Hirdetés

ismét itt

Néhány év kihagyás után ismét a bloghu-n is! Lesz itt kérem hír, nanogrammban mért vélemény, okosságok, minden, mint a búcsúban! Tessék, csak tessék!

See also...

About

 

bardóczi ákos CV site

 

 

daily tweets from bardóczi Follow me @bardoczi

 

 

LinkedIN - ákos bardóczi LinkedIN

 

 

My stuff on the web

 

 

bardoczi.blog.hu bardóczi in da bloghu

 

 

bardóczi ákos postr áko.s @Post.r

 

 

blog.bardoczi.net bardóczi Tumblarity

 

 

science.bardoczi.net I'm, the bookworm

 

 

ákos*Blog*Spotting ákos*Blogspotting

 

 

bardóczi on Wordpress bardóczi on Wordpress

 

 

My Quora blog My Quora blog

 

 

LiveJournal brainstroms from me ákos Journal

 

 

Stay connected!

 

 

ákos on Google+ follow me on Google+

 

 

ákos VKontakte ákos VKontakte

 

 

ask me anything! Ask difficult questions on InnoCentive

 

 

My Quora blog Ask me anything on Quora

 

 

 

ResearchGate sciencific network Researchgate connect

 

 

More great stuffs

 

 

Are you ELEQT member? Feel free to connect me! ELEQT

 

 

BoaW my BestOfAllWorlds profile

 

 

bardóczi ákos on ASW my ASW profile

 

 

Expatriate Community for Expats worldwide InterNations.org

 

 

Old school contact:
akos@cerp.ch
PGP-fingerprint:
B29C CF16 B1AA 13FC 54E4 A912 D720 4E1C 899A 6E0C





Hirdetés

"De nekem nem láthatóak a Facebook-ismerőseim"

2014.05.28. 07:30 | bardóczi ákos | 5 komment

Címkék: adatvédelem webkettő facebook social media

Képzeljük el azt a prózaian egyszerű szituációt, hogy valamilyen okból tudnunk kell, hogy valakinek kik az ismerősei a Facebookon [2], viszont az érintett felhasználó letiltotta, hogy az ismerősei listája látható legyen. Persze, persze, egy kamu adathalász FB-kisalkalmazással ami az felhasználó “szives hozzájárulása” után lekérdezi mindezt, nem nagy bravúr. Viszont a Facebook alkalmazásfejlesztői környezetében [API] egyrészt nem tud mindenki (adathalász) szoftvert fejleszteni, másrészt ha a felhasználó explicite letiltotta, hogy kisalkalmazások a kontaktlistájához hozzáférjenek, mindez meghiúsul.

Ebben a posztban egy arcpirítóan egyszerű megoldást mutatok be, amin keresztül bárkinek a kontaktlistája lekérhető egyetlen programkód megírása nélkül.

Amikor egy szűz böngészőn keresztül – azaz nem pl. meghívóval – regisztrálunk a Facebookra, az illedelmesen felajánlja, hogy bővítsd az ismerőseid körét és onnan dob fel ajánlatokat ahonnan tud: a rendszer feltételezi, hogy a meglévő ismerőseid ismerőseit nagyobb valószínűséggel ismered, mint véletlenszerűen ajánlott felhasználókat, így eleve őket fogja ajánlgatni a jobb oldallécben. Könnyen belátható, hogy ha még nem nagyon léptél kapcsolatba senkivel és csak egyetlen ismerősöd van, az ő ismerőseit dobja fel – és, most jön a lényeg – teljesen függetlenül attól, hogy a meglévő ismerősöd a saját kontaktlistáját mások előtt rejtettre állította vagy sem. Azaz ha elegendő alkalommal frissíted az ajánlott ismerősök listáját, az összes ismerősdét kigyűjtheted, függetlenül attól, hogy azt elvileg láthatnád-e vagy sem, de a módszer még akkor is működik, ha a célfelhasználó az emlegetett kisalkalmazások számára az ismerősök leolvasását az API-n keresztül is tiltotta [1]. Ez mondjuk – számomra – abszolút nem új.

Amit viszont nemrég vettem észre, hogy, hogy a felvázolt esetben nem csak azokat a felhasználókat dobja fel ajánlottként, akik már a meglévő ismerőseid ismerősei, hanem azokat is, akiket ő ismerősnek jelölt vagy őt jelölték ismerősnek, de még nem igazolta vissza a kapcsolatot. Mindenki döntse el magában, hogy ez mennyire kínos, nekem csak egy leendő számítógépes nyelvész kérdése jutott eszembe: “ez most bug vagy feature?”.

Ismétcsak azt tudom mondani, hogy egy közösségi szolgáltatásban teljesen fölösleges a privacy settings-szel és a hasonlóan szépnevű audience selectorral játszani, hasonlóan ahhoz, ahogy a képek láthatósága is kijátszható volt látható minden más is vagy így vagy úgy, legfeljebb az lehet kérdés, hogy egy-egy módszer mennyire ismert.

Nem kalandoznék el nagyon, de összességében ismétcsak azt tudom mondani, hogy nem az a megoldás, ha bojkottáljuk a közösségi webes szolgáltatásokat, hanem az, hogy csak olyan tartalmat töltünk fel, ami szigurúan publikus.

[1] ennek az egésznek természetesen semmi köze az API-hoz
[2] oké, persze ez sokkal egyszerűbb a LinkedIN-en vagy az iWiW-en, amíg van, ui. nyilván ezek általában átfednek
[3] haladó kérdés: az ismertetett logika + egy FB-sajátosság alapján hogyan kérdezhető le a teljes ismerőslista ha több ismerősöd van, de csak egyvalaki ismerőslistájára vagy kíváncsi, aki mindenki előtt rejtve próbálja tartani az ismerőseit. Megoldás jöhet kommentben és emailen egyaránt!

