ismét itt

Néhány év kihagyás után ismét a bloghu-n is! Lesz itt kérem hír, nanogrammban mért vélemény, okosságok, minden, mint a búcsúban! Tessék, csak tessék!

See also...

About

 

bardóczi ákos CV site

 

 

daily tweets from bardóczi Follow me @bardoczi

 

 

LinkedIN - ákos bardóczi LinkedIN

 

 

My stuff on the web

 

 

bardoczi.blog.hu bardóczi in da bloghu

 

 

bardóczi ákos postr áko.s @Post.r

 

 

blog.bardoczi.net bardóczi Tumblarity

 

 

science.bardoczi.net I'm, the bookworm

 

 

ákos*Blog*Spotting ákos*Blogspotting

 

 

bardóczi on Wordpress bardóczi on Wordpress

 

 

My Quora blog My Quora blog

 

 

LiveJournal brainstroms from me ákos Journal

 

 

Stay connected!

 

 

ákos on Google+ follow me on Google+

 

 

ákos VKontakte ákos VKontakte

 

 

ask me anything! Ask difficult questions on InnoCentive

 

 

My Quora blog Ask me anything on Quora

 

 

 

ResearchGate sciencific network Researchgate connect

 

 

More great stuffs

 

 

Are you ELEQT member? Feel free to connect me! ELEQT

 

 

BoaW my BestOfAllWorlds profile

 

 

bardóczi ákos on ASW my ASW profile

 

 

Expatriate Community for Expats worldwide InterNations.org

 

 

Old school contact:
akos@cerp.ch
PGP-fingerprint:
B29C CF16 B1AA 13FC 54E4 A912 D720 4E1C 899A 6E0C





Hirdetés


A deep web szerepe a nyílt forrású információszerzésben

2017.07.20. 01:30 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: webkettő social media deep web TOR OSINT nyílt forrású információszerzés hidden services ONION

deep_web_iceberg.jpgSzámtalan, a deep webbel alap szinten foglalkozó írásban és előadáson találkozhatunk azzal a kijelentéssel, hogy a deep web méretét tekintve a hagyományos web több százszorosa. Amellett, hogy én ezzel kapcsolatban mindig szkeptikus voltam, olyat még nem láttam, ahol valaki ezt egy komoly forrásmegjelöléssel igazolta volna, így felvetődik több fontos kérdés. [UPDATE: forrás persze van, de az egy 2001-es, azaz laza 16 évvel ezelőtti, extrapolációs modellre alapozott kutatás.] A kérdés, hogy netes a kontextusban mit értünk egyáltalán információ alatt. Ugyanis teljesen mindegy, hogy ilyen-olyan akadémiai kutatások mekkorára becsülik a teljes deep web információtartalmát, abban az esetben, ha ezek gyakorlati szempontból nem érhetők el a deep web híres-hírhedt kvázi kereshetetlensége miatt, ha nincs olyan eszköz a kezünkbe, amin keresztül a számunkra szükséges információ gyorsan és hatékonyan kereshető, elérhető, akkor inkább hidden serviceket működtető szerverek adathordozóin lévő adatról helyes beszélni, nem pedig információról.

Azaz, hogy ne menjek messzire, ha valaki azzal kapcsolatban szeretne tájékozódni, hogy a legfrissebb kutatások szerint a TOR-on vagy a Freeneten lévő hivatkozások mekkora része döglött link, mennyi lehet azoknak az oldalaknak az aránya, amire konkrétan csak egy-két másik oldal mutat, a Google Scholaron keresztül vagy a SciHubon rogyásig talál ezzel kapcsolatban cikkeket, aztán az már a témában való jártasságán múlik, hogy azokat a cikkeket nézze meg, amire ténylegesen szüksége van, míg például a TOR-on sokszor relatív egyszerű tartalmak megtalálása is akadályokba ütközik. /*Azzal most ne kekeckedjünk, hogy a SciHub is hidden service végülis.*/

Azaz ha nagyon szemléletesek szeretnénk lenni, akkor azt is mondhatnánk, hogy egy hatalmas könyvtárban is csak az az adathalmaz tekinthető információnak, ami katalóguson keresztül kereshető, egyébként kvázi nem létezik.

