéríteni a felhasználókat, hogy a Facebook üzenet NEM email, amit évek óta mondok:  
1. rendszeresen nézd az Other mappát
2. na meg a Junk mappát is
3. ha valakinek először küldesz levelet, asztali böngészőből írj, ne mobilról
4. tarsuk észben, hogy a mobil felületen konkrétan meg sem lehet nézni hagyományos kimenő és bejövő mappán kívül mást 

...és akkor arról még nem is ejtettem szót, hogy elvben a korábbi Facebook-üzenetek kereshetők, gyakorlatilag viszont ha túl régiek, sehogy sem, azaz mintha nem is léteznének, gondolom olyan logika miatt, hogy ha valakitől valamit szeretne a felhasználó, lépjen ismét kapcsolatba a másikkal, de nem indexelik normálisan a leveleket annak számításigénye miatt.

Helyreigazítás: Vujity Tvrtko mégsem sztárfasz!

2014.10.01. 17:28 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: illemtan Debreceni Egyetem Vujity Tvrtko sztárfasz elégedett vásárló

Tegnap sederítettem egy kis cikket Vujity Tvrtko debreceni standupjáról, ami a jelek szerint annyira felkavarta a lelki világát, - talán az előkelő Google-helyezés na meg a lassacskán 10K+ egyéni látogató miatt - hogy ma felhívott és kifejtette, hogy szerinte a cikkem az ő lejáratása és a cikk valótlan állításokat tartalmaz, lényegében az egész felháborodás "logikai" alapját az képezte, hogy ő sosem sértett engem, akkor én őt miért.

Kedves Trtko, drága aranybogaram! Lehet, hogy ez Neked, mint bulvárbárónak elképzelhetetlen, de egy írástudó nem akkor és azért fejti ki a negatív véleményét valaki más hülyeségéről, mert az korábban bokán rúgta vagy nem tetszik az arca. Sőt, az etika azt diktálja, hogy jó esetben sosem önmagában amiatt, ugyan a Te esetedben már önmagában az faszkorbácsot érdemelne, hogy olyan példát mutatsz egyetemistáknak, ami szerint összeférhető a világ sorsát érintő eseményekkel kapcsolatos, terepen végzett kutatómunka a reggeli műsorokban való idétlenkedéssel mindezt hébe-hóba burkolt önsztárolással súlyosbítva.  

Ami az ún. tárgyi tévedéseimet illeti, valóban nem tudtam, hogy a két fiatal suna nem az asszisztensed, én mondjuk akkor sem hagynám egy hölgynek, hogy helyettem cipeljen akár egy laptopot is, még akkor sem, ha történetesen HÖK-ös sorsot osztott rá az úr.

Valóban a HÖK-ös szervezők előtted rontottak be az előadásom befejezése előtt, amit azért fejeztem be korábban, mert se szó, se beszéd, elkezdtek elém pakolni a laptopot dobozostól a katedrán, ami ugyebár csöppet elterelte az én hallgatóságom figyelmét. Arról nem is beszélve, hogy ha nem vágták, hogy ezzel milyen gesztust mutatnak felém, mint előadó felé és a hallgatóságom felé, legfinomabban fogalmazva is tajparaszt picsák. Ergo, ha valaki kulturálatlan tapló volt, ők és nem Te. így jó lesz helyreigazításnak vagy esetleg aranyba gravíroztassam és becsomagoljam a megállapítást?

Tehát: ha elmész valahova előadni, ha valamilyen súlyos etikettbeli hiba a szervezéssel kapcsolatban történik, az a Te felelősséged, mivel egyszerűen a Te előadásodról van szó, az előkészületekben segédkező néhány főre meg annyira nem nehéz odafigyelni.

A geek-kultúra legnagyobb lehúzásai: Sleep Cycle, zsebmolekulátor és társai

2014.08.06. 10:09 | bardóczi ákos | 7 komment

Címkék: átverés mobilalkalmazás Sleep Cycle

use-it-house-brain.jpgHa valaki rendszeresen böngészi a mobilos alkalmazásboltokat, biztosan találkozott már olyan appal, ami finoman fogalmazva lehetetlent ígér, de azért jó esetben nem veszi komolyan magát és ezt az apró betűs leírás tartalmazza is. Néha meg nem. Ezúttal az Apple Appstore-re szorítkozom, ami az androidosokat illeti, nos, ha valaki a Google Playről tölt le, örüljön neki, hogy nem valamiféle veszélyes hulladék, amit kap.

