bardóczi ákos webleletei

Nemrég járta be a sajtót a hír, ami szerint egy mobilappal véget lehet vetni a bosszúpornónak azaz az olyan eseteknek, amikor valaki az exéről készült házipornót széles körben elérhetővé teszi. És be is vette az egészet a fél világ.

Miről is van szó? Az alkalmazás lényege nagyjából, hogy csak akkor indítható el felvétel és akkor játszható le, ha ahhoz a pár mindkét tagja hozzájárul a mobiljukra telepített appon keresztül. Jót ötletnek tűnik? Ekkora hajmeresztő ostobaságot már régen találtak ki és hypeoltak be, de haladjunk szépen sorjában.

Személy szerint komolyan nem tudom sajnálni azt, aki annyira ostoba volt, hogy lefilmeztette magát vagy egyáltalán hagyta, hogy lefilmezzék olyan pozitúrában, amit azért nem mutatna meg családi körben. A házipornó készítésének az égtelen naivitáson túl, ami szerint a pár tagjai úgy gondolják, hogy holtomiglan szeretni fogják egymást, másik eleme az ehhez kapcsolódó teljesen irracionális bizalom a technikában is, azaz, hogy egyrészt a mobileszközről nem lopható le egy videó csak úgy, másrészt az a téveszme, hogy azt a videót majd a másik úgysem mutatja meg senkinek. Ésszel sosem volt nehéz belátni, hogy totális őrület az egész, amiből még akkor sem tanult különösebben a felhasználó, amikor elkezdtek burjánzani a fikaoldalak és a kimondottan bosszúpornóra szakosodott szájtok, így nap, mint nap láthatták, hogy máshogy mennyire csúnyán ráfaragtak már ezzel. Éppen azért, mert a házipornó lényegi része, hogy a két fél kölcsönösen, teljesen irracionális módon megbízik egyrészt egymásban, másrészt pedig abban, hogy a mobileszközeik kellően védettek, nem fognak tömegesen olyan alkalmazást használni, ami azt a feltételezést veszi alapul, hogy a másik később valamikor majd bekattanhat. Vagy éppen megjelenik az az app, amelyik leszedi a poreszt az okoseszközről, akár hozzájárul a másik, akár nem.

Meg nem tudnám mondani, hogy mennyi cifra hülyeséget túrtam már elő nyílt netes forráson keresztül, amihez nem ritkán alaposan bele kellett ásnom magam a témába is azért, hogy hatékonyan tudjak keresni. Viszont ami kimaradt, hogy valakiről vannak-e fenn durván juicy fotók és videók a neten, nem feltétlenül a nagy keresők által látott térben. Nem véletlenül, ugyanis ilyennek nem nagyon jut eszembe hirtelen más felhasználási módja, mint az, hogy egy szervezet tudni szeretné egy leendő alkalmazottjáról, hogy zsarolható-e ilyennel, a másik, sokkal gyakoribb pedig, hogy valaki éppen azért túratna elő ilyen tartalmat, hogy azzal mást zsaroljon, amit nyilván nem vállalnék.

Nem is kell leszállni a pokol legmélyebb bugyrába, elég csak belenézni a világ legnagyobb amatőr pornót terítő oldalaiba, ahol akár videókat, akár felhasználókat olyan adatok, metaadatok és relációk alapján lehet keresni, amik gyakorlatilag adottak, szabadon elérhetőek vagy még intuitív módon is kikövetkeztethetőek. És megint olyan történt, amin századjára is el tudok képedni. Ugyanis a drága jó játékosok többségének annyi esze nincs, hogy az amatőr poresz oldalakon ne olyan adatokat adjanak meg magukról, amik alapján triviálisan kereshetők. Konkrétan például ha megadják, hogy melyik városban élnek és milyen idősek, a nicknevükben szerepel a becenevük vagy a keresztnevük, máshol is használják ugyanazt a nicket, na, őket aztán az isten se védi meg attól, hogy a videóik egyszer előkerüljenek, csak éppen nagyon kellemetlen módon. És akkor így akarnak fellépni a web nagyjai is a bosszúporesz ellen? Nevetséges! A szóban forgó oldalakra az üzemeltetők szerint naponta több tízezer új videó kerül fel, ráadásul számos oldal tartalmai átfednek egymással, azaz ha oda valami felkerült, az aztán tényleg eltüntethetetlen.