Ráadásul a mai világban az információnak nem elég kereshetőnek lennie, közhelyesnek tűnik, de gyorsan és hatékonyan kereshetőnek is kell lennie olyan értelemben, hogy a nem kimondottan információkinyerésre szakosodott kutatónak, na meg úgy egyáltalán bárkinek ne kelljen túl sokat foglalkoznia a keresés mikéntjével, a kereső mégis adjon releváns találatokat. A digitális írástudás része kellene, hogy legyen a Google haladó operátorok ismerete, hogy mi az, amit éppen a piacvezető keresőmotorokkal kevésbé érdemes keresni, mit keressünk Shodannal, Google Scholarral, Duckduckgoval, azaz nem arról van szó, hogy egyáltalán ne kelljen értenie az átlag felhasználónak a kereséshez, de az elvárható, hogy ne kelljen nagyon trükköznie és agyalnia ahhoz, hogy releváns forrásokra találjon.

A gyorsaság és a hatékonyság mellett még kiemelném azt, amit én közel valós idejűségnek nevezek, azaz, hogy egy megjelent tartalom ne ezer év után kerüljön fel egy webes kereső indexébe, egy közösségi médiában, felkerülő, de a web felől nem látható tartalmat, így például egy Facebookon vagy VK-n megjelenő posztot a rendszer indexelje is, amilyen gyorsan csak tudja, hogy az mások számára kereshető legyen.

Ezeknek a feltételeknek a legnagyobb deep web hálózatok keresőinek egyike sem tesz eleget, azaz inkább adatot tárol, de nem információt, ebben pedig belátható időn belül nem is várható változás, hiszen egy hatékony keresőszolgáltatás működtetése erőforrásigényes, ennek megfelelően drága, jelen esetben túl drága ahhoz, hogy egy hatékony keresőszolgáltatást önkéntesekre támaszkodva, crowdfunding alapon építeni lehessen. Röviden,  nem várható egy onionos google megjelenése.

Szó sincs róla, hogy a deep web értéket el akarnám bagatellizálni, csak a deep web ezen félreértett jellegére hívnám fel a figyelmet.

Adja magát a kérdés, hogy a nyílt-forrású információszerzésben milyen eszközként tekinthetünk a deep webes világra? A deep web számos esetben fontos forrás lehet, de ne legyenek illúzióink, egy olyan világban, ahol még az is hatalmas információs lábnyomokat maga után, aki nem vagy csak alig használ közösségi szolgáltatásokat, a weben, a web felől nem indexelt, de a közösségi szolgáltatásokban elérhető és más, hagyományos netes szolgáltatásokban rendszerint elérhetőek a számunkra fontos információk, valamint az azok közti relációk olyan mennyiségben, amennyire szükségünk van, még ez is bőven elég. Ráadásul úgy, hogy bizonyos tartalmakat a Bing-Google-Yahoo-szentháromság, de akár még a Yandex Search is szándékosan nem tesz kereshetővé, a közösségi weben sokszor még a jól megtervezett keresési technikákkal is falnak megyünk, lévén, hogy azokban kevésbé prioritás, hogy minden azonnal, mindenki számára kereshető legyen.

Hogy az utóbbi gondolat érthetőbb legyen: ha én a Facebookon kiteszem mondjuk egy általam kitalált eperpuding receptjét posztként és annak láthatóságát publikusra állítom, gyakorlatilag biztos lehetek benne, hogy az ismerőseim, valamint ismerőseim ismerősei számára a pudingrecept azonnal kereshető a Graph Search-ön keresztül. Adott például egy Kolumbiában élő felhasználó, akivel nincs közös ismerősöm, sosem váltottam vele üzenetet, úgymond semmilyen interakció nem volt köztünk, nem vagyunk semmilyen közös csoportban, ahogy még csak olyan oldal sincs, amit mindketten lájkolnánk és más nyelven használjuk a Facebookot és más nyelv van megadva azok közt a nyelvek közt, amiket a Settings alatt általunk értett nyelvekként jelöltünk meg. A Facebook keresője mögötti logika van olyan intelligens, hogy nem ész nélkül próbál mindent kétpofára felindexelni, majd az mindenki számára kereshetővé tenni. Előnyben részesíti azokat, akik valószínűleg az adott tartalomra kíváncsiak lesznek és számukra korábban válik kereshetővé egy-egy tartalom leggyorsabban, míg a képzeletbeli Kolumbiai felhasználó hiába keres a képzeletbeli posztra például úgy, hogy olyan eperpuding receptek leírását szeretné látni, amiket ebben a hónapban posztoltak, az én képzeletbeli posztom esetleg egyáltalán nem fog előtte megjelenni! Azaz ebben a kontextusban a netsemlegesség keresés szempontjából túl drága lenne és persze nincs is rá olyan szintű igény, ami indokolná, hogy ezen változtassanak, hiszen nem nyílt-forrású információszerzéssel foglalkozik a világ összes felhasználója.

