ismét itt

Néhány év kihagyás után ismét a bloghu-n is! Lesz itt kérem hír, nanogrammban mért vélemény, okosságok, minden, mint a búcsúban! Tessék, csak tessék!

See also...

About

 

bardóczi ákos CV site

 

 

daily tweets from bardóczi Follow me @bardoczi

 

 

LinkedIN - ákos bardóczi LinkedIN

 

 

My stuff on the web

 

 

bardoczi.blog.hu bardóczi in da bloghu

 

 

bardóczi ákos postr áko.s @Post.r

 

 

blog.bardoczi.net bardóczi Tumblarity

 

 

science.bardoczi.net I'm, the bookworm

 

 

ákos*Blog*Spotting ákos*Blogspotting

 

 

bardóczi on Wordpress bardóczi on Wordpress

 

 

My Quora blog My Quora blog

 

 

LiveJournal brainstroms from me ákos Journal

 

 

Stay connected!

 

 

ákos on Google+ follow me on Google+

 

 

ákos VKontakte ákos VKontakte

 

 

ask me anything! Ask difficult questions on InnoCentive

 

 

My Quora blog Ask me anything on Quora

 

 

 

ResearchGate sciencific network Researchgate connect

 

 

More great stuffs

 

 

Are you ELEQT member? Feel free to connect me! ELEQT

 

 

BoaW my BestOfAllWorlds profile

 

 

bardóczi ákos on ASW my ASW profile

 

 

Expatriate Community for Expats worldwide InterNations.org

 

 

Old school contact:
akos@cerp.ch
PGP-fingerprint:
B29C CF16 B1AA 13FC 54E4 A912 D720 4E1C 899A 6E0C





Hirdetés

Az önértékelés megidomítása

2017.07.03. 11:01 | bardóczi ákos | 1 komment

Címkék: ego önértékelés pszichológia életcél mind hacking magatartástudomány

onertekeles-pszichologia.jpg Az emberek többsége nem ismeri fel, hogy mitől nem jó a közérzete, mi alakít ki benne egy életvezetési nehézséget, ami teljesen érthető, hiszen erre eleve csak akkor vagy esély, ha az illető elmegy egy agyturkászhoz vagy éppenséggel intenzíven érdeklődik a magatartástudományok iránt, ennek megfelelően nem keveset olvas a témában. Tény: a laikusok sosem szisztematikusan közelítenek meg egy élethelyzetet, a sajátjukat pedig főleg nem. Nagyon gyorsan hozzáteszem, hiába olvas el magatartástudományi témában valaki 3, 5, 10, 15, 20 vagy még több könyvet, attól még nem lesz szakértő, ennek megfelelően azonosíthat hibásan ilyen-olyan magatartásbeli jelenségeket, legyen szó akár önmagáról, akár másról. Ebben semmi meglepő nincs, hasonlóan ahhoz, hogy mindegy, mennyi műtéttan könyvet nyálaz végig valaki, nyilván nem válik alkalmassá arra, hogy elvégezzen egy koronaér-műtétet. Olyan szempontból viszont a viselkedéstudományi területen szerzett ismeretek hasznosak, hogy azonnal felismerhetővé válhat, hogy mikor indokolt egy ismerőst elküldeni agyturkászhoz illetve aki tájékozottabb a témában, elkerülheti azt a zsigeri reakciót, hogy hirtelen átvedlik hobbipszichológusba, aztán ő, mint mondjuk "a legjobb barát" próbálja megmondani, hogy hogyan kellene nekifutni megoldani valamit vagy ami még rosszabb: jórészt tudattalanul ő maga áll neki "megszerelni" a másik búráját, ami eleve szinte egyenlő a lehetetlennel, márcsak az is, mert nem kívülálló. Hacsak nem valami faék egyszerűségű problémáról van szó. Nem vagyok szakértő, attól még írhatok róla, az egyszerűsítésekért pedig előre is bocs.

Attól valahogy mindig megrémülök, amikor valakiben azt látom, hogy elköveti azokat a hibákat, amik közül párat én magam is elkövettem vagy majdnem elkövettem korábban és komoly a kockázata annak, hogy egy olyan ördögi körbe kerül, amiből már baromira nehéz lesz kitörni.