Néhány nappal ezelőtt beszélgettem valakivel és rájöttem egy újabb fontos dologra a privacy-vel kapcsolatban. Az, hogy mindenki számára mást jelent, akár gyökeresen mást, nem új. Viszont gyakorlatilag minden sérti a privacy-t egy adott felhasználó esetében, aki úgy osztott meg információt, hogy annak publikus elérhetőségéről tudott ugyan, az egyszerű lekérdezhetőségéről, kereshetőségéről viszont nem. így például nagyon sokan nem tudnak róla, hogy már nem is kell az Instagram API-jához nyúlni, magában az alkalmazásban elérhető egy ideje, hogy a felhasználó kiknek milyen képein szerepel, a felhasználó erről rendszerint nem tud és adott esetben meg van őrülve, ha valaki megmutatja neki a natív Insta app részét képző fícsört. Azaz a legjobb, ha teljesen kussol az ember arról, hogy valakiről mit látott valamelyik szolgáltatásban, ugyanis hiába lenne a közösségi szolgáltatások egyik lényege, hogy összegyúrják a való élet eseményeivel, a felhasználók nagyobb része úgy éli meg, ha például hivatkoznak valamire, amit kommentben írt vagy hogy egy eseményen részt vett, mintha kémkednének utána.

Sokakban komoly a para, hogy kitudódnak a titkaik, már úgy az olyan jellegű titkaik, amiket tényleg senki sem tenne ki a kirakatba. Például nemrég indult Magyarországon is egy önmagát teljesen máshogy aposztrofáló, de lényegében kurvakereső oldal, ahol pénzes bácsik és nénik, na meg persze pénzes bácsikra és nénikre utazó kevésbé pénzes felhasználók regisztrálhatnak, aztán találhatnak egymásra. Az oldallal kapcsolatos Youtube-videó tényleg egészen elképesztő, egy, önmagát párkapcsolati tanácsadónak mondó nő arról beszél, hogy lényegében az ilyen kapcsolatok mindig is léteztek, nincs ezzel semmi probléma és persze roppant mód ragaszkodnak ahhoz a védhetetlen állásponthoz, hogy náluk aztán szó sincs kurvázásról, holott az egésznek az a lényege.

Magyarországon a prostitúciót a törvény nem bünteti, annak elősegítését viszont igen, de nem kell félteni Puncsékat, megoldották okosba. Na, a mit sem sejtő felhasználók, akik szerint elég védelmet nyújt az, hogy csak a regisztrációt követően láthatóak az adatlapjait, de valószínűleg nem is gondolkoznak ezen, csőstől regisztrálnak, aztán későbbi életük folyamán bármikor a fejükhöz vághatják, hogy végülis prostik vagy escortfiúk voltak.

Megállapíthatatlan, hogy ha több évtizeddel ezelőtt létezett volna ilyen szolgáltatás, akkor ugyanekkora lett volna-e rá az érdeklődés vagy a többeknél félresiklott szexuális szabadosság eszméje eredményezte a mostani állapotot. Hogy ribancnak lenni nem ciki, belefér, csinálja az ismerős is és így tovább.

Adja magát az elméleti kérdés, hogy a felhasználót meg kellene-e védeni önmagától, azaz hogy ilyen információt évtizedekkel később is előhúzhatnak róla, míg korábban ha kurva vagy selyemfiú is volt valaki, legalább le tudta tagadni. Komolyan nem tudom a választ amellett, hogy gyakorlati szempontból ez nyilvánvalóan lehetetlen lenne, ahogy annak megtiltása is, hogy valaki fotóztassa magát, miközben az összes testnyílását betömik valamivel. Mindez olyan kérdéseket vet fel, aminek a megválaszolása az én tudásomon vagy akár a jövőkutatókén messze túlmutat. Ugorjunk át az erkölcs fogalmának definícióján vagy akár közelítésén, a kérdés, hogy vajon a most kialakuló világrend, amiben több meghatározó vélemény szerint 2020-ra a titkaink háromnegyede, de akár négyötöde nem lesz megvédhető, azaz a privacy mai értelemben megszűnik létezni, vajon csak azt mutatja meg, amilyen erkölcstelenek és ostobák sokan valójában is vagy gyakorlatilag teljesen bejósolhatatlan az ezzel kapcsolatos jövő? Az már eleve fogós kérdés, hogy megállja-e majd a helyét az, hogy "ha ilyen hülye volt, meg is érdemelte", aztán tanok, ideológiák, na meg nem mellékesen szakmák esnek egymás torkának azzal kapcsolatban, hogy ez áldozathibáztatás vagy józan ésszel belátva tényleg a sértett a hibás, mivel számítania kellett rá, hogy a lepedőakrobatikája úgyis nagyobb nyilvánosságot kap majd.