Visszatérve a deep webre, nagyon meg lennék lepve, ha kiderülne, hogy egy átlagos use caseben - már ha egyáltalán létezik ilyen - a deep weben keresve valaki gyorsabban végezne egy teljes kutatással, mint a hagyományos weben keresztül. Természetesen más a helyzet, ha valaki tipikusan olyan ügyben folytat kutatást, amivel kapcsolatban a deep webről várható használható információ, ilyen például a fegyverkereskedelemmel, drogkereskedelemmel kapcsolatos információk, bérgyilkos-rendelő szolgáltatások, kiskorúak sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények bizonyítékai, meg úgy általában olyan, ami minden államban tiltott, normális ember pedig nem szivesen lát a képernyőn.

Nemrég felröppent, hogy az ISIS saját közösségi szolgáltatást hozott létre, miután a mindenki által jól ismert webes óriások hangzatosan bejelentették, hogy fellépnek a radikalizálódó tartalmak és az azokat terítő felhasználók ellen - aminél nagyobb ostobaságot, mi több, bűnt nem is követhettek volna el, ahogy arról korábban beszéltem. Ami az ISIS közösségi szolgáltatását illeti, olyan, mint Columbo felesége, beszél róla mindenki, de alighanem még senki sem látta. Abban az esetben viszont, ha van ilyen, meg lennék lepődve rajta, teljes egészében vagy nagyrészt a deep webre támaszkodna egy bizonyos méret fölött, lévén, hogy a terrorista is ember. Ennek megfelelően életszerűtlen, hogy olyan egy ilyen feltételezett közösségi szolgáltatás egy - valljuk be - igencsak fapados, a 80-as évek netjének megoldásaira emlékeztető infrastruktúrát használjon. A terrorizmus amellett, hogy egy igencsak "réteg műfaj" avagy "underground", de nem annyira, hogy egy terrorizmussal foglalkozó csoportot túl nehezen lehessen elérni, túl bonyolult legyen a velük való kapcsolatfelvétel és kommunikáció, hiszen ez eleve a toborzást és a mai világban elvárt információáramlás sebességét tenné elégtelenné Dzsihád Dzsoni és csapata számára.

Több éves empirikus tapasztalat, hogy kimondottan OSINT téren a deep webes hálózatok egyáltalán nem kiugróan értékes források. Sem az OSINT-tel foglalkozó nyilvános anyagok, sem pedig a szürkezónába tartozó magánkiadások nem foglalkoznak a deep webbel különösebben nagy súllyal, márpedig ez nem az a diszciplína, ahol gyakoriak lennének a méltatlanul elhanyagolt források és technikák. Ahogy azt sincs okunk feltételezni, hogy a világ vezető hírszerző csúcsszerveinél valamiféle szent grálként tekintenének a hidden service-ekre, természetesen arról szó sincs, hogy nem kutatnák és ne foglalkoznának vele, számtalan példát lehetne hozni azzal kapcsolatban, amikor egy-egy bűncselekmény nyomozásának a deep webnek kiemelt szerepe vagy konkrétan fő terepe volt, de szó sincs róla, hogy például a szervezett bűnözés vagy a terrorizmus egyszerűen átköltözött volna mindenestől a deep webre. Holott első blikkre logikusan azt várnánk, hogy az ő esetükben aztán tényleg indokolt. Kevésbé nyakatekerten fogalmazva, ha mondjuk egy teljes drogkartell, amelyik nagytételben tolja pszichotróp szerekkel a bizniszt olyan információs közegbe költözik, ahol kevésbé utolérhető, ugyanakkor kevésbé kereshető is a hatóságok számára, világos, hogy nem csak a hatóságok számára lesz nehezebben elérhető, hanem az ügyfélköre számára szintén, amivel nyilván hátrányba kerül a másik drogkartellel szemben.

Persze, több esetben a deep web tipikus eszköze egy-egy bűnözői szolgáltatás igénybevételének, ha például valaki bérgyilkost vagy emberi szervet rendelne, de ehhez nem kell a deep webre menni. Hirtelen az a néhány évvel ezelőtti eset jutott eszembe, amikor egy embercsempész bandát kapcsoltak le, ahol konkrétan fejlődő országokból lehetett gyerekeket vásárolni, ekkor azt gondolnánk, hogy csak-csak figyelnek a diszkrécióra, ehhez képest annyira idióták voltak az ügyfelek és az embercsempészek egyaránt, hogy mindezt egy Facebook-csoportban beszélték meg. Ahogy az is eléggé erős volt, amikor az Egyesült Királyságban két idióta terrorista nyitott Twitter-csatornán kért ötleteket azzal kapcsolatban, hogy mikor és hol robbantson, mert azt hitték, hogy a twiteket csak a követőik látják.