Durva egyszerűsítéssel alapvetésnek tekinthetjük, hogy végülis mindenki a boldogságra vágyik, és ugyan számos kritikát kapott, na meg már-már por lepi Maslow-szükségletpiramisát, máig nagyon jól mutatja, hogy hogyan lehetünk boldogok. A szükségletek egymásra rétegződésével kapcsolatban eléggé egybehangzó az a vélemény, hogy szigorú hierarchiát követ, azaz nem ugorhat fel például senki az önmegvalósítás szintjére anélkül, hogy az alatta lévő elemek hiányoznának - az más kérdés, hogy elhitetheti magával. Világos, hogy amikor arról van szó, hogy valaki nem valami jó bőrben, a 0. lépés az kell, hogy legyen, hogy a piramis melyik szintje érintett illetve, hogy az alatta lévőek adottak-e már, sokszor ez sem annyira adja magát, mint gondolnánk.

onertekeles-maslow-piramis.png 

Amivel ebben a posztban foglalkozom, hogy mi is az, amire tudatosan érdemes ügyelni, ha valaki tudja magáról, hogy hajlamos az alacsony önértékelésre, ami sokszor együtt jár többek közt azzal, hogy emberünk a környezete felé bizonyítani akarja a rátermettségét az élet különböző területein, ez viszont sokszor nem jön össze, aztán egy idő után nem is próbálkozik vele, ami aztán ha tartósan fennmarad, a kudarcok emlékén való csámcsogás eszkalálódhat olyan, az életvitelt súlyosan befolyásoló mentális betegségekké, amit aztán senki sem kívánna a másiknak, ilyen például a depresszió vagy éppen a szerfüggőségek.

Én konkrétan sosem a környezetemnek akartam bizonyítani, mi több, a sikereimnek sosem tudtam örülni olyan 15 percnél tovább, sokkal inkább önmagamnak bizonyítottam, de most nem ez a lényeg. Hibák, amiket ne kövess el, pláne, ha a szüleid voltak olyan kedvesek, hogy rugdostak, amíg tudtak, rád akarták erőltetni a saját hülyeségeiket, például a mindenek felett álló prioritás az volt, hogy legyél kitűnő tanuló, különben nem is vagy ember... Azt vallom, hogy a gyerekkoron és a későbbi, életeseményeken csak annyit szabad csámcsogni, amennyire feltétlenül szükséges, mivel ha túl sokat csámcsog rajta valaki, akkor a haláláig mondhatja, hogy azért volt sikertelen, mert ilyen-olyan hatás érte a korábban, amikor pedig valaki túl nagy hangsúlyt fektet a környezet hatására, külső okokat keres, eleve elvágja önmaga előtt annak a lehetőségét, hogy a megoldással foglalkozzon, követve, hogy úgysemtudokvelemitkezdeni-lúzerfilozófiát. Ugyanakkor az okok megértése mégiscsak fontos, közhelyes, hogy mennyire fontos a neveltetés, az már kevésbé, hogy miért. Azért, mert adott viselkedésünkre adott reakció, mint válasz a későbbiekben is fennmarad, legyen ez akár akár adaptív, akár sem. Maradva az alacsony önértékelés példájánál, akkor is fennmaradhat, amikor már nem kapja meg valaki a szüleitől naponta többször, ha nem tud egy bizonyos tanulmányi átlagot villantani, na meg a gimnázium 10. osztályáig nem szerez mondjuk két nyelvvizsgát.

Ha valaki a veszélyeztetett körbe tartozik vagy már ott van a szájközépig érő szarban, néhány ökölszabályt érdemes betartani, tudatosan figyelni rá. Kezdjük ott, ha a mai világban valahogy szinonimaként értelmezik, az egót, a határozottságot és az önértékelést és cikinek tartják, ha nincs a helyén. Valójában nem az alacsony önértékelés a ciki, hanem az, ha valakinek alacsony az önértékelése és nem tud róla. Csak hogy mindenkinek világos legyen, az önbizalom nem erény, az önbizalom hiánya pedig nem fogyatékosság, hiába folyik manapság a csapból is ez.

Akár a Business Insider, akár a Mashable, akár a többi álértelmiségi trasholdal, rendszeresen előhúzzák, hogy a sikeres emberek feltápászkodnak akkor is, ha már többször földhöz vágta a sors, mondjuk úgy, tehát aki meg nem képes rá, lúzer. Van, akit már annyiszor földhöz csapott a sors, hogy tényleg ahhoz szokott hozzá, hogy nem tápászkodik fel, mert megszokta, hogy úgysincs értelme. Azzal kapcsolatban viszont szinte semmi kapaszkodó ezekben a cikkekben, hogy az ezzel kapcsolatos mentalitás hogyan változtatható meg. Lényeg: magától, elhatározásból, "izomból", ezen nem lehet változtatni, csak módszeresen!

Módszeresen, de hogyan? Több alternatíva közt az egyik lehetséges, egyszerűsítve az, hogy azonosítani kell a pofára esés okát és célzottan azzal foglalkozni, amire hozok is néhány példát.

Ha valaki sokat penészedik a tankönyv fölött, mégsem jön össze több vizsgája, akkor alighanem a tanulási módszerben keresendő a hiba, azzal kapcsolatban már számtalan kidolgozott technika van, ami kimondottan a hatékonyabb tanulással foglalkozik.

Abban az esetben, ha valaki egyszerűen túl magasra teszi a lécet, nem meglepő, hogy nem is fogja megugrani, ilyen téren eléggé fontos az önismeret, mégpedig az adott területen. Tapasztaltam, hogy valaki egy felsőbb matematikai témát azért nem ért meg még megfelelő intellektus és emberfeletti erőfeszítés ellenére sem, mert nincsenek meg eléggé stabilan azok az ismeretek, amik a felsőbb matematikai téma megértéséhez szükségesek. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy egyszerűen csak vissza kell lapozni. Ha kell, a másodéves tananyagig, ha kell, az első évesig, ha az sem elég, akkor kéretik leporolni a középiskolai matematika könyvet, aztán az abban lévő dolgokat készség szinten elsajátítani, majd ami arra épül. Ez persze eszelősen időigényesnek tűnik és persze nem segít mondjuk egy ütősebb matematika vizsga előtt egy-két nappal, a lényeg viszont, hogy még így vissza-vissza lépkedve, majd folyamatosan felfelé haladva sokkal gyorsabban és persze jobban elsajátítható akár a legelborultabb matematikai témában való jártasság is. Ehhez képest ha valaki előismeretek nélkül fut neki a dolognak, vérrel-verejtékkel-gyomorgörccsel esetleg megértheti azt, ami egyébként magas neki, esetleg még át is rúgják a vizsgán, azt fogja benne megerősíteni, hogy "sokat tanultam rá, mégis csak elégséges lett".

Azaz fokozatosság! Hogy miről van szó, szinte irreleváns, hozhattam volna példaként a nyelvtanulást is.

 onertekeles-reward-kor.jpg

Amolyan tömegjelenségként érinti a frissen érettségizetteket, hogy nem tudják, hogy mit kezdjenek magukkal amire gyakori, rossz válasz, hogy a társadalmi elvárásnak megfelelően, na meg a lélekőrlő bizonytalanság elkerülése miatt menekülnek be egy egyetemre, amilyen szakra éppen felveszik őket. Meg lehet csinálni, ha az elvesztegetett pár év után újragondolni, hogy emberünk mit kezdjen magával, sokkal jobban fog fájni. De igazából beüthet ez szinte bármilyen életkorában. Ha valaki nem tudja, hogy miben lehetne sikeres, érdemes minél több értelmes tevékenységet kipróbálni, szisztematikusan apró célokat kitűzni az életben, azokat megvalósítani, majd egyre magasabbra tenni a lécet. Az elért teljesítménnyel az önbizalom és a határozottság valamelyest arányos, de számolni kell vele, hogy vannak ritka esetek, amikor egyszerűen nem. Valóban ritka eset, de ha valakinek alacsony marad az önértékelése, nos, azzal is meg lehet tanulni együtt élni. Viszont ha valaki fokozatosan, a korábbi teljesítményének megfelelően teszi egyre feljebb és feljebb a lécet, és persze tesz is a megvalósításért, jó úton van. Én próbálkoztam olyannal is, amikor éppen ellenkezőleg, rögtön nagyon magasra tettem a lécet, akár az is hatékony lehet, ha valakit az triggerel.

- Todo listák, naptárak, akár sportteljesítmény, akár tanulás vagy bármi más ütemzésére: hatékonyan tervezve valóban hasznos, többen fel is hívják a figyelmet, hogy az aztán elért teljesítményt akár még vizualizálni is érdemes valamilyen módon. Persze, persze, kivéve amikor nemhogy hasznos, hanem egyenesen életveszély! Én például akármennyi alkalommal próbálkoztam a papíron ütemzéssel, szinte mindig falnak mentem és az ütemzés nemhogy segített volna, hogy közelebb jussak egy cél eléréséhez, miközben jutalmazom magam, hanem rendszeresen azzal szembesültem, hogy még írásban is megterveztem valamit ugyan, hogy milyen ütemben kellene haladnom valamivel, és még úgy sem sikerült. Azaz visszájára sült el a dolog, rúgott még egy szép nagyot az önképembe.

- Az előzőhöz kapcsolódik egy nagyon igaz megállapítás, ami szerint az értelmes ember nem az idejével, hanem sokkal inkább az energiájával gazdálkodik hatékonyan.

Igaz, háztáji módszerrel még nehezebbnek tűnhet azt megsaccolni, hogy valamilyen részfeladat elvégzése mennyi energiát igényel, lehetetlennek közel se mondanám. Akár a sportpszichológia, akár a tanuláspszichológia, mindkettő azt mutatja meg, hogy a gyengék, az átlagosak és a kiválóak közt többek közt egy markáns különbség, hogy tudnak tervezni az energiájukkal, még akkor is, ha ennek nincsenek tudatában.

"Nem akarásnak, nyögés a vége." Remek kérdés, hogy mik azok az élethelyzettel együttesen vizsgálandó helyzetek, amikor valakinek valami annyira nem megy valami, hogy tényleg érdemesebb olyan tevékenységet keresnie, amiben gyorsabban megtalálja, hogy hogyan érhet el eredményeket és mik azok a helyzetek, amikor tovább kell próbálkozni, persze más módszerrel.

Az ideális, ha nem kell kényszerítenie magát valakinek, hogy olyat csináljon, ami az érdekét szolgálja, mivel azt sikerült beépítenie a rutinjába, legyen szó akár futásról, úszásról, gyúrásról vagy egy elborult nyelv megtanulásáról, hogy a kötelezően teljesítendő egyetemi vizsgákat ne is emlegessem. Van, aki ahhoz szokott hozzá, hogy neki tud futni akkor is, ha egyáltalán nincs kedve valamihez, megint mások teljesítményét befolyásolja ugyan az, hogy mennyire van hozzá hangulatuk, míg extrém esetben, van, aki csak akkor képes működni, ha valamit szívvel-lélekkel tol. Igen ám, de nyilván számos területre igaz, hogy számunkra elsőre kicsit büdösnek tűnő dolgokat kell elsajátítani, véghezvinni ahhoz, hogy amit majd később szívvel-lélekkel tolunk, annak értelme is legyen.

Hogy egy konkrét példát írjak, persze, persze, volt több olyan könyvfejezet is, aminek a végigolvasását korábban unalmasnak találtam, még nem tudtam, nem is érdekelt, hogy az adott információ hogyan hasznosítható, eléggé világos, hogy ha annak idején nem rágtam volna végig az unalmasabb fejezeteket is, akkor például erről a témáról legfeljebb kocsmafilozófiai szinten tudnék írni, aminek túl sok értelme nem lenne, az biztos. Máig többször előfordul velem, hogy írnék egy témáról, ami egyébként a területemhez tartozik, viszont azért nem írom meg mégsem, mert úgy érzem, hogy konkrétan arról a témáról nem tudok eleget, szart pedig nem adok ki a kezemből. Megjegyzem, a magyar tartalomszolgáltatás nem csak attól rohad, mert a többség csak a nemzetközi sajtóban megjelenő híreket veszi át, rendszerint azt is késve és rosszul, hanem azért is, mert Dunát lehetne rekeszteni azokkal a tartalomipari jómunkásemberekkel, akikben fel sem merül, hogy időnként érdemes lenne megtorpanni és elgondolkozni azon, hogy nem kellene-e esetleg mélyebben egy témával kapcsolatban háttérinformációknak utánatúrni ahhoz, hogy a készülő publicisztika ne valami trash-kontent legyen, amin aztán szánakoznak akár az adott témában laikus olvasók is.

Ha el szeretnék csettinteni egy pszeudo-coelhót, azt tudom mondani, hogy ideális esetben elsősorban önmagáért teszi az ember, amit tesz, viszont mindenkire hatnak a környezet visszajelzései, mint megerősítők, jobban vagy kevésbé. Egyrészt senki ne fusson neki egy cél elérésének csak azért, hogy megmutassa a világnak, hogy mekkora propeller, ez alap. Ha valakire időnként rájön a grafománia, aztán ír egy blogposztot, ne azért írja, hogy arra majd minél többen kattintsanak, hanem önmagáért az élményért,  viszont ha egy blogger látja, hogy a gondolatai sok olvasóhoz eljutnak, annál szivesebben csinálja majd, ami egybevág azzal, amit korábban írtam azzal kapcsolatban, hogy a valamilyen módon vizuálisan látható eredmény szerepe igencsak nagy lehet.

Figyeljünk rá, hogy kiknek a környezetében mozgunk, mert ugyancsak egyénenként különböző mértékben, de visszahat az önképünkre. Extremitásként említeném, ha például a legreményvesztettebb drogosok közt mozog valaki valami miatt - de nem azért, mert addiktológus lenne - ahol azt látja, hogy azok az elveszett lelkek tényleg csak a pillanatnak tudnak élni, belőlük nyilván nem tud erőt, motivációt meríteni. De hasonló extrém eset, amikor valaki bekerül az egyetemre 19 évesen, úgy gondolja, hogy na, most kezdődik aztán Az Élet, hozzá hasonló gondolkodású, tudásszomjjal teli, érdeklődő arcokból álló közösségbe kerül majd, aztán azt tapasztalja, hogy egy kibaszott nukleotidbázis vagy még egyszerűbb molekula szerkezeti képlete sem megy az egyszerű lelkeknek vagy éppenséggel az elemi rendezési algoritmusokkal is gondok vannak, előfordulhat, hogy kizabálja az ember lelkét, aztán jobb esetben csak időlegesen, de elveszti az érdeklődését a saját egyetemi szakjai iránt. Megint mások vagy kívülállóként tudják kezelni a hasonló helyzetet vagy az ördög tudja, hogy hogyan oldják meg, de végigtolják az egyetemet akkor is ha szar, ráadásul olyan idiótákkal vannak körülvéve, akik nem csak a saját területükön gyengék, mint a verébfing, hanem világossá válik az általános intelligencia hiánya, ha szóba kerül valamilyen más téma.

Viszont jól teljesítő, sikeres és boldog emberek közt a többség feltöltődik energiával, ha egy közösségbe tartozik velük, az már önmagában növeli az önbizalmát és persze ösztönzi arra, hogy ő maga is teljesítsen, nagyon röviden ez a titka az egyetemi szakkollégiumok sikerességének is. Röviden: önmagamból kiindulva mindenkinek azt mondom, hogy vagy egy csúcs egyetemre menj vagy sehova, de tényleg! Hasonló okból a munka világával kapcsolatos kutatások szerint a többségnek a munkahelyi környezet sokkal fontosabb, mint a fizetés.

Ahogy ideális esetben az offline térben megválogatjuk, hogy milyen közegben mozgunk, arra is érdemes figyelni, hogy az online közegben milyen impulzusok érnek. Nyugi, nem vezetem le még egyszer, hogy miért nem mondhatja a mai világban senki azt, hogy "ami nem érdekel, nem olvasom" vagy éppen azt, hogy "rám nincs hatással az a plázakurva, akivel van közös ismerősöm". Egyrészt válogassuk meg, hogy kit veszünk fel kontaktnak a közösségi szolgáltatásokban. Még csak nem is arra gondolok, hogy a mérgező információktól nem igazán lehet megvédeni magunkat, az információs túlterhelés egyenesen megnyomorít, ha nem figyelünk oda. Ezzel több probléma is van, az egyik, mit korábban részletekbe menően kifejtettem, hogy ahhoz, hogy eldöntsd arról, ami elég kerül, hogy elolvasd/rákattints vagy sem, eleve el kell olvasni a LinkedIN, Facebook, Twitter snippetjét, viszont eleve az a döntés, hogy megnézed-e, már önmagában energiaigényes, mivel sok kicsi sokra megy. De említhettem volna azt a nemrég igazolt hatást is, hogy sok esetben mások kirakatba tett, fazonírozott magánélete egyfajta irigységet szülhet.

Nincs idő tökölésre! Egyszerűen nem tartjuk eléggé szem előtt, hogy az emberi élet véges. Márpedig ha beüt egy betegség és valakinek bejelentik, hogy legnagyobb valószínűséggel 1-1,5 éve van hátra, ugyan van egy kis sansza annak, hogy meggyógyul, aztán évekig tünetmentes lesz, hirtelen újratervezni az életet úgy, hogy abba az egy évbe minden beleférjen, amit még meg szeretne csinálni, annyira nem is egyszerű műfaj.

A bejegyzés trackback címe:

http://bardoczi.blog.hu/api/trackback/id/tr7212637987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ghouldj 2017.07.20. 22:08:31

szintetikus? =D
vag velemenyedet halalon tuli elmenyre alapozod? 8(