Most nem túrom elő, hogy melyik evolúcióbiológiai modell vezette le egészen pazar módon, hogy az intelligencia folyamatos növekedését az emberré válás utolsó néhány tízezer évében lényegében a párzás jogáért folytatott küzdelem pörgette fel. Hogy a mai értelembe vett magánszférával analóg sajátosság mikor jelent meg és hogyan, nem tudni, mindenesetre sejthetően sokkal korábban, minthogy az emberelődök átcibálták az asszonyt a bokor mögé a légyott idejére, hiszen más állatfajoknál is megfigyelhető, hogy a párzás idejére biztonságos helyet keresnek maguknak.

Ahogy Cukorhegyi Márk mondta, "in privacy no longer being a social norm". Nos, kapcsolódva az előzőhöz, az emberré válás után sajátos módon az intelligencia, a szexualitás és az érvényesülés, ismét összefonódik majd, csak éppen kulturális evolúciós szinten: ugyanis az érvényesülés egyik nagyon komoly fokmérője, hogy a többiek mennyire tudnak megbízni valakiben, ennek szerves része, hogy ki mennyire tud ügyesen rendelkezni azok fölött az információk fölött, amikhez köze van, legyen szó akár a céges adatvagyon rá bízott részéről, akár a hálószobatitkairól. Nem kell különösebben sokat agyalni rajta, hogy mindkét információ eszközként használható, természetesen fegyverként is, márpedig akár a magánéletben, akár üzleti, akár akadémiai, stb. környezetben azok lesznek a jövő nyertesei, akikben megbíznak, tudják róluk, hogy ők uralják a rá bízott és velük kapcsolatos információkat. Az is eléggé világosnak tűnik, hogy a kettő gyakorlatilag elválaszthatatlan egymástól: akinek kikerülnek a hálószobatitkai, nem várható el tőle, hogy érzékeny céges adatokra tudjon ügyelni és igaz ez fordítva is, hiszen a kezelt információk jellege teljesen más ugyan, az embernek mentalitása csak egy van.

Visszatérve a háziporeszre, amíg nincs társadalmi és kultúrális konszenzus - úgy fest, hogy egyhamar nem is lesz - csak szubjektív vélemény létezhet. Az én szubjektív véleményem pedig arra hajlik, hogy itt a privacy-armegeddonban többségében olyan kerül majd nyilvánosságra ÉS kap az érintettre nézve komoly eufemizmussal élve, kellemetlenül nagy figyelmet, ami nyilván létezett és az előtt kellett volna gondolni a kínos voltára, mielőtt az illető belement, ha már maradunk házipornós vonalon.

Persze, az olyan információkat, mint amilyen a betegéletút vagy egy adott egyénre jellemző genetikai sajátosságok, már régen törvények védik. Képzeljük el, hogy valaki nem tudja majd elrejteni, hogy valamilyen súlyos betegsége volt, amiről nem köztudott, hogy nem hal bele feltétlenül mindenki és nem csökken a munkaképessége. Viszont emiatt majd nem veszik fel különböző pozíciókba és végülis olyan dolog miatt kerül hátrányos helyzetbe, amiről egyáltalán nem tehet. Innen már nem is kell nagyon szabadjára engednünk a fantáziánkat ahhoz, hogy ebből bejósolhatóan a társadalmi esélyegyenlőtlenségek előre kiszámíthatatlan módon, de még jobban növekszenek és ez akár egy teljesen új típusú szelekciós nyomásként hat a privacy armageddon akár néhány nemzedék alatt. Felkészült erre az egészségügy, a társadalomtudomány és a ITC? Aligha. De még ha fel is készült volna egy olyan, számtalan bizonytalansági tényezőt tartalmazó folyamat lemodellezésével, aminek lényege a magánszféra nagyrészének elvesztése jelenti az alapját, azokat a javaslatokat, amik a társadalmi stabilitást szolgálják, keresztül kellene préselni a döntéselőkészítőkön és döntéshozókon, ami rendszerint sokkal egyszerűbb kérdésekben sem mindig sikeres.

képek: The Sun, Independent, TechPlz