Távoli asszociáció: jól ismert, hogy a szervezett bűnözés és a terrorizmus sokszor olyan virágnyelvet használ, ami miatt még akkor sem világos, hogy miről beszélnek, ha egyébként technikailag sikeresen lehallgatják őket. Ugyanakkor ha ez eszelősen bonyolult lenne egy ilyen nyelv, egyszerűen nem használnák. A deep webbel, mint információs tereppel hasonló a helyzet. Persze, van működő feketepiaca a drogoktól a szervcsempészeten keresztül a 0day szoftveres sebezhetőségekig már mindennek, ezek egyike sem lehet egy bizonyos fokúnál jobban eldugva, mivel ilyen esetben konkrétan senki vagy túl kevesen tudnák egyáltalán megtalálni.

Összefoglalva, amikor egy kutatásban a hidden servicek nem jutnak különösebb szerephez a nyílt forrású információszerzésben, nem azért van, mert akik végzik, nem lennének kompetensek a használatában, hanem azért, mert sok esetben egyáltalán nincs rá szükség. Nagyon sok esetben a bűnügyi nyomozásoknál is erről van szó, suta analógiaként említeném, hogy a büntetőeljárások többségében titkos adatszerzés és titkos információgyűjtés és hasonló varázslatok nélkül is sikeresek vagy éppen amikor a gyanusított nem hajlandó semmit mondani. Hasonlóan a nyílt forrású információszerzéshez, a bűnügyi nyomozás is akkor professzionális, ha minél ötletesebben és minél egyszerűbben van egészében megtervezve.

kép: Wikipedia

így nyírhatják ki a véleménykultúrát és az egód trollok anélkül, hogy észrevennéd

2017.05.19. 09:09 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: vélemény webkettő szociálpszichológia gondolatébresztő konfrontáció social media freedom of speech

Még csütörtökön egy távoli, de fontos ismerősöm a véleményemet kérdezte valamivel kapcsolatban, mire jeleztem felé, hogy emailen még aznap válaszolok.

Megírtam az emailem, amiben kezdtem a szárazabb tényekkel és természetesen belefoglaltam a magánvéleményemet is. Úgy gondoltam, hogy mielőtt elküldeném a levelet, alszom rá egyet. Csak ma fogom elküldeni neki.

A héten történt, hogy a Facebookon egy nem-szakmai csoportban - ahol trollvédelmi okokból egy fantázianévvel vagyok fenn, ugyan egy csöpp ésszel azonnal beazonosíthat bárki - szóba került a WNCRY malware és persze az, hogy hogyan érdemes védekezni ellene. Mire én írtam pár antivirus motorról, forrásmegjelölésekkel, mivel mégsem Wikipedia-szócikket írtam, elválaszthatatlan részét képezte a magánvéleményem is. Erre mi történt? Az, hogy a fejemhez vágták, hogy mekkora egoista, beképzelt faszkalap vagyok, aki gyakorlatilag bújtatott önreklámot csinál... Persze nem azt támadták, amit írtam, mivel ahhoz ész is kellene, hanem a személyemet. Argumentum ad hominem, amivel nem csak az a baj, hogy kellemetlen, hanem hogy teljesen eltereli a figyelmet a témáról, végeredményben lehetetlenné teszi a normális diskurzusok kialakulását. Igaz, a több száz felhasználó közül csak egy markényi kezdett el minősíthetetlen anyázásba, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ilyenkor a csendes többség hallgat azért, hogy ne kelljen nekik is idiótákkal konfrontálódni olyan esetben, ha például megvédi valaki az álláspontom és elítéli azokat, akik gyakorlatilag odaszartak egy, szerintem szakmailag helytálló vélemény alá, amiben sehol nem látom az önreklámot és akiket kérdeztem, ők sem. A kommentkultúra haláláról már hosszasan írtam korábban a bardóczi reblogon, mármint, hogy míg nagyon régen az újságírók, bloggerek tanultak a kommentelőiktől, a kommentek hozzáadtak a cikkekhez, blogposztokhoz, ahhoz képest évek óta teljesen értelmetlen kommenteket olvasni is a legtöbb helyen, annyira nincs benne hozzáadott érték, viszont,  alaposan felidegesít bárkit a vonyító ostobaság és arrogancia, amikor már a közösségi web minden szegletét áthatja.

dumbs_on_internet.png

Ami miatt félelmetes:
- az ellenvélemény, főleg ha igazságtalan, elvtelen, hazug, manipulatív és demagóg és a véleményt megfogalmazó személye ellen irányul, persze, hogy fájó, ez lepereg egészséges emberről
- viszont nem először kaptam már meg hasonló esetben, hogy okoskodó beképzelt gyökér vagyok, magával a témával pedig persze egyáltalán nem foglalkoztak - és ilyenkor elgondolkozom: mi van akkor, ha esetleg nekik van igazuk és tényleg én vagyok beképzelt pöcs, nem pedig ők a kőprimó trollok, akiket az pöccentett be, hogy esetleg nem értik, amit írtam? Persze megnéztem az engem egoistának nevező arcok Insta-fiókját, mondanom sem kell, hogy szinte az összes képük szelfi és/vagy arról szól, hogy ők mekkora rajok. 
- Az előző átvezet egy nagyon súlyos problémához: néhány bunkó ellenvélemény ugye lepereg, de ha rendszeresen szembe jön, az írástudó elkezdi kvázi cenzúrázni saját magát. Megírok valamit, majd átolvasom olyan szemszögből, hogy nem tűnök-e beképzelt pöcsnek, mielőtt közzéteszem vagy elküldöm - igen, még abban az esetben is, ha olyannak menne egy sima email privátban, aki ugyan szinte biztos, hogy nem nézne beképzelt pöcsnek. Kommunikációs stílusa mindenkinek alapvetően csak egy van, ami tehát ekkorra már végülis torzulhatott az eredetihez képest, a fent részletezett hatások miatt.
- Engedtessék meg nekem egy valóban elitista és bunkó magánvéleményt megejteni a végére - a rosszindulatú idiótákkal nem az a baj, hogy rosszindulatú idióták, hanem az, hogy van internetelérésük. Hogy miért nem működik az a gyakorlat, hogy "engem nem érdekel a hülye emberek véleménye" vagy éppen "a hülye emberek nem hatnak rám", már ugyancsak hosszasan taglaltam több korábbi blogposztban.

Az az utópia pedig, amit felvázoltak a web hajnalán, hogy majd az internet mindent megváltoztat olyan módon, hogy csökkenti a civilizációban lévő esélyegyenlőtlenségeket, összességében produktívabbá teszi a kommunikációt, nagyban egyszerűen megbukott, ez teljesen világos. Ahogyan az is világos, hogy a véleménynyilvánítás túldemokratizálódása egy bizonyos átbukási ponton éppen a véleménykultúra haldoklását indította el, ami most zajlik a szemünk előtt.

Hogy mi a megoldás önmagunk egójának megvédésére, na meg arra, hogy a netet értelmesen lehessen használni továbbra is? Alapvetően nem tudom, de hogy nagy a baj egy olyan világban, ahol már tényleg többen elbizonytalanodnak önmagukban és nem csak azzal kapcsolatban, hogy amit írnak, ténylegesen hozzáadott érték-e, hanem elbizonytalanodnak önmagukban is. Világos, hogy önreflexióra szükség van búrában élni nem lehet, arrogáns taplókat kikerülni szintén nem, mi több, ahogy a hálózatkutató Csermely Péter valahol írta vagy mondta, néha igenis szükség van valamiféle kapcsolatot keresni olyanokkal, akikkel kimondottan nem értünk egyet, hogy nem csak a sajátunkhoz nagyon hasonló ismerethalmazzal és gondolkozási sémákkal gondolkozó környezetünkben lévőkkel beszéljünk.

Értelmes ember megfontolja más véleményét, más kérdés, hogy más-más súllyal kezeli. Minden korábbinál jobban tudatosan figyelnünk kell arra, hogy kikkel lépünk kapcsolatba, kikkel szívunk egy levegőt a webkettőn, mivel számtalan helyről jövő információ egyenesen mérgez.

Egy mocsokul hosszú korábbi posztom a témában erre: A web 2 üzleti fenntarthatósága és civilizációs mellékhatásai

"De nekem nem láthatóak a Facebook-ismerőseim"

2014.05.28. 07:30 | bardóczi ákos | 5 komment

Címkék: adatvédelem webkettő facebook social media

Képzeljük el azt a prózaian egyszerű szituációt, hogy valamilyen okból tudnunk kell, hogy valakinek kik az ismerősei a Facebookon [2], viszont az érintett felhasználó letiltotta, hogy az ismerősei listája látható legyen. Persze, persze, egy kamu adathalász FB-kisalkalmazással ami az felhasználó “szives hozzájárulása” után lekérdezi mindezt, nem nagy bravúr. Viszont a Facebook alkalmazásfejlesztői környezetében [API] egyrészt nem tud mindenki (adathalász) szoftvert fejleszteni, másrészt ha a felhasználó explicite letiltotta, hogy kisalkalmazások a kontaktlistájához hozzáférjenek, mindez meghiúsul.

Ebben a posztban egy arcpirítóan egyszerű megoldást mutatok be, amin keresztül bárkinek a kontaktlistája lekérhető egyetlen programkód megírása nélkül.

Amikor egy szűz böngészőn keresztül – azaz nem pl. meghívóval – regisztrálunk a Facebookra, az illedelmesen felajánlja, hogy bővítsd az ismerőseid körét és onnan dob fel ajánlatokat ahonnan tud: a rendszer feltételezi, hogy a meglévő ismerőseid ismerőseit nagyobb valószínűséggel ismered, mint véletlenszerűen ajánlott felhasználókat, így eleve őket fogja ajánlgatni a jobb oldallécben. Könnyen belátható, hogy ha még nem nagyon léptél kapcsolatba senkivel és csak egyetlen ismerősöd van, az ő ismerőseit dobja fel – és, most jön a lényeg – teljesen függetlenül attól, hogy a meglévő ismerősöd a saját kontaktlistáját mások előtt rejtettre állította vagy sem. Azaz ha elegendő alkalommal frissíted az ajánlott ismerősök listáját, az összes ismerősdét kigyűjtheted, függetlenül attól, hogy azt elvileg láthatnád-e vagy sem, de a módszer még akkor is működik, ha a célfelhasználó az emlegetett kisalkalmazások számára az ismerősök leolvasását az API-n keresztül is tiltotta [1]. Ez mondjuk – számomra – abszolút nem új.

Amit viszont nemrég vettem észre, hogy, hogy a felvázolt esetben nem csak azokat a felhasználókat dobja fel ajánlottként, akik már a meglévő ismerőseid ismerősei, hanem azokat is, akiket ő ismerősnek jelölt vagy őt jelölték ismerősnek, de még nem igazolta vissza a kapcsolatot. Mindenki döntse el magában, hogy ez mennyire kínos, nekem csak egy leendő számítógépes nyelvész kérdése jutott eszembe: “ez most bug vagy feature?”.

Ismétcsak azt tudom mondani, hogy egy közösségi szolgáltatásban teljesen fölösleges a privacy settings-szel és a hasonlóan szépnevű audience selectorral játszani, hasonlóan ahhoz, ahogy a képek láthatósága is kijátszható volt látható minden más is vagy így vagy úgy, legfeljebb az lehet kérdés, hogy egy-egy módszer mennyire ismert.

Nem kalandoznék el nagyon, de összességében ismétcsak azt tudom mondani, hogy nem az a megoldás, ha bojkottáljuk a közösségi webes szolgáltatásokat, hanem az, hogy csak olyan tartalmat töltünk fel, ami szigurúan publikus.

[1] ennek az egésznek természetesen semmi köze az API-hoz
[2] oké, persze ez sokkal egyszerűbb a LinkedIN-en vagy az iWiW-en, amíg van, ui. nyilván ezek általában átfednek
[3] haladó kérdés: az ismertetett logika + egy FB-sajátosság alapján hogyan kérdezhető le a teljes ismerőslista ha több ismerősöd van, de csak egyvalaki ismerőslistájára vagy kíváncsi, aki mindenki előtt rejtve próbálja tartani az ismerőseit. Megoldás jöhet kommentben és emailen egyaránt!

ICT és társadalom: mítoszok és a valóság

2014.03.06. 09:57 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: tudomány social media ICT

Ha arról van szó, hogy mi volt a 90-es évek egyik legrémesebb közhelye, én biztos, hogy arra szavaznék, ami egyik témája ennek a blogposztnak: a net eltünteti a földrajzi határokat, közelebb hozza egymáshoz az embereket, növeli a hatékonyságot és időt takarít meg. Legalábbis ezt mondták a jósdákban. Nem így lett, mivel kihagytak a képletből egy igen fontos paramétert: az embert.

Egyik ismerősömet szórakoztattam vele nemrég, hogy a net lehetőségei ellenére talán még sosem volt ennyire atomizált a társadalom olyan értelemben, hogy akiknek a szocializációs skilljeik egyébként is jók voltak, nem lettek jobbak a közösségi web kiterjedésével sem, viszont talán sosem volt ennyi magányos ember, ők viszont de facto még magányosabbak lettek. Ezen kívül, még tudatos felhasználói szokásokat feltételezve is égtelen mennyiségű időt forgácsolunk szét értelmetlen, de az adott pillanatban szórakoztató tartalmak fogyasztásával vagy egyszerűen csak a webhulladék kerülgetésével. A net ilyen téren elbukott, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne értelmesen használni, de hogy az idő döntő részében értelmes használatról szó sincs a nagy átlagot tekintve, abban teljesen biztos vagyok.

A trend alighanem nem fog változni, a sok lehetséges magyarázat közül egyet vázolok fel. Még egy néhány évvel ezelőtti, Csányi Vilmos etológussal készített interjúban elmondta a prof, hogy a tévét nézve, aztán azt vették észre, hogy az összes tartalom úgy van összeállítva, hogy valami robban, csattan, de minimum villan, lényeg, hogy felkeltse a figyelmet 3-4 másodpercig, majd miután egy lecsengett, jön is a következő inger, ami az élményt jelenti etológiai szinten. Ilyen téren semmiben sem különbözik az emberi faj több közeli főemlőstől, amik egyedeinek a figyelmét hasonlóan néhány másodpercig fenn lehet tartani, majd bedobni egy-egy új ingert, azt élvezik a legjobban. Ne menjünk messzebbre, mint a képi viccblogok: a felhasználó megnézi, röhög, esetleg megosztja, aztán gördít tovább. És ezzel eszelős mennyiségű idő és energia megy el, amit alighanem lehetne értelmesebb dologra is fordítani.

Ami személyközti kapcsolatokat illeti, azt hihetnénk, hogy pl. a netes társkeresős-ismerkedős oldalak könnyebbé tették a felhasználók számára az ismerkedést. Egy minimális szinten, talán. Viszont mégsem jelentett áttörést az emberi kapcsolatok kialakítása terén, lévén, hogy amikor valaki megnézi a felhozatalt egy bizonyos korcsoportban, esetleg az ún. döntési fáradtság és a túl nagy választék miatt az energiatakarékos tudat két alternatíva közt kell, hogy döntsön: az egyik lehetséges döntés, hogy teljesen felszínesen választ valakit, akivel persze majd vagy összejön valami vagy nem vagy egész egyszerűen nem tud dönteni a túl nagy választék miatt [see also: Baumeister et al.], holott potenciálisan nagyságrendekkel több felhasználóval léphet kapcsolatba, mint amennyivel egyáltalán lenne ideje beszélni egy való életbeli bulin.

Tegnap néztem Meskó Berci aka Dr. Twitter egyik videóját, amiben arról beszél, hogy a ICT (információs- és kommunikációs technológiák) megoldások tejesen átformálhatják és hatékonyabbá tehetik az orvos-beteg kapcsolatot.

Az orvos-beteg kapcsolat tehát az orvoslásban legalább olyan fontos, mint a megfelelő terápiás eszközök kiválasztása. Meskó Berci szakértelméhez nem férhet kétség, de meg kell vallanom, hogy ezt a videót a fejemet csóválva megmosolyogtam. Még évekkel ezelőttt szó volt róla, hogy néhányan informatikus hallgatóknak (!!) a FB-csoport helyett összekalapálunk pár szaktársammal egy olyan intranetet, ami on-line forráskód tesztelést tesz lehetővé, van egy wikipedia-szerű része és a hallgatók ingyen annyi SMS-t küldhetnek egymás közt, amennyit csak akarnak, stb. [raádásul egyetemistaként saját szaktársaimnak csináltuk volna, ingyen] Nagyon gyorsan kiderül, hogy fölösleges vele fáradni, mert egyszerűen nincs rá igény, holott informatikus hallgatókról volt szó.

Visszatérve Dr. Twitterre: amit ő felvázol, egy lehetőség. Viszont kéretik észrevenni, hogy a megfelelő infrastruktúra és kütyük már évek óta rendelkezésre állnak és - mondjuk úgy - fejlettebb netes kultúrákban használják is, amit Magyarországon konkrétan nem tudok elképzelni belátható időn belül, legalábbis általánosan elterjedten nem. Pontosan persze nem tudom, hogy Berci miért tette át törzshelyét a Semmelweis Egyetemre, de tippem azért van, esetleg ha nagyobb lenne rá igény Debrecenben, ott, ahol ő ennek a témának a prófétája lett, alighanem maradt volna, viszont a klinikusok jókora része, hangsúlyozom, hogy kimondottan ilyen téren egész egyszerűen ostoba buflák nem eléggé involvált abban, hogy megismerjen új eszközöket. 

Persze nagyon remélem, hogy a web 2 és az orvoslás kapcsolata valamikor csak-csak kiterjed, de valljuk be: nem lesz egyszerű versenyre kelni azzal az égtelen mennyiségű, sokkal könnyebben emészhető ingerrel, ami árad at UTP-kábelből vagy éppenséggel jön a wifin. És így van ez minden más értelmes dologgal, például a kifinomult e-learning rendszerekkel is, amiknek szintén értelmetlen baromságokkal kell versenyre kelniük a felhasználók figyelméért és idejéért folytatott harcban.

Nemrég olvastam újra Bőgel György Informatikai elvárások, üzleti megoldások című könyvét, ami után megerősödött bennem a tudat, hogy a net olyan területeken kap nagyobb szerepet, ahol látványosabb a hatékonyság növekedése és az időmegtakarítás, úgymond könnyen forintostható, közvetlenül látszik a haszna. Ez a "közvetlenül látható idő és pénz" faktor egy-egy területen minél kisebb - már ha értelmes felhasználási területekről van szó - azaz e-learning, igényes tartalomszolgáltatás, tudásmegosztás, na, ott aztán fel kell kötni a gatyát, a felhasználók és döntéshozók kegyeinek elnyeréséhez, mert még az sem elég, ha egy nagy-nagy szervezet az ügy mellé áll sok-sok pénzzel, mivel az is csak időlegesen növelheti a net valamilyen specifikus felhasználási területén.

Amikor úgy általában azt emlegettem, hogy A Net Felhasználása, mindezt tág értelmeben gondoltam. Azaz ide tartozik az is, hogy egy közepes méretű szervezet mennyire hajlandó minél több mindent úgymond netesíteni, de az is, hogy az otthon ülő felhasználó mennyire hajlamos az idejét értelmesebb területeken hasznáni a netet, mint mondjuk az Angry Birdsöt nyomkodni. Ami az első esetet illeti, az egy más téma, hogy akár ERP, akár CRM, akár elektronikus tanulmányi rendszer, ugyanúgy lehet példás és balfék módon kivitelezve. Elrettentő példaként írom, hogy az egyik nagy hazai egyetemen a Neptunt sikerült olyan hülyén bevezetni, hogy az gyakorlatilag nemhogy lecsökkentette volna, hanem megduplázta az adminisztráció egy részét, mivel az oktatóknak az osztályzatokat a papír alapú indexbe is fel kellett vezetni és a Neptunba szintén, nem kevés munkát adva a TO-s néniknek, akik ellenörizhették, hogy minden klappol-e, mondjuk jobb dolguk tényleg nem volt :D Visszautalva arra, amit korábban írtam, vegyük észre, hogy egy ICT rendszer hülye módon történő bevezetése annál valószínűbb [mivel kisebb a közvetlen látható tétje], minél kevésbe látszódik meg a hibás működéséből adódó pénz-, energia- és időveszteség! És persze ha tipikusan hülyén vezeetik be, kevésbé terjed. Ez a magyarázat arra, hogy az ITC felhasználása terén miért van évtizedekkel előrrébb egy pénzintézet vagy telekom-szolgáltató, mint hasonló méretű közintézmény, de önmagában gyenge magyarázat az, hogy az egyik helyen van rá pénz, a másik helyen meg nincs a normális ICT-re.

Ami a személyes felhasználást illeti, az a szolgáltatás, aminek a felülete izeg-mozog-villog-csipog, a felhasználótól visszajelzést vár és meg is jutalmazza érte [pl. egy másik felhasználó által adott lájkkal] még akkor is rendkívül népszerű lesz, ha egyébként a rajta keresztül megszerezhető információ nagyrésze tényleg webhulladék és más téren sem tud túl sokat adni a felhasználónak hosszabb távon. Azaz mondjuk facebookozni is lehet értelmesen, ha szükség esetén kiirtod az ismerőseid hülyeségeket posztoló háromnegyedét vagy egyéb módon szűröd a tartalmat.

Ahogy pedig egyre több időt zabálnak fel az "instant-reward" játékok, közösségi szolgáltatások, annál jobban kell mindenkinek egyénileg figyelnie rá, hogy mire fordítja az időt. Az internet ugyanis az, amire felhasználjuk, amivé tesszük.

So, szavazz Bercire, érdemes.