bardóczi ákos webleletei

Még csütörtökön egy távoli, de fontos ismerősöm a véleményemet kérdezte valamivel kapcsolatban, mire jeleztem felé, hogy emailen még aznap válaszolok.

Megírtam az emailem, amiben kezdtem a szárazabb tényekkel és természetesen belefoglaltam a magánvéleményemet is. Úgy gondoltam, hogy mielőtt elküldeném a levelet, alszom rá egyet. Csak ma fogom elküldeni neki.

A héten történt, hogy a Facebookon egy nem-szakmai csoportban - ahol trollvédelmi okokból egy fantázianévvel vagyok fenn, ugyan egy csöpp ésszel azonnal beazonosíthat bárki - szóba került a WNCRY malware és persze az, hogy hogyan érdemes védekezni ellene. Mire én írtam pár antivirus motorról, forrásmegjelölésekkel, mivel mégsem Wikipedia-szócikket írtam, elválaszthatatlan részét képezte a magánvéleményem is. Erre mi történt? Az, hogy a fejemhez vágták, hogy mekkora egoista, beképzelt faszkalap vagyok, aki gyakorlatilag bújtatott önreklámot csinál... Persze nem azt támadták, amit írtam, mivel ahhoz ész is kellene, hanem a személyemet. Argumentum ad hominem, amivel nem csak az a baj, hogy kellemetlen, hanem hogy teljesen eltereli a figyelmet a témáról, végeredményben lehetetlenné teszi a normális diskurzusok kialakulását. Igaz, a több száz felhasználó közül csak egy markényi kezdett el minősíthetetlen anyázásba, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ilyenkor a csendes többség hallgat azért, hogy ne kelljen nekik is idiótákkal konfrontálódni olyan esetben, ha például megvédi valaki az álláspontom és elítéli azokat, akik gyakorlatilag odaszartak egy, szerintem szakmailag helytálló vélemény alá, amiben sehol nem látom az önreklámot és akiket kérdeztem, ők sem. A kommentkultúra haláláról már hosszasan írtam korábban a bardóczi reblogon, mármint, hogy míg nagyon régen az újságírók, bloggerek tanultak a kommentelőiktől, a kommentek hozzáadtak a cikkekhez, blogposztokhoz, ahhoz képest évek óta teljesen értelmetlen kommenteket olvasni is a legtöbb helyen, annyira nincs benne hozzáadott érték, viszont,  alaposan felidegesít bárkit a vonyító ostobaság és arrogancia, amikor már a közösségi web minden szegletét áthatja.

Ami miatt félelmetes:
- az ellenvélemény, főleg ha igazságtalan, elvtelen, hazug, manipulatív és demagóg és a véleményt megfogalmazó személye ellen irányul, persze, hogy fájó, ez lepereg egészséges emberről
- viszont nem először kaptam már meg hasonló esetben, hogy okoskodó beképzelt gyökér vagyok, magával a témával pedig persze egyáltalán nem foglalkoztak - és ilyenkor elgondolkozom: mi van akkor, ha esetleg nekik van igazuk és tényleg én vagyok beképzelt pöcs, nem pedig ők a kőprimó trollok, akiket az pöccentett be, hogy esetleg nem értik, amit írtam? Persze megnéztem az engem egoistának nevező arcok Insta-fiókját, mondanom sem kell, hogy szinte az összes képük szelfi és/vagy arról szól, hogy ők mekkora rajok. 
- Az előző átvezet egy nagyon súlyos problémához: néhány bunkó ellenvélemény ugye lepereg, de ha rendszeresen szembe jön, az írástudó elkezdi kvázi cenzúrázni saját magát. Megírok valamit, majd átolvasom olyan szemszögből, hogy nem tűnök-e beképzelt pöcsnek, mielőtt közzéteszem vagy elküldöm - igen, még abban az esetben is, ha olyannak menne egy sima email privátban, aki ugyan szinte biztos, hogy nem nézne beképzelt pöcsnek. Kommunikációs stílusa mindenkinek alapvetően csak egy van, ami tehát ekkorra már végülis torzulhatott az eredetihez képest, a fent részletezett hatások miatt.
- Engedtessék meg nekem egy valóban elitista és bunkó magánvéleményt megejteni a végére - a rosszindulatú idiótákkal nem az a baj, hogy rosszindulatú idióták, hanem az, hogy van internetelérésük. Hogy miért nem működik az a gyakorlat, hogy "engem nem érdekel a hülye emberek véleménye" vagy éppen "a hülye emberek nem hatnak rám", már ugyancsak hosszasan taglaltam több korábbi blogposztban.