Szervergyilkosság egyetlen Facebook bejegyzéssel

2014.05.02. 19:22 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: facebook ddos ITsec

03-Facebook-Hack.jpgIsmert jelenség, amikor a Facebookon valakinek egy képet vagy videót tartalmazó tartalomra mutató linket küldünk, a Facebook elkészíti néhány másodperc alatt annak az előnézeti képét, amihez persze a linkelt helyről tölti le a képet, majd elhelyezi az egyik Facebook-szerver gyomrában, így ha legközelebb is megnézi valaki az általunk linkelt tartalmat, annak snippetjéhez már nem kell a forrás szerverről újratöltenie a képet a Facebooknak, ehelyett illedelmesen előveszi a saját példányát. Bizonyos esetekben viszont nem. Nemrég chr13 blogján jelent meg egy máig működő módszer, amiben azt demonstrálja, hogy a gyorsítótárazási technika hagy némi kivetnivalót maga után. Ugyanis ha egy Facebook note-ban egy külső helyre mutató képet hivatkozunk, csak egyszer történik letöltés, viszont abban az esetben, ha a képhez tartozik egy (dinamikus) GET paraméter is, a Facebook minden esetben megpróbálja újratölteni a teljes képet, azaz például ha a kép így lett beágyazva:

<img src=http://aldozatszerver.tld/file?r=1></img>

Fontos megjegyezni, hogy több kép is lehet egyetlen Facebook jegyzetben, ilyenkor mindegyiket megpróbálja a Facebook újratölteni. Nos, ha úgy számolunk, hogy egy Facebook jegyzetet nagyon sokan megnyithatnak, főleg, ha annak a linkje szét van szórva szerte Internetországban, a nagyságrendekkel megnövekedett letöltés még egy közepes méretű kép esetén is eszelős megterhelést ró a szerverre [GET flood], gyakorlatilag bekövetkezik egy elosztott túrterheléses támadás, ami után az áldozat webszerver nem tudja kiszolgálni a kéréseket, persze nem csak a hivatkozott fájlra vonatkozóan, hanem a teljes webszerver megfekszik. A chr13 blogjában leírt egyik tesztesetben 2-3 óra alatt több, mint 400 Mbps-mal nőtt a megcélzott szerver által felhasznált sávszélesség.

Ha nem akarunk pluszban DDoS -védelemre költeni, lényegében csak néhány, meglehetősen tahó módszerrel lehet próbálkozni az ilyen támadások kivédésére, mint amilyen a hotlinking tiltása, az összes látogató szögre akasztása még a bejáratnál, aki user-agentként facebookexternalhit -ként azonosítja önmagát a webszerver felé, esetleg egy Cloudflare webhely elé cibálása.

Öt ok, ami miatt nem vállaljuk a véleményünket

2014.04.27. 05:51 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: hülyék szociálpszichológia konfrontáció

Alighanem mindenki számára ismerős az a jelenség, amikor egy közösség tudja, hogy hogyan kellene helyesen eljárnia, mégis szembe megy önmagával vagy éppenséggel egy témával kapcsolatban a konzekvens vélemények a háttérbe szorulnak, ott is maradnak, míg a felszínen tombol a nettó debilség.

KeepCalmStudio.com-[Crown]-Keep-Calm-And-Avoid-Confrontation (1).png

Ijesztően sok, elvileg értelmes emberekből álló testületet láttam már, ahol csak azért ment keresztül egy előnytelen döntés, mert éppen a legbölcsebbek úgy döntöttek, hogy a félkész döntésbe nem szólnak bele, még akkor sem, ha ennek következménye veszélyezteti a szervezet hatékony működését. Hasonló módon, amikor véleményt kell alkotni valamiről egy közösségen belül, simán előfordulhat, hogy ugyancsak a hülyébb, de hangosabb, kisebbségben lévők szava fog érvényesülni a kívülálló számára és a csoporton belül egyaránt, nem pedig egy kiforrott vélemény. A két szitu közt ugye érezzük az analógiát, a kérdés már csak az, hogy milyen dinamika működteti ezt a jelenséget olyan helyzetekben is, amikor a tét nagy?

Nos, az ember természetéből adódóan nem szeret konfrontálódni mással, ha nem nagyon muszáj. Márpedig az előbb vázolt esetekben ez történik. Tételezzük fel, hogy egy alapítvány kuratóriuma olyan döntést készített elő, ami messze-messze nem a legjobb vagy éppenséggel egy szakmai kérdéssel kapcsolatos vélemény osztja több táborra a "játékosokat" egy kutatócsoportban.

A konfrontációt nem vállaljuk mert

1. energiaigényes. A most ismert evolúciós pszichológiai modellek alapján egész egyszerűen nem teszünk olyat, ami nem feltétlenül szükséges. Ez a fajta energiaminimum-elv igaz a legbanálisabb dolgoktól kezdve egészen olyan magas szintű folyamatokig, mint amilyen a véleményalkotás és a vélemény-nyilvánítás, többnyire megállja a helyét.
2. kellemetlennek tűnik: és lehet, hogy adott esetekben az is. Sok esetben ha a saját véleményünk eltér valakiétől, az egyben a másik véleményének cáfolata is, a benne foglalt esetleges értékítéletekkel és logikai összefüggésekkel együtt. Ekkor pedig adja magát, hogy jobban vagy kevésbé, kulturáltabban vagy kocsmaibb módon, legkevésbé sem irodalmi stílusban, de hadakoznunk kell, ha úgy tetszik, a másik személyével is.
3. még további energiát igényel: akár az előzővel össze is vonhattam volna. Ha valakivel konfrontálódunk, természetszerűleg érvelnünk kell a saját igazunk mellett, ami miatt be kell vállalni annak a kockázatát, hogy záporoznak majd az ellenvélemények a másik féltől, amit persze ismétcsak nekünk kell elhárítani. Ki ne hallott volna már olyat, hogy azért romlott meg a kapcsolat két ember közt, vagy azért szakadt két táborra egy közösség, mert nem értettek egyet egy számukra fontos vagy éppen banális dologgal kapcsolatban? Nos, ráadásul ha előre tudjuk, hogy ha a másik karakteréből adódóan tahó módon fog érvelni ellenünk vagy egyenesen tüdőből-gyomorból személyeskedni kezd, nem kockáztatjuk meg, hogy hülyét csinálunk magunkból a többiek előtt. Minél tahóbb a vitapartner, annál valószínűbb, hogy még a rizikót is elkerüljük.
4. fight-or-flight helyett: következetesen végigvinni valamit egy cél érdekében vagy kiállni a saját véleményünk mellett nemes dolog, viszont természetesen be kell vállalni annak a rizikóját, hogy hatalmasat bukhatunk vele, mondjuk azért, mert a közeg nem fogékony rá. Például, ha egy iskolában sokakból ellenérzéseket váltunk ki a véleményünkkel, azzal gyengébbé tesszük emberi kapcsolatainkat az ellentábor azon tagjaival is, akikkel egyébként szimpatizálunk, rosszabb esetben korábban észrevétlenül a lekötelezettjei lettünk.
5. egyed és közösség szintjén is működik az önreflexió: ha van egy véleményünk, az még önmagában semmi. Viszont abban az esetben, ha meg is osztjuk és ezt a többiek meg is ismerik, akkor tartanunk kell hozzá magunkat, ha nem szeretnénk, hogy következetlennek tartsanak. Szerencsétlen esetben még akkor is, ha idővel a véleményünk megváltozik. Ha pedig nem egyedül képviselünk véleményt, hanem beállunk az egyik, velünk egy véleményen lévő "klánba", és az arcok, akikkel közösséget vállaltunk, gyengén szerepelnek a csatában vagy esetleg más téren kínossá válnak, ugyancsak nem nagyon hátrálhatunk ki. Ekkor már nem igazán gondolhatjuk meg magunkat, csak korlátozottan van lehetőség az eredeti véleményünket elvetni vagy csak nüansznyit finomítani rajta. Ráadásul a csoporthoz való kötődés erősségével összefüggésben van, hogy tömegben hajlamosabbak vagyunk egyszerűsíteni, akár annyira, hogy az ad hoc létrejött miniatűr norma miatt pont annak a lényege veszik el, ami mellett eredetileg kiálltunk. Azaz nem opció az, hogy "azon az oldalon állok, de nem teljesen úgy gondolom", ekkor ugyanis ugyancsak következetlennek gondolhatnak mások.

Nemrég kerültem olyan helyzetbe, hogy egy szakmai témával kapcsolatban nem értettek velem egyet néhányan egy kisebb közösségben, részben a leghülyébbek, részben pedig olyanok, akik ugyan nem, de azért beállnak a hülyetáborba, viszont miután oda kerültek, nem hátrálhattak ki. Mondanom sem kell, hogy szinte azonnal átment a diskurzusnak aligha nevezhető vita vegytiszta személyeskedésbe. Aki pedig az én véleményemen volt, egyszerűen nem vállalta be és hallgatott, eléggé el nem ítélhető módon. 

 

qRhjtXK.gif

ICT és társadalom: mítoszok és a valóság

2014.03.06. 09:57 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: tudomány social media ICT

Ha arról van szó, hogy mi volt a 90-es évek egyik legrémesebb közhelye, én biztos, hogy arra szavaznék, ami egyik témája ennek a blogposztnak: a net eltünteti a földrajzi határokat, közelebb hozza egymáshoz az embereket, növeli a hatékonyságot és időt takarít meg. Legalábbis ezt mondták a jósdákban. Nem így lett, mivel kihagytak a képletből egy igen fontos paramétert: az embert.

Egyik ismerősömet szórakoztattam vele nemrég, hogy a net lehetőségei ellenére talán még sosem volt ennyire atomizált a társadalom olyan értelemben, hogy akiknek a szocializációs skilljeik egyébként is jók voltak, nem lettek jobbak a közösségi web kiterjedésével sem, viszont talán sosem volt ennyi magányos ember, ők viszont de facto még magányosabbak lettek. Ezen kívül, még tudatos felhasználói szokásokat feltételezve is égtelen mennyiségű időt forgácsolunk szét értelmetlen, de az adott pillanatban szórakoztató tartalmak fogyasztásával vagy egyszerűen csak a webhulladék kerülgetésével. A net ilyen téren elbukott, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne értelmesen használni, de hogy az idő döntő részében értelmes használatról szó sincs a nagy átlagot tekintve, abban teljesen biztos vagyok.

A trend alighanem nem fog változni, a sok lehetséges magyarázat közül egyet vázolok fel. Még egy néhány évvel ezelőtti, Csányi Vilmos etológussal készített interjúban elmondta a prof, hogy a tévét nézve, aztán azt vették észre, hogy az összes tartalom úgy van összeállítva, hogy valami robban, csattan, de minimum villan, lényeg, hogy felkeltse a figyelmet 3-4 másodpercig, majd miután egy lecsengett, jön is a következő inger, ami az élményt jelenti etológiai szinten. Ilyen téren semmiben sem különbözik az emberi faj több közeli főemlőstől, amik egyedeinek a figyelmét hasonlóan néhány másodpercig fenn lehet tartani, majd bedobni egy-egy új ingert, azt élvezik a legjobban. Ne menjünk messzebbre, mint a képi viccblogok: a felhasználó megnézi, röhög, esetleg megosztja, aztán gördít tovább. És ezzel eszelős mennyiségű idő és energia megy el, amit alighanem lehetne értelmesebb dologra is fordítani.

Ami személyközti kapcsolatokat illeti, azt hihetnénk, hogy pl. a netes társkeresős-ismerkedős oldalak könnyebbé tették a felhasználók számára az ismerkedést. Egy minimális szinten, talán. Viszont mégsem jelentett áttörést az emberi kapcsolatok kialakítása terén, lévén, hogy amikor valaki megnézi a felhozatalt egy bizonyos korcsoportban, esetleg az ún. döntési fáradtság és a túl nagy választék miatt az energiatakarékos tudat két alternatíva közt kell, hogy döntsön: az egyik lehetséges döntés, hogy teljesen felszínesen választ valakit, akivel persze majd vagy összejön valami vagy nem vagy egész egyszerűen nem tud dönteni a túl nagy választék miatt [see also: Baumeister et al.], holott potenciálisan nagyságrendekkel több felhasználóval léphet kapcsolatba, mint amennyivel egyáltalán lenne ideje beszélni egy való életbeli bulin.

Tegnap néztem Meskó Berci aka Dr. Twitter egyik videóját, amiben arról beszél, hogy a ICT (információs- és kommunikációs technológiák) megoldások tejesen átformálhatják és hatékonyabbá tehetik az orvos-beteg kapcsolatot.

Az orvos-beteg kapcsolat tehát az orvoslásban legalább olyan fontos, mint a megfelelő terápiás eszközök kiválasztása. Meskó Berci szakértelméhez nem férhet kétség, de meg kell vallanom, hogy ezt a videót a fejemet csóválva megmosolyogtam. Még évekkel ezelőttt szó volt róla, hogy néhányan informatikus hallgatóknak (!!) a FB-csoport helyett összekalapálunk pár szaktársammal egy olyan intranetet, ami on-line forráskód tesztelést tesz lehetővé, van egy wikipedia-szerű része és a hallgatók ingyen annyi SMS-t küldhetnek egymás közt, amennyit csak akarnak, stb. [raádásul egyetemistaként saját szaktársaimnak csináltuk volna, ingyen] Nagyon gyorsan kiderül, hogy fölösleges vele fáradni, mert egyszerűen nincs rá igény, holott informatikus hallgatókról volt szó.

Visszatérve Dr. Twitterre: amit ő felvázol, egy lehetőség. Viszont kéretik észrevenni, hogy a megfelelő infrastruktúra és kütyük már évek óta rendelkezésre állnak és - mondjuk úgy - fejlettebb netes kultúrákban használják is, amit Magyarországon konkrétan nem tudok elképzelni belátható időn belül, legalábbis általánosan elterjedten nem. Pontosan persze nem tudom, hogy Berci miért tette át törzshelyét a Semmelweis Egyetemre, de tippem azért van, esetleg ha nagyobb lenne rá igény Debrecenben, ott, ahol ő ennek a témának a prófétája lett, alighanem maradt volna, viszont a klinikusok jókora része, hangsúlyozom, hogy kimondottan ilyen téren egész egyszerűen ostoba buflák nem eléggé involvált abban, hogy megismerjen új eszközöket. 

Persze nagyon remélem, hogy a web 2 és az orvoslás kapcsolata valamikor csak-csak kiterjed, de valljuk be: nem lesz egyszerű versenyre kelni azzal az égtelen mennyiségű, sokkal könnyebben emészhető ingerrel, ami árad at UTP-kábelből vagy éppenséggel jön a wifin. És így van ez minden más értelmes dologgal, például a kifinomult e-learning rendszerekkel is, amiknek szintén értelmetlen baromságokkal kell versenyre kelniük a felhasználók figyelméért és idejéért folytatott harcban.

Nemrég olvastam újra Bőgel György Informatikai elvárások, üzleti megoldások című könyvét, ami után megerősödött bennem a tudat, hogy a net olyan területeken kap nagyobb szerepet, ahol látványosabb a hatékonyság növekedése és az időmegtakarítás, úgymond könnyen forintostható, közvetlenül látszik a haszna. Ez a "közvetlenül látható idő és pénz" faktor egy-egy területen minél kisebb - már ha értelmes felhasználási területekről van szó - azaz e-learning, igényes tartalomszolgáltatás, tudásmegosztás, na, ott aztán fel kell kötni a gatyát, a felhasználók és döntéshozók kegyeinek elnyeréséhez, mert még az sem elég, ha egy nagy-nagy szervezet az ügy mellé áll sok-sok pénzzel, mivel az is csak időlegesen növelheti a net valamilyen specifikus felhasználási területén.

Amikor úgy általában azt emlegettem, hogy A Net Felhasználása, mindezt tág értelmeben gondoltam. Azaz ide tartozik az is, hogy egy közepes méretű szervezet mennyire hajlandó minél több mindent úgymond netesíteni, de az is, hogy az otthon ülő felhasználó mennyire hajlamos az idejét értelmesebb területeken hasznáni a netet, mint mondjuk az Angry Birdsöt nyomkodni. Ami az első esetet illeti, az egy más téma, hogy akár ERP, akár CRM, akár elektronikus tanulmányi rendszer, ugyanúgy lehet példás és balfék módon kivitelezve. Elrettentő példaként írom, hogy az egyik nagy hazai egyetemen a Neptunt sikerült olyan hülyén bevezetni, hogy az gyakorlatilag nemhogy lecsökkentette volna, hanem megduplázta az adminisztráció egy részét, mivel az oktatóknak az osztályzatokat a papír alapú indexbe is fel kellett vezetni és a Neptunba szintén, nem kevés munkát adva a TO-s néniknek, akik ellenörizhették, hogy minden klappol-e, mondjuk jobb dolguk tényleg nem volt :D Visszautalva arra, amit korábban írtam, vegyük észre, hogy egy ICT rendszer hülye módon történő bevezetése annál valószínűbb [mivel kisebb a közvetlen látható tétje], minél kevésbe látszódik meg a hibás működéséből adódó pénz-, energia- és időveszteség! És persze ha tipikusan hülyén vezeetik be, kevésbé terjed. Ez a magyarázat arra, hogy az ITC felhasználása terén miért van évtizedekkel előrrébb egy pénzintézet vagy telekom-szolgáltató, mint hasonló méretű közintézmény, de önmagában gyenge magyarázat az, hogy az egyik helyen van rá pénz, a másik helyen meg nincs a normális ICT-re.

Ami a személyes felhasználást illeti, az a szolgáltatás, aminek a felülete izeg-mozog-villog-csipog, a felhasználótól visszajelzést vár és meg is jutalmazza érte [pl. egy másik felhasználó által adott lájkkal] még akkor is rendkívül népszerű lesz, ha egyébként a rajta keresztül megszerezhető információ nagyrésze tényleg webhulladék és más téren sem tud túl sokat adni a felhasználónak hosszabb távon. Azaz mondjuk facebookozni is lehet értelmesen, ha szükség esetén kiirtod az ismerőseid hülyeségeket posztoló háromnegyedét vagy egyéb módon szűröd a tartalmat.

Ahogy pedig egyre több időt zabálnak fel az "instant-reward" játékok, közösségi szolgáltatások, annál jobban kell mindenkinek egyénileg figyelnie rá, hogy mire fordítja az időt. Az internet ugyanis az, amire felhasználjuk, amivé tesszük.

So, szavazz Bercire, érdemes.

Két hónap alatt 1000 azonosított pedofil, minimális emberi beavatkozással

2013.11.28. 00:46 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: pedofília cybercrime

így kell ezt. 

Mennyire (nem) biztonságos mobilon adatot tárolni?

2013.03.28. 16:03 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: biztonság adatvédelem iphone informatika blackberry android

Nemrég az egyik téma iránt érdeklődő barátom szórakoztatott el azzal, hogy a Blackberry és az iPhone <!--3GS és alöflött --> által alkalmazott titkosítás esetlegesen megkerülhető, gondolom, mert van róla videó is a neten. Akkor azt mondtam, hogy tudomásom szerint nem nagyon és a neten utánaolvasva is valószínűsíthető, hogy a Blackberry és az újabb iPhone-ok encrypting-engine-je gyakorlatilag törhetetlennek mondható az AES-256  titkosítás révén, míg az androidos eszközök valamiféle titkosítást szintén támogat, ezt csak bizonyos esetekben alkalmazzák a fejlesztők saját alkalmazásaik számára.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy a legújabb, általam és nálam jóval okosabb bácsi-nénik által is ajánlott mobileszközökről nem nyerhető ki információ például akkor, ha azt célzottan ellopják. A rizikót ugyanis – hát persze, hogy megint – arcpirítóan egyszerű trükkök jelentik. Nevezetesen az, hogy ugyan a kriptomotor passphase, amit billentyűzárként is funkcionál egyben, teljesen érthető módon legtöbbször négy számjegy, amit viszont a felhasználó, ismétcsak érthető módon, nem sűrűn változtat meg. Belegondolva, hogy manapság már követhetetlen, hogy hány olyan helyen oldjuk fel az okostelefonunkat használat előtt, ami viszont be van kamerázva, a kameraképek közt pedig biztos van olyan, amin kivehető, hogy melyik négy számjegyet is adjuk meg feloldáskor. Mindez persze még mindig nem jelentene problémát, ha azokat sok esetben nem tudná megszerezni egy kellően jó social engineer dumával szinte bármilyen futóbolond mielőtt célzottan ellop egy mobileszközt a rajta lévő értékes adatok reményében, a tankönyvi példába illő webkamera kukkolási lehetőségekről nem is beszélve. Hiba lenne elfelejteni, hogy sok éve szinte töretlen az a trend, hogy még mindig kiugróan sok galibát még mindig a lenyúlt mobileszközök és a lenyúlt pendrive-ok okoznak, amivel kapcsolatban pontos adatot nem könnyű találni, főleg azzal kapcsolatban nem, hogy ezek közül mennyi esetben történik a lopás célzottan, kimondottan a rajta lévő adatok miatt.

Megoldásként mobiloknál a billentyűzár rendszeres változtatása ajánlható, ha úgy tetszik, egyetlen hatékony megoldásként persze az okosmobilon lévő rendszer rendszeres frissítése mellett. Ha már sikerült valahogy megértetni az érdeklődő ismerőssel, ügyféllel, kollégával, hogy az SSO-szerű beléptető szolgáltatások kényelmesek ugyan, még mindig túl sokmindenhez férnek hozzá, márpedig a felhasználó általában nincs tisztában vele, hogy túlzott könnyelműség lehet, ha egy új szolgáltatás használatánál új regisztráció helyett a facebook-os vagy Google accountos felhasználói nevével lép be, de az már egy más téma.

Amit a Hacktivity 2012-n nem adtam elő

2012.10.22. 13:42 | bardóczi ákos | Szólj hozzá!

Címkék: hacktivity magánélet fail

Az elmúlt pár hétben – jobban mondva pár hónapban – nem voltam valami jó bőrben, ami önmagában senkit sem érdekel különösebben. Ami viszont esetleg valakit érdekelhet, hogy végülis mi miatt nem adtam elő a Hacktivity 2012-n, az pedig, hogy mit nem adtam elő, egy darabig megtalálható a Google feneketlen gyomrában

A dolog magyarázata prózai egyszerűséggel az, hogy a HT 2012 próbaelőadásra félkész prezentációval érkeztem, ha úgy tetszik, felkészületlenül, ráadásul azt is olyan tempóban adtam elő, mint lajhár egy egy reumás csiga agyával, a lényegen nem változtat, én sem engedtem volna „műsorba” önmagam, a programbizottság helyében. Végül vendégként sem tudtam menni, na de erről a poszt végén :(((

Nemrég a Buhera Blog számolt be a Suriya Prakash által alkalmazott módszerről, aminek segítségével gyakorlatilag az összes fent lévő mobilszám lekukázható a Facebookról. Itt gyorsan megjegyzem: az, hogy az összes telefonszám kibányászható egy pofátlanul egyszerű módszerrel, a Facebook-koncepció szerint szemlélve problémának egyáltalán nem probléma, hiszen a Facebookot olyan platformként találtak ki, ahol a középpontban az információ közzététele áll, ami alól nem jelentenek kivételt a mobilszámok sem. Az, hogy a felhasználók egy része a bulváron szocializálódott, ilyen módon fenn tud akadni rajta, hogy a Facebook biztony nem olyan, mint a céges intranet, az ő bajuk.

De ha leírom, hogy én Prakash-módszerét, mint lehetőséget eddig is ismertem, vagy elhiszitek vagy nem, ezért inkább lapozzunk, bemutatok három-négy vérprimitív módszert, ami pompásan felfed olyan infókat a facebookerről, amit alighanem pont azért írt át, hogy azt ne lehessen felfedni. Ráadásul az itt emlegetett tweak-ekhez egyetlen kódsor sem fog kelleni. Hogy korábban más megírta vagy sem? Szarok rá, amit tudok, hogy ezeket én magam vettem észre.

0x100. pszeudo-publikus mobilszámok: a Facebookon van lehetőség hitelesített mobilszámot megadni, sőt, kimondottan érdemes is, hiszen, ha proxyn keresztül [mint „unfamiliar location”] lépsz be, a FB jó eséllyel az accountod azonnal deaktiválja, a vissza-aktiválásnak pedig több módja is ismert, a legegyszerűbb mégis, ha a megerősítő SMS alapján tudod igazolni, hogy tényleg Te vagy az. Ezen kívül nekem például az életrajzi oldalamon lévő mobilszámom minden további nélkül kint lehet publicba, az más kérdés, hogy természetesen nem tud rajta mindenki hívni. Ami viszont már kínos lehet, hogy azoknál a felhasználóknál, ahol a public search nincs tiltva, kereshető valaki olyan szám alapján is, amit Only me beállítással adott meg, azaz senki előtt nem látszik /*visiblity*/, ennek ellenére mégis a mobilszám alapján megnézhető, hogy az melyik felhasználóhoz tartozik /*searchability*/. Kéretik csak begépelni az egyik nem-publikus <!--nyugi, eldobható--> mobilszámomat a jelszóemlékeztetőbe:

http://www.facebook.com/recover/initiate

36708755050

Ugyan bőven elegendő lenne, ha a Facebook csak annyit jelezne, hogy a mobilszámhoz tartozik account, a Facebook ennek ellenére mégis felfedi, hogy az pontosan melyik accounthoz is tartozik, ami nem tudom, hogy a szabályos működés (LULZ!) kereteibe belefér-e, de örüljünk neki, hogy nem sorolja fel az összes mobilszámot és email-címet kitakarás nélkül, mint pár hónappal ezelőtt az általam tesztelt esetek háromnegyed részében.

0x200. árva email címek – valamilyen okból eltávolítottad a Facebookon egy már nem használt, fölöslegessé vált, esetleg kompromittálódott email címed? A jelszóemlékeztetőt az sem hatja meg, ha ez hónapokkal korábban történt, nem csak felajánlja, hogy elküldi az élő címek valamelyikére a jelszót, az eltávolított email cím alapján megmutatja a profil tulajdonosát. Csekdisszáut:

bardoczi@dote.hu

ugyanúgy a jelszóemlékeztetőbe. [lámáknak – ha nem éred el az előző jelsóemlékeztető formot azonnal, próbáld másik böngészőben]

0x300. Terrorista Pista az ismerőseid közt. Emlékeztetőként: ha valaki az ismerőseid közé kerül, kínosan több jogosultsággal fog rendelkezni azokhoz a felhasználókhoz képest, akik nincsenek az ismerőseid közt vagy csak feliratkoztak. Azaz egy ismerősöd by default írhat a faladra, kommentelheti a posztjaid, amivel legrosszabb esetben alaposan kiderkorálhatja egy minden hájjal megkent troll a falad egy éjszaka alatt, ha letiltod, azzal el is távolítottad a nem kívánatos „dekorációt” függetlenül attól, hogy hány gyilokpornós tartalmat gányolt oda storyként vagy kommentként. Egy más típusú kockázattal viszont nem számolnak a felhasználók – és alighanem a Faszbúk sem – nem csak elvi lehetőség, hanem saját szememmel láttam, mint valaki létrehozott egy felhasználót olyan névvel, amibe egy ízes-zaftos gyűlölködés volt belefoglalva, majd autolikerrel akár több száz helyen belájkolta dr. Szemérmetes Béla szülész-nőgyógyász tartalmait „Szemérmetes Béla 100 Rugót Kért Előre” néven. Ebben az esetben Szemérmetes Béla hiába tiltja le Troll Tónit, ezzel annyit ér el, hogy őmaga nem fogja látni Troll Tóni lájkjait, viszont mindenki más igen, aki Szemérmetes Béla nőgyógyász ismerőse, ilyen módon látják a lájkolt tartalmakat a képzeletbeli szülészbácsira nem túl jó fényt vető, cimkeszerű „Szemérmetes Béla 100 Rugót Kért Előre” lájkokkal.

A kilométres bevezető után írom a kockázat mibenlétét – a Facebook a regisztrációkor és később is felajánlja, hogy például emailes címjegyzék alapján meghívást küld mindenkinek, ha pedig az illető már regisztrált, figyelmeztetés nélkül felveszi az ismerősök közé. Hasonló módon, ha Troll Tóni regisztrál egy accountot azzal a meghívó tokennel, amit ezer évvel ezelőtt küldött neki emailen a főnöke, aki azóta kirúgta és még a nejével is kavar, Troll Tóni csúnyán kicicomázhatja a főnök Facebook falát, az exfőnök észre sem fog venni belőle semmit, ha Troll Tóni ezt követően letiltja az áldozatot a manőver után. /az áldozat ismerősei, így például Troll Tóniné viszont igen, hülye beállítás mellett pedig az ismerősök ismerősei is/. A nem kívánt lájk eltakarításának egyetlen módja, ha a lájkoló felhasználót takarítjuk le vagy deaktiváljuk, ami nehéznek nem nehéz, annyira nem is triviális, hiszen nem a saját accountunkról van szó, ha valakiéről, akinek a kiléte esetleg nem is ismert.

Sutty, most pedig mindenki ugorjon el a

http://www.facebook.com/invite_history.php

URL-re, majd kíméletlenül takarítsátok le az összes felhasználatlan meghívót. 

//korábban ez sem jelentett megoldást, mert a meghívók érvényesek maradtak!

0x400. árva nicknevek – talán az árva email címektől is kínosabb lehet, belépni szintén nem kell hozzá: csak elgépelni az adott account jelszavát. Mint ismert, mivel a nickév átírható, így az gyakorlatilag nem egyszer, hanem kétszer adható meg. Ha valaki átírja, minden bizonnyal nem véletlenül teszi, arra viszont nem gondol, hogy ismét bizonyos esetekben a jelszóemlékeztető nem csak a nevét és az aktuális nicknevét, hanem a korábbi nicknevét szintén kiköpi, amiről kaptok is egy parádés ábrát az arcotokba:

orphan_nickname.jpg


Persze social webes trükkökből kifogyhatatlan az ember fia, ennél többel pedig most nem is traktálnék senkit.

A közösségi webes szolgáltatások esetében ezeknek az anomáliáknak az ismerete persze szigorúan csak eszköz, semmiképp sem cél, viszont igencsak hathatós eszköz, ha egy account valós tulajdonosának azonosítása valami miatt fontossá válik. Sok más eszköz, így például a nyelvészet és Bayes-csűrés-csavarás mellett. Előadás, na az nem volt, viszont személyazonosság-meghatározás témában egy  saját repó viszont alighanem lesz előbb vagy utóbb.

/*Mivel nem vagyok schobertnorbi, ezért nem kürtölöm szanaszét a kórságomat, annyit azért írok, hogy én is a szivem miatt fetrengtem egy picit, hol bent, hol meg otthon, közben a családban meg másnak azonnal sebészkés alá kellett volna feküdnie, amit kicsit körülményes kilobbizni, ha az érintett fél a fehér köpenytől, mint ördög a tömjéntől, ez van. */

UPDATE (18:03 2012. 11. 15.): a mobilszámos tweak esetleg már nem működik, mivel a napokban elévült a SIM idő közben és kivettem a FB-hoz kapcsolt mobilszámaim közül 

Bolyai-díj 2009 - tegyék meg tétjeiket!

2009.05.20. 22:00 | bardóczi ákos | 2 komment

Címkék: tudomány bolyai díj

2009. május 24-én este ötödik alkalommal adják át a Bolyai-díjat a Nemzeti Színházban. Kik lehetnek rá esélyesek? Tippeljenek, tegyék meg tétjeiket!

A 2009-es Bolyai-díjas kiválasztásával kapcsolatban az alapítók ismét egy független díjbizottságot kértek fel, amelynek idén fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök, míg a Magyar Tudományos Akadémia a díjbizottság felét delegálja, 7 tagot.

A díjbizottság teljes összetétele mindenesetre nem ismert, ahogy az is feltűnő lehet, hogy a 2007-es díjátadóhoz hasonlóan idén is rendkívül későn derült ki, hogy mikor lesz maga az esemény. Vannak dolgok, amiket előre biztosan lehet tudni, van, ami csak sejthető. Biztos, hogy a ceremóniára meghívást kapnak a magyar közélet és tudomány kiemelkedő személyiségei, kutatók, művészek, olimpiai bajnokok és a politikai elit meghatározó szereplői. Az, hogy a nemzet Viktora el sem jön, ha nem lehet jelen miniszterelnöki minőségben, majdnem olyan biztos, mint hogy a helyszínre ezúttal a töltött lőfegyveren, dobókésen és tojáson kívül idei újításként élő libát sem lehet majd bevinni. Megjósolni a leendő díjazottat viszont már korántsem ilyen egyszerű.

A díjbizottság ezúttal is teljes titokban dolgozott, az pedig gyanítható, hogy csak hangulati tuning céljából választottak be két olyan extra nehézsúlyú jellemkomikumot, mint Fodor "internetkettő" István és Bendzsel "Bendzsi" Miklós. Ahogy arról korábban írtam, az előbbi szimplán csak irritáló bohóc, míg az utóbbiban azért legalább az szórakoztató, hogy külsőre olyan, mint Benny Hill fénykorában. Sebaj, sok vizet nem zavar egyik sem, abban pedig őszintén bízhatunk, hogy a díjbizottság többi tagja teljes szakértelmével, felelősen dönt.

A Bolyai-díj küldetésnyilatkozatából, az eddigi díjazottak összetételéből és az aktuális tudománypolitikai környezet alapján sejthető, hogy kik lehetnek esélyesek a díjra, amint az is, hogy kik azok, akik esélyesek lennének rá tudományos teljesítményük alapján, mégsem kaphatják meg.  Ezen szempontok alapján állítottam össze saját listámat, szigorúan ábécésorrendben.

Ismerjék meg Bolyai-díjas kaliberű kutatóink besztofját, majd kommenteljenek!

Beck Mihály – a Debreceni Egyetem most 80 éves professor emeritusa a mai napig aktívan folytatja kutatásait. Eredetileg kutatási területeinek mainstreamje a koordinációs kémia és a reakciókinetika, munkássága azonban jóval túlmutat a fizikai kémia és a kémia határain is. Többször felszólalt az áltudományok ellen, ezenkívül a tudományelmélet egyik meghatározó alakja.

 

 



Csányi Vilmos – a nemrég nyugdíjba vonult, eredetileg molekuláris biológiai kutatásokat végző tudós mára a világ egyik legismertebb etológusa. Amit viszont sokan nem tudnak, hogy Csányi prof. az evolúciós rendszerelmélet és a kulturális evolúció terén is kiemelkedő értékű kutatásokat végzett. Csányi Vilmos a mai napig több-kevesebb svunggal részt vesz a magyar tudományos élet alakításában, és – ami fontos – ismeretterjesztő írásaival is felmérhetetlenül sokat tett nemzedékek tudományos gondolkodásának alakításáért. 
 


Csermely Péter életrajza és publikációs listája hosszából adódóan majdnem legyilkolja a böngészőprogramot. A kiugróan magas impaktfaktorral és idézettséggel rendelkező professzor Magyarország egyik legtermékenyebb kutatója, aki a stresszfehérjéken végzett kutatásai mellett még a 90-es években indított útjára egy példátlan, töretlenül sikeres mozgalmat, amely a kutatni vágyó középiskolásoknak ad olyan lehetőséget, ami világviszonylatban is ritka: szerte a világon kapcsolódhatnak be a legkülönfélébb kutatócsoportok munkájába. Az utóbbi éveket hálózatok tanulmányozásával töltötte; az így kapott, egyre finomodó hálózatmodellek pedig adaptálhatóságuk révén segíthetnek biológiai, társadalmi, informatikai és más hálózatok jobb megértésében. Ilyen irányú kutatásai miatt tevékenysége felbecsülhetetlen jelentőségű.

Falus András már két évvel ezelőtt is Bolyai-gyanús volt. Az ismert immunológus professzor vérprofi csapatjátékos, többek közt a Semmelweis Genomikai Hálózat szervezője. A konvencionális immunológia művelése mellett az utóbbi években a system biology [rendszerszemléletű biológia kb.] szemlélet fontosságát hangsúlyozza. Ez pedig ismét egy lépés részéről abba az irányba, hogy egyre szorosabb kooperációs kapcsolatok alakuljanak ki különböző tudományágak művelői közt, aminek közvetlen velejárója maguknak a tudományágaknak az összefonódása is. 
 


Fésüs László – a debreceni orvosprofesszor neve már az MTA elnökválasztásánál is felröppent. Meggyőződésem, hogy Fésüsnek kulcsszerepe volt abban, hogy a Debreceni Egyetem idejében felismerte a korszerű molekuláris biológiai módszerek jelentőségét, ennek megfelelően alakította az orvosképzést is. Fésüs vezetésével a debreceniek nem csak követik, de alakítják is a molekuláris biológiai kutatások trendjeit.  

 



Ferge Zsuzsa a mai napig aktívan kutat, nélküle Magyarországon nem jelentek volna meg korszerű szociológiai mérési módszerek. Aki már hallgatott előadást a professzor asszonytól, vagy beszélt vele, annak azonnal szembetűnő a kutató elképesztően széles látóköre. Ferge Zsuzsa az a ritka bölcsész végzettségű kutató, aki ismeretlen társaságban lazán matematikusnak blöffölhetné magát anélkül, hogy azt bárki is észrevenné egy tudományos beszélgetés közben.
 

 


Furka Árpád az ELTE kémiaprofesszoraként egy teljesen új tudományterületet hívott életre, ami új perspektívákat nyithat a vegyületek mesterséges szintézisében. A kombinatorikus kémia, ami egy új vegyületszintetizálási eljárás gyakorlatát is magába foglalja, lehetővé teszi akár óriási méretű szerves vegyületek, így pl. peptidek szintézisét is. Ilyen méretű bioorganikus vegyületek mesterséges előállítása néhány évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem volt lehetséges. 

Hámori József neurobiológusként alaposan kiveszi a részét az alapkutatáson túl az oktatásból és az ismeretterjesztésből egyaránt. Azon túl, hogy klinikai szempontból is belátható időn belül felhasználható felfedezéseket tesz az idegrendszer működésének teljesebb megértésével kapcsolatban, többeket ráébreszthet a multidiszciplináris gondolkodás fontosságára. (L. pl. Agy, hit, számítógép c. ismeretterjesztő könyvét.)
 

 


Heller Ágnes, a filozófustársadalom legtöbb nagymamás allűrrel rendelkező kutatója mára kevésbé aktív, így valószínűleg nem kaphat Bolyai-díjat. Ha mégis megtörténne, a magyar közhangulatot ismerve a hétfői tudósítások terjedelme megsokszorozódna a korábbi Bolyai-díjasokról szóló tudósításokhoz képest: lenne  egy raklap sajtódroid, aki azonnal támadná azért, mert éppenséggel nem tartozik ehhez vagy ahhoz a politikai oldalhoz. Tudományos munkássága miatt azonban mégis ebben a felsorolásban a helye. 
 

 


Nagy László, a Debreceni Egyetem OEC Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének professzora 41 éves korában lett az MTA levelező tagja. A genomikával turbósított immunológia területén végzett tevékenysége alapján már viszonylag fiatal korában kivívta magának a nemzetközi elismerést.  
 

 


Kopp Mária általános orvosi, majd pszichológusi diplomájának megszerzését követően több színtéren kapcsolódott be a magatartástudományokba. Kopp Mária a kezdetektől a mai napig egységes egészként tudja vizsgálni a mentális jelenségeket és megbetegedéseket epidemológiai, pszichofiziológiai és pszichológiai szemszögből egyaránt. Nagyon kevés kutató van, aki saját kutatásának tárgyát ennyire sokrétűen képes szemlélni.

 



Pléh Csaba – pályája során kognitív tudományok sokaságát érintette, kutatásának fősodrában a kognitív pszichológiai modellek összehasonlítása mellett a pszicholingvisztika található; ma a BME tanára. Ha nem akarom megkímélni az Olvasót egy hülye szóvicctől, azt mondom, hogy Pléh Csaba az abszolút bölcsészmérnök. Pszichológusi, majd alkalmazott nyelvészeti diplomával a kognitív tudományok mellett kötelezte el magát. Bölcsészmérnök, ti. a kognitív tudományok, ezen belül is  a kognitív pszichológia paradigmájának lényege, hogy szemben a pszichológia számos más paradigmájával, nem enged semmiféle ellentmondást, gyakorlatilag minden olyan hipotézist elvet, ami nem igazolható egyértelműen kísérletileg vagy azzal egyenértékű módon. Ahogy az a pszichológia történetéből szépen kitűnik, hasznosítható, a következetes kutatást és a gyakorlatban hatékonyabban használható módszereket a kognitív pszichológia szolgáltathatja (ami persze nem jelenti azt, hogy olyan paradigmák egy az egyben létjogosultságukat veszítenék, amelyek egyes megállapításain már egy-egy olvasottabb középiskolás is felkacag – gondolok itt a pszichoanalízisre).
Vegytiszta magatartástudományra tehát szükség van!

Charles Simonyi kezdetben a Microsoft, majd a Xerox kutatójaként elkészítette a világ első WYSIWYG (what you see is what you get) szerkesztőjét, azaz az olyan szerkesztőfelületek ősét, amilyenben Ön a blogbejegyzéseit szerkeszti. A Microsoft kutatójaként a mára legismertebb táblázatkezelő, illetve szövegszerkesztő program, az Excel és a Word fejlesztésének szintén meghatározó alakja volt. Felsorolni is sok lenne azokat a helyeket, ahol kutatóként időt töltött. Mindenesetre azért biztosan NEM kap Bolyai-díjat, mert nem Magyarországon tevékenykedik. 
 


Sótonyi Péterrel kapcsolatban nehéz lenne olyan sikert említeni, amit ne ért volna el a saját tudományterületén belül. Nem, itt most nem csak arra gondolok, hogy ritkán jelenik meg a könyvpiacon olyan kötet, aminek az átlapozása után 10-ből legalábbb 5 olvasó nem tud majd aludni. Az igazságügyi orvostan nem csak ementálivá lőtt maffiózók hulláiról, méhüket felpumpáló apácákról és hasonló jópofaságokról szól – az igazságügyi orvostan az a tudomány, amit már születésétől fogva az interdiszciplinaritás jellemzett. Ezenkívül a SOTE kutatóprofesszora számos nemzetközi igazságügyi szervezet tagja. 
 


Trócsányi Zoltán most, 48 évesen a Debreceni Egyetem második legmagasabb impaktfaktorral rendelkező kutatója, az MTA ATOMKI és a Kísérleti Fizikai Tanszék atomfizikusa. Igencsak nagy játékos, ha kutatásról és kutatási eredmények közzétételéről van szó; a publikációs lista végigolvasásával ne is próbálkozzon, nekem sem sikerült.

Ha korábban azt mondtuk, hogy az MTA ATOMKI a magyar CERN, maholnap megfordíthatjuk a metaforát: a CERN a svájci ATOMKI.
 


Venetianer Pál ugyan nem tud olyan blackmetálosba hajló hörgést prezentálni, mint James Watson, de szintén azon kevés kutatók egyike, akik a tudományág megszületésétől kezdve követték a molekuláris biológia és módszereinek fejlődését – s ő hozzátett ahhoz úgy, hogy annak társadalmi hasznosíthatóságáról és bioetikai kérdéseiről sem feledkezett meg. Jól tudjuk, hogy ma nagyon trendi fikázni a géntechnikát gyomoridegből, Venetianer professzor viszont azon kevés hardcore biológusok közé tartozik, akik mindig készek kiállni a géntechnikával kapcsolatos észérvek mellett, akármekkora bizarr baromsággal is támadják őket. A mai világban ugyanis a GMO társadalmi elfogadottsága nem evidens, azért dolgozni kell… 

Vicsek Tamás Csermely Péterhez hasonlóan hálózatokban, összetett rendszermodellekben utazik. Nem lennék meglepve, ha még az sem tudná egy mondatban összefoglalni Vicsek kutatómunkájának lényegét igazán, aki nap mint nap vele dolgozik. Minden mindennel összefügg, amit mondjuk eddig is tudtunk, de ez csak akkor használható a tudomány számára, ha megfelelő modellekkel alá van támasztva. 

 


Valaki más? – A felsoroltakon kívül van még a mai Bolyai-díjasokhoz hasonló jelentőségű kutató az országban, viszont érdeklődésemből adódóan a természettudományos szféra belügyeire kicsit nagyobb a rálátásom, míg a társadalomtudományok területének meghatározó arcait szinte egyáltalán nem ismerem. A Bolyai-díj tudományágtól független ugyan, az eddigi díjazottakból három természettudományi területhez kötődik, míg egy matematikus. Amire viszont felhívnám a figyelmet, hogy mindenféle esetlegesen felmerülő „biztos tipp” egyszerű kultúrhoax, a tényleges díjazott kiléte csak vasárnap este derül ki. Én ugyan nem vagyok sem kiemelkedő kutató, sem olimpikon, sem a politikai elit tagja – ez utóbbiért hála az Istennek –, a díjátadóra én is meghívást kapok [a Bolyai Műhely tagjaként], az eseményről pedig hétfőn számolok be. Persze ahogy szoktam mondani, az is simán elképzelhető, hogy nem.

A további Bolyai-gyanús kutatókról szóló információt, ami elkerülte a figyelmem, kommentben és e-mailen várom!

Ezenkívül a blogomon lehet szavazni arról, hogy előreláthatólag melyik sajtóorgánum képviselője fogja a legégetőbb droidságot kérdezni az idei díjátadót követő sajtótájékoztatón, és arról is, hogy legyen-e „Melyik Bolyai-díjasra hasonlítasz?” Facebook-alkalmazás. Kattintásra fel!

 

süti beállítások módosítása