Emlékszem, láttam már olyan appot, ami a leírása szerint egy tetszőleges telefonszámot "bemér" és megmutatja a mobil annak a helyét: a felhasználó letölti, azért pedig, hogy ellenőrizze, működik-e, nyilván megadja a saját számát, amit egy gyors pozíciólekérdezéssel persze, hogy meg tud mondani az app, hiszen arra maga a felhasználó hatalmazta fel rá. Ha pedig a felhasználó nem totálisan idióta, eléggé gyorsan rájön, hogy egy mezei alkalmazással csak úgy lekérdezni egy tetszőleges mobil pozícióját mekkora nonszensz. Megint más szoftverhulladék például azt ígéri, hogy az ujjbegyet az érintőképernyőre téve megmondja a felhasználó pulzusát, ekkor meg alighanem egész egyszerűen nem esik le a júzernek, hogy erre miért is lenne képes egy egyszerű érintőképernyő. Ezekben az alkalmazásokban azonban közös többek közt, hogy grafikai szempontból eléggé színesek-szagosak, hogy vonzóvá tegyék őket, valamint olyan igényt elégítenek ki, ami a felhasználó számára különleges. Sokszor még az Apple alkalmazásboltja is felenged olyan appot, ami az apróbetűs részben nem tisztázza, hogy amit az app ígér, csak vicc.

sleep-cycle.jpgEbben a kategóriában pedig az abszolút aduász, a Sleep Cycle ami elvileg naplózza a felhasználó alvás közbeni REM-fázisait (!!) és abban az időpontban fog ébreszteni, amikor az a legkevésbé kellemetlen. Az alkalmazás leírása szerint lefekvés előtt csak töltőre kell tenni az iPhone-t, majd betenni a párna alá, aztán majd az accelerométer, meg a mobil ilyen-olyan szenzorai az apró mozgások alapján kikövetkeztetik, hogy a felhasználó milyen alvásciklusban is van. Itt már kezdhetünk gyanakodni: egyrészt a mobil szenzorai egész egyszerűen nem elég érzékenyek ahhoz, hogy a lepedő vagy párna apró elmozdulásait biztosan érzékeljék, másrészt pedig hogyan tudna következtetni egy alkalmazás az alvás finomszerkezetére ennyiből, ha ez sokszor még a jól felszerelt alváslaboratóriumok számára sem olyan egyszerű?

Ennek ellenére korábban ez az alkalmazás lett a legtöbbször letöltött fizetős alkalmazás az USA-ban, Japánban, Németországban, Angliában és hasonló óriáspiacokon, néhány milliós letöltéssel és a 89 eurócentes árral számolva pedig a kitalálója pofátlanul megszedte belőle magát.

Érdemes belegondolni, hogy mi is állhat a siker hátterében. A hiszékenységen túl egyrészt, ahogy korábban írtam, a látványos grafikai megjelenítés, mint például az alvásciklusokra hasonló görbék, egyszerűen vonzóak a felhasználók számára. Másrészt az alvás kellően misztikusnak tűnő dolog ahhoz, hogy ha valaki alváshigiénie szempontjából rendben van, akkor is kíváncsi legyen rá, ha pedig alvásproblémái vannak, na, akkor meg aztán hatványozottan. Ahogy arról sok más helyen már írtak, a súlyos betegségektől szenvedő emberek egy része hajlamosabbá válik hinni mindenféle áltudományos szarban, ahogyan a végstádiumos rákosok egy része mindenféle kuruzslásban, éppen azért, mert hinni akar, a hit pedig bizonyos esetekben felülbírálja a racionalitást. Aki alvászavarral küzd, annál alighanem hasonló a szitu, esetleg kicsiben, így biztosak lehetünk benne, hogy többen vannak, akik megvennék az appot 89 cent helyett akár 5,89 euróért is, ráadásul a marketingpszichológia szabályai szerint, ami drága, attól ráadásul elvárjuk, hogy jó legyen.

Az alkalmazásnak egyébként olyannyira nem elhanyagolható a placebo-hatása, hogy nem kisebb lap, mint a Nature egyik blogja is szentelt neki egy posztot de nem kell sokat keresgélni, hogy megtaláljuk azokat a fórumokat, amikben az a téma, hogy az egész egy büdös nagy lehúzás. Egyébként mint sok más hasonló mágiát ígérő dolog, ennek a működése is jól ellenőrizhető egy kis ötletességgel: én még évekkel ezelőtt töltöttem le az appot, majd a régi és az új iPhoneomon elindítottam őket és egyszerűen egymás mellé tettem őket a polcra. Nos, hacsak nem szunyálnak kísértetek a könyvespolcomon és nem volt fél napig folyamatosan földrengés sem, amit nem éreztem, a "regisztrált" adatok alapján a polcon a könyvek eléggé jól szundíthattak, mivel mindkét eszközön megjelent egy-egy szép kis alvásgörbe, ráadásul totál különböző. A letölthető, naplózó appok közt is találtam olyat, ami elvileg a mobil mozgásszenzorainak működését precízen mutatja, a bökkenő csak az, hogy egyik-másikban még akkor is vadul pörög az gyorsulásmérő és a giroszkóp mutatója, amikor a mobil egyszerűen az asztalon van. De legalább látványos.

Az alkalmazás hasznosságában hinni akaró felhasználók egyébként zavarba ejtően sok pozitív véleményt írtak a Sleep Cycleről, aki pedig esetleg rájött a csibészségre, egyrészt alighanem önmaga előtt sem szivesen vállalja, hogy fizetett egy deka szarért, másrészt pedig alighanem nem szivesen megy szembe a többségi véleménnyel még egy egysoros névtelen review erejéig sem.

Mondanám, hogy az almás felhasználók bátran vegyék meg az appot, aztán pedig az emailen érkező számlán lévő hivatkozással azonnal jelentsék fel az az Applenek, ennek értelme mégsincs sok, hiszen ennyi még nem fogja kinyiffantani az alkalmazást, másrészt ha a vásárló eláll a vásárlástól, az Apple elvben visszafizeti a pénzt vagy sem.

scio-moleculator.pngHozzáteszem, a gadgetek terén újabban tízezer fokon lángol a debilitás: a Kickstarteren például itt van ez a méregdetektáló zsebmolekulátor (!!) az Indiegogon meg egy hasonló basz a támogatottságuk szerint pedig az Isten Adta Nép nagyon szeretne hinni benne, hogy egy okoskulcstartóval kimutatható mondjuk a beginázott vodkanari. Van egy rossz hírem: most is vannak olyan hordozható eszközök, amik egy bizonyos típusú anyag(csoport)ot bizonyos közegben kimutatnak, persze a földi halandó számára megfizethetetlen áron és nem zsebben hordható méretben. Többféle anyag kimutatása, főleg ételekben már csak komolyabb eszközökkel és felszereléssel lehetséges, azt meg analitikai laboratóriumnak hívják. Na, a célra ott vannak például a spektrométerek, abból meg nem ritkák a féltonnás jószágok sem, zsebben hordhatóról meg nem tudok. Ráadásul egy ismeretlen anyag elemzésekor a kutató nagyjából sejti, hogy milyen anyagról vagy anyagcsoportról lehet szó és azt figyelembe véve izzítja be a masinákat, nem vaktában vizsgál.

Szóval kedves felhasználók! Legalább nagyon nagyjából legyünk már képbe azzal kapcsolatban, hogy például egy telefon hardveresen és szoftveresen mire lett kitalálva. Ugyan én már semmin sem lepődöm meg egy olyan világban, ahol többen beszopták, hogy az iPhonejuk frissítés után vízállóvá válik

Törlés a Google indexből? Próbálkozni, na azt lehet.

2014.05.30. 15:45 | bardóczi ákos | 1 komment

Címkék: google cenzúra freedom of speech EU internet censorship circumvention törlés googleből

Google Search vs. EU. Röhög a vakbelem. Ahogy azt már korábban lehetett olvasni, az EU jogalkotói a jelek szerint totálisan megkattantak ezzel a törlősdivel, ugyan a hvg.hu és az index.hu ma címoldalon hoztatermészetesen kijátszható a dolog: a legprózaibb, hogy aki blogger karrierje során nevén nevezett néhány arcot, akik nem szerették volna, hogy nevükön nevezzék őket [én mondjuk nem szoktam], a posztot rövid időre leveszi a public view-ből, így az érintett alanyok nem tudják a Google felé továbbítani, hogy milyen URL-re is vonatkozna az eltávolítási kérelem. Amikor pedig ennek a törölgetési hullámnak vége, szépen visszateszi őket public view-ba.

A másik, hogy egyre hatékonyabb módszerek fognak megjelenni, amik arra irányulnak, hogy a tartalmakat mégse lehessen eltávolíttatni, ilyen pl. az URL-ekkel való trükközés [tankönyvi példa: dinamikus URL-ek], mirrorok, link-loopok, Google Webmaster Tools, meg még számos olyan dolog, amiről az EU törvényhozóinak szerencsére még senki sem mesélt. Ahogy alighanem nem mesélt nekik senki arról sem, hogy több éve működő teljes iparágat foglalkoztat - főként a tengerentúlon - az ún. reputation management, aminek az a lényege, hogy egy zaftosabb összeg befizetése mellett egy cég vállalja, hogy eltávolítja vagy háttérbe szorítja az ügyfélre nézve kínos információkat a neten. Nem mellékesen, ha valaki törlési kérelmet küld EU-állampolgárként, azt a Google Ireland kapja meg és bírálja el, ha még el is távolítják a kérdéses keresési találatot, az EU-n kívülről továbbra is kereshető marad, márpedig a Google-val úgy láttatni, mintha máshol lennénk, nem nagy bravúr.

A rendszer kijátszására irányuló módszerek pedig egyre kifinomultabbak lesznek, hiszen ebben az esetben sem kivétel a szabály alól, hogy mióta tömegkommunikáció létezik, minden kultúra, ahol valamilyen debil korlátozást vezettek be, ami a szabad információáramlást veszélyeztette, idővel magával vonzotta azt a hatást, hogy a tömeg megtanulta kijátszani azt

 

süti beállítások módosítása