Az az utópia pedig, amit felvázoltak a web hajnalán, hogy majd az internet mindent megváltoztat olyan módon, hogy csökkenti a civilizációban lévő esélyegyenlőtlenségeket, összességében produktívabbá teszi a kommunikációt, nagyban egyszerűen megbukott, ez teljesen világos. Ahogyan az is világos, hogy a véleménynyilvánítás túldemokratizálódása egy bizonyos átbukási ponton éppen a véleménykultúra haldoklását indította el, ami most zajlik a szemünk előtt.

Hogy mi a megoldás önmagunk egójának megvédésére, na meg arra, hogy a netet értelmesen lehessen használni továbbra is? Alapvetően nem tudom, de hogy nagy a baj egy olyan világban, ahol már tényleg többen elbizonytalanodnak önmagukban és nem csak azzal kapcsolatban, hogy amit írnak, ténylegesen hozzáadott érték-e, hanem elbizonytalanodnak önmagukban is. Világos, hogy önreflexióra szükség van búrában élni nem lehet, arrogáns taplókat kikerülni szintén nem, mi több, ahogy a hálózatkutató Csermely Péter valahol írta vagy mondta, néha igenis szükség van valamiféle kapcsolatot keresni olyanokkal, akikkel kimondottan nem értünk egyet, hogy nem csak a sajátunkhoz nagyon hasonló ismerethalmazzal és gondolkozási sémákkal gondolkozó környezetünkben lévőkkel beszéljünk.

Értelmes ember megfontolja más véleményét, más kérdés, hogy más-más súllyal kezeli. Minden korábbinál jobban tudatosan figyelnünk kell arra, hogy kikkel lépünk kapcsolatba, kikkel szívunk egy levegőt a webkettőn, mivel számtalan helyről jövő információ egyenesen mérgez.

Egy mocsokul hosszú korábbi posztom a témában erre: A web 2 üzleti fenntarthatósága és civilizációs mellékhatásai

Nemrég adta hírül a BBC, hogy az FBI máig nem tud hozzáférni a tavalyi San Bernardinoban történt terrorcselekmény egyik elkövetőjének mobilján tárolt adatokhoz, ennek kapcsán pedig érdemes újragondolni, hogy valóban jó-e, ha a lakosság számára olyan erősségű titkosítási eljárások érhetők el, amik nehezíthetik a bűnüldözés munkáját. Az erős titkosítást alkalmazó cégek azzal védekeznek, hogy nem gyengíthetnek a titkosításon, mivel ezzel azoknak a dolgát is megkönnyítenék, akik illetéktelenül akarnak hozzáférni más titkosított adataihoz.

Nem tudom, hogy ez mennyire vita, viszont, hogy a hozzáértők körében már rég nem kérdés, az biztos. Az ilyen "vitákban" az a közös, hogy érdemben úgyis csak az tudna hozzászólni, aki tisztában van a magántitokhoz fűződő jogok és a bűnüldözés természetével, ehhez képest hozzászól boldog-boldogtalan, holott sokszor - mint például ebben a konkrét esetben - eléggé egyértemű a helyzet.

Azt nem tudni ugyan, hogy mennyi ember mászkálhat az utcán, aki például az ISIS kedvéért szivesen robbantgatna, ha arról van szó, amiben viszont biztosak lehetünk, hogy nagyságrendekkel kevesebb, mint olyan ember, aki semmilyen törvényt nem sért meg és joggal várja el, hogy az adatait biztonságosan, adatlopástól védve tárolhassa, aminek legkézenfekvőbb módja a titkosítás. A jogi berendezkedésnek pedig a közjót kell szolgália, a közjónak márpedig a többséget kell támogatnia. Prózaiabban fogalmazva: eléggé nagy hiba lenne úgy törvényteket hozni, hogy az szembemenjen gyakorlatilag mindenkinek az elemi érdekeivel azért, hogy egy-egy igen súlyos, tízezerelékes vagy kisebb valószínűséggel bekövetkező bűncselekmény utólag vizsgálható legyen.

Ha eljátszunk azzal a hajmeresztő gondolattal, hogy törvénybe foglalva korlátozzák a titkosítási technológiák maximális erősségét, mindenkinek az adatai veszélynek lennének kitéve, több-kevesebb hozzáértéssel bárki belenézhetne más adataiba, amivel akár elképzelhetetlen káosz is keletkezhetne egy olyan világban, ahol egyre nagyobb mennyiségű személyes információ koncentrálódik a neten és különböző kütyükön. Hogy az üzleti szektor szereplőinek üzleti titok megtartásához való jogával ne is bonyolítsam a képet. Még ha a titkosítás nem is lenne kimondottan gyenge, csak jóval gyengébb, mint amilyen elvárható, akinek eléggé fontos lenne megszereznie egy haragosa vagy ellenérdekelt üzletfele titkosított adatait, csak kibérelne egy szuperszámítógépet, esetleg teljes szuperszámítógép gridet, felkérne egy szakit és a megfelelő összeg kifizetése után már másnap reggelre hozzáférhetne más bizalmas adataihoz. [A cloud computing korában ugyanis akár egy éjszakára is kibérelhető egy vagy akár egy teljes ún. fürtnyi szuperszámítógép, a bérbeadók pedig természetesen nem néznék, hogy a bérlő miért is bérelte ki.]

Hasonlóan ahhoz, hogy a halálbüntetés visszaállítása rendszerint akkor vetődik fel, miután történik egy olyan erőszakos bűncselekmény, amin teljesen érhető módon felháborodik a lakosság, itt is arról van szó, hogy ami elsőre ésszerű ötletnek tűnik, valóságban hajmeresztő badarság lenne. A halálbüntetéssel kapcsolatban ismert, hogy ilyen-olyan eljárásjogi hibák miatt nem egyszer ítéltek már halálra valakit, azaz a kockázat ugyan kisebb, de a következmény az érintettre nézve elfogadhatatlan. Ha arról van szó, hogy alkalmazható lenne-e gyengébb titkosítás, amin a bűnüldöző szervek, de ugyanígy a többé-kevésbé ügyes vagy pénzes alakok számára is hozzáférhető lenne, ami titkosított, a magántitok illetéktelen számára való elérésének kockázata relatív kisebbnek tűnik viszont akár tömegesen is bekövetkezhetne, ami kétségtelenül elfogadhatatlan. Azaz egy ilyen korlátozás aránytalan áldozat lenne azért, hogy egy-egy bűncselemény utólag könnyebben vizsgálható legyen vagy a bűnüldözés proaktív-preventív, valamilyen szintű tömeges megfigyelésen alapuló módszerei egyszerűbbé válljanak. Ráadásul semmilyen garancia nincs rá, hogy ezeket az adatokat a bűnüldöző szervek használnák a leghatékonyabban, nem pedig paramilitáris szervezetek például.

Természetesen minden olyan eset, amikor ártatlan emberek halnak meg, végtelenül szomomrú. Ugyanakkor az értelmes törvényhozó, szakértő, amelyik képes tömegben gondolkozni, tisztában van azzal, hogy a jogi- és technológiai környezet, ami ezt lehetővé teszi, mégiscsak így tudja szolgálni hatékonyabban a közjót, a közbiztonságot. Alighanem sosem fogjuk megélni, hogy ezt minden újságolvasó ember megértse és el is fogadja.

Kép forrása: BBC, ieet.org

Most, hogy a napokban a Google lehetővé teszi a világ két legnagyobb közösségi hálózatán a tartalmak korábbitól teljesebb keresését, különösen aktuálissá vált megírnom ezt a posztot. A közösségi hálózatokkal kapcsolatos privacy téma tényleg annyira szerteágazó, hogy több, egyébként fontos részlettől el kell tekintenem egy ésszerű terjedelmi korlát betartása